Öregjeink mindent tudtak
Lapunk 50. számának megjelenésével egyidőben hagyta el a nyomdát a királyhelmeci Drab Melinda első, Házam, asztalom…című könyve. Minden bizonnyal sokak tetszését elnyeri az igényes, kemény táblás külsőben rejlő, esztétikusan elrendezett gyűjteményes tartalom, amelynek én csak a digitális változatába kukkanthattam bele.
Az első ízben Kistárkányban bemutatott könyvben a szerző egy személyes időutazásra hív. Emléket állítva apai nagyszüleinek, egy bodrogközi falusi ház portáján keresztül mutatja be a vidéki élet és a modern városi ember találkozását.
Melinda gyerekkorától közelinek érezte magához a természetet, ezért is diplomázott sejtbiológiából. Ezt a tudását tíz éven át egy gyógyszerészeti cégnél kamatoztatta, majd elhagyta a pályáját, és egy következő évtizedet vállalkozásfejlesztési tanácsadóként dolgozott. Mindkét munkakörében jellemző volt a feszített tempó, a nagy odafigyelést igénylő, felelősségteljes, megterhelő szellemi munkavégzés. A kiégést megelőzendő szükségét érezte egy stressz-oldó, kreatív hobbinak. Így talált rá az egyéves lakberendező tanfolyamra Miskolcon, amire rögtön be is iratkozott. Ezt az elméleti tudását önszántából egészítette ki gyakorlati tapasztalatokkal, ami konkrét bútordarabok felújítását jelenti. Ez bizony néha komoly fizikai munkát is igényelt, de éppen ekkor kezdte úgy érezni, hogy lassan, de biztosan visszanyerni elveszett testi-lelki egyensúlyát.
Melinda mindkét szülője bodrogközi, falun nőttek fel. Házasságkötésüket követően a fiatalok az apa szüleinél laktak családi házban, Melinda öt éves koráig. Ezt követően ugyan praktikus okokból, húga születése előtt elköltöztek Királyhelmecre, ám a család számára természetes volt, hogy minden hétvégén visszajártak Szentmáriára, a kertes házba. Így együtt lehetett a három generáció. A nagyszülőknél adott volt minden munkamenet, leosztott feladatokkal, és a gyerekek is segítettek, amiben csak tudtak.
Jártam a portán tavaly is, így megleshettem még eredeti állapotában. Melinda elgondolkodva mondja, hogy a falusi ház eredeti állapotát megőrző, minimális beavatkozásokra fókuszáló házfelújítási folyamatot is megörökíti következő könyvében.
– Már most tudom, hogy legalább egy év pihenésre van szükségem az idei, nagyon intenzív év után – jegyezte meg mosolyogva. Ekkor vált világossá számomra, miért is nem láttam egyetlen egy fotót sem magáról a házról ebben az első könyvben! Csupán a borítóján villantja fel a bejárati ajtó egy szegletét.
A kreatív tevékenységekhez való vonzódását édesapjától örökölte, akire úgy emlékezik, hogy mindig barkácsolt valamit. Nagyapja szintén folyton dolgozott. Vasutasként, hazaérve a műszakból, a kertben sötétedésig talált magának elfoglaltságot. Melinda összegyűjtötte a ház összes régi, érdekes eszközét, lakberendezési és egyéb tárgyát. Gyakorlatilag a Házam, asztalom... 150 oldalán ezekkel a tárgyakkal és történeteikkel találkozhatunk. Néha felújítva, máskor újragondolva, városi miliőbe helyezve, bebizonyítva ezzel, hogy modern kiegészítők társaságában is megállják helyüket az egykori paraszti kultúra elemei.
Szerencséje, hogy a harmadik szomszéd egy ügyes, nyugdíjas asztalosmester, vele is jókat tudott konzultálni. Melinda szerint a fával való munkát úgy az igazi megtanulni, ha közben csinálja is az ember lánya és hibákat vét, amiket kijavíthat. Erre legjobb példaként felhozza a panellakása konyhájában lévő masszív fa asztalt, aminek történetével az érdeklődők rögtön az első fejezetben megismerkedhetnek.
A körülötte lévő Thonet székek a mai napig őrzik a nagymama munkáját, Melindának nem volt szíve átfesteni.
A nagyiról mesélve, Melinda emlékezetében csupa varrogatós emlék elevenedik fel és természetesen az almás „kőttes“ kalácsa, aminek receptjét 7 másik társaságában megosztja olvasóival. Nevetve mondja, majd fotóval is illusztrálja, hogy nagymamája már akkor „kon-demarizott“ (Marie Kondo, a japán rendrakó), amikor még a rendszerezett pakolásról senki nem hallott. A könyvben megismerhetjük annak a lábbal hajtható Minerva varrógépnek a történetét is, amelyen hatodikosként a nagyi megtanította varrni és a könyv textilprojektjei is születtek.
– mondja Melinda, aki számára fontos a fenntarthatóság. Ezért szeretne sokakat inspirálni, ötleteivel, másokat arra buzdítani tapasztalataival, hogy könyve munkafolyamataira, leírásaira alapozva bátran barkácsoljanak akár kalákában is. Garantáltan maradandó élményben lesz részük!