2024. december 12., 14:29

Mikor volt Magyarország a béke szigete, mi lesz Betlérrel és Krasznahorkával és hol őrzik Old Shatterhand ezüst puskáját? – megjelent a MAGYAR7 50. száma.

Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. 

Borító Magyar7 50. szám
Fotó: Ma7

Az összenő, ami összetartozik mondást Willy Brandt német kancellárnak tulajdonítják, állítólag 1989. november 10-én hangzott el a schönebergi városháza előtt tartott beszédében, ahol Németország újraegyesítéséről szólt. Bár annak nincs nyoma, hogy valóban elhangzott volna, a megjegyzés szállóigévé vált, és azóta jócskán fényesre kopott. Ez jutott eszébe lapunk főmunkatársának, Kövesdi Károlynak, mert úgy véli, nem véletlen, hogy Ódor Lajossal beszélgetett a komáromi Matica slovenská székházában Magyar Péter? Kövesdi Károly: „Magyarok” ha találkoznak.

Orvoslás parancsszóra. Szlovákiában az egészségügyi rendszer – most, hogy így fél hónappal vagyunk az orvosok felmondása előtt – kritikus helyzetbe került, miután több mint 3300 kórházi orvos adta be felmondását tiltakozásként az ágazatban tapasztalható problémák miatt. A felmondások december végén lépnek hatályba, ami jelentősen veszélyeztetheti az egészségügyi ellátást. Az orvosok követelései elsősorban a 2022-ben aláírt memorandum teljesítésére irányulnak, amely a többi között béremelést és a kórházak részvénytársasággá alakításának tilalmát tartalmazza, írja Politika rovatunkban Kocur László.

Kocur László
Fotó:  ma7

„Korrupció-gyanús múltjuk elől lógtak meg, meg sem állva a brüsszeli mentsvárig. Aztán uniós ügyészséget gründoltak, de csak a tagállami szintekre vonatkozó hatáskörökkel, hogy sakkban tudják tartani az otthoniakat, ha idővel – az uniós mentelmi jog elmúltával – mégis a körmükre akarnának nézni. A Katar-gate a feledés homályába veszett, a belga hatóság, amely tetten érte Eva Kaili asszonyt, végül úgy döntött: nem tartozik az ő joghatósága alá… A többi lefizetett képviselő, hivatalnok is megúszta.” N. Gyurkovits Róza: Állatfarm a mentsvárban.

Magyarország a német megszállásig a béke szigete volt Európában. Ez a címe legfrissebb lapszámunk páros interjújának, amelyet Kolek Zsolt készített. Hogyan fogadta a nemzetközi sajtó a felvidéki magyarok nagy részét az anyaországhoz visszacsatoló első bécsi döntést? Miben tért el a szlovák és a magyar kormányok zsidópolitikája 1944 márciusáig? Hogyan sikerült évekig késleltetni a magyar zsidóság tragédiáját? Mennyire voltak hiteles értesülései a korabeli médiának a holokausztról? Páros interjúnkban a korszak történeti összefüggéseiről és nemzetközi sajtóvisszhangjáról kérdeztük Máthé Áront és Szalay-Berzeviczy Andrást.

Kolek Zsolt
Fotó:  ma7

„Kezünkben a jövőnk” címmel tartott konferenciát az öt évvel ezelőtt alakult Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF), illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) múlt csütörtökön, Budapesten. A szakmai rendezvényen a felvidéki tagszervezetek közül a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság vett részt. Itt kapta meg az Év Vállalkozója Díjat Béres József, a párkányi székhelyű Convertis s.r.o. tulajdonos vezérigazgatója, írja Piac rovatunkban Rajkovics Péter.

Rajkovics Péter
Fotó:  ma7

Somogyi Szilárd: Az Európai Unió változó megítélése. Bár Szlovákia húsz éve tagja az Európai Uniónak, a lakosságnak már ezt az időszakot megelőzően is volt véleménye a társulásról, illetve az ország csatlakozásának lehetséges hozadékairól. Érdemesebb inkább harmincéves távlatról beszélni, hiszen az 1989-es rendszerváltozással vált elvileg és gyakorlatilag is lehetségessé, hogy az uniós tagság egyáltalán szóba kerülhessen. Az azóta eltelt időben a lakosság – köztük a magyarok – véleménye is változott magáról a tagságról és az Európai Unióról is. Hiánypótló munkaként ezt térképezte fel Lampl Zsuzsanna, szociológus, egyetemi docens.

Somogyi Szilárd
Fotó:  ma7

Száraz Dénes szerint vannak pozitív és negatív tapasztalataink is az egyes karácsonyi reklámokkal kapcsolatban, de egy valami biztos: néha már elegünk van a termékhirdető Mikulásokból, a kéményről kéményre röpködő és ajándékokat ide-oda pottyantó rénszarvasszánokból, a csillag- és ajándékszóró karácsonyfákból, a terülj, terülj asztalkákból. Még jó, hogy Jézuskát azért nem merik bevonni a reklámfilmekbe... A jegyzet címe: Meglestük a Mikulást: ezért nem fázik soha a lába!

Sokan furcsán néznének rám, ha azt találnám mondani, hogy Old Shatterhand az 1848-as szabadságharcban a komáromi vár védője volt, mint huszár főhadnagy. Mások, a mai gyerekek pedig azt kérdeznék, hogy ki az az Old Shatterhand? A valóságtól azért nem áll olyan távol az állítás. Főleg akkor nem, ha elárulom, hogy Xántus Jánosról beszélek, akit 1849. február 8-án fogtak el az osztrákok a komáromi várból való kitöréskor, írja Varga Róbert Old Shatterhand Bangkokban című írásában.

Varga Róbert
Fotó:  ma7

Egy megvádolt főpapról, Szalkai Lászlóról olvashatunk a Leporolt históriákban Lacza Tihamértől.

„Élet vagy halál, Uram, amint parancsolod!” E szavakat gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok jegyezte fel 1849. október 4-én, ítélethirdetésük előtt egy nappal. A 205 esztendővel ezelőtt, 1819. április 11-én a hesseni Ilbenstadtban született Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg alt Leiningen rokonságával ellentétben a szabadságharc során a honvédsereg kötelékében harcolt és a magyar ügy melletti kiállásáért Aradon vértanúhalált szenvedett, olvashatjuk Babucs Zoltán hadtörténész cikkében.

Számos kérdésre adtak okot az elmúlt napok változásai a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeumban azzal kapcsolatban, ki veszi át az intézmény vezetését, és ezzel együtt a krasznahorkai vár felújításának irányítását a következő időszakban. A Szlovák Nemzeti Múzeum vezetősége szerint hatékonyabb lesz a munka, a múzeum dolgozói éppen az ellenkezőjétől tartanak. Mi lesz veled, Betlér és Krasznahorka? Fábián Gergely cikkét megtalálják a Tájaink rovatban.

Fábián Gergely
Fotó:  ma7

A magyar nyelv folyamatosan változik. Teljesen tiszta nyelv nem létezik, a nyelvek állandó kölcsönhatásban vannak egymással, ezt bizonyítja az a rengeteg jövevényszó, ami a nyelvünkben megtalálható. De hogyan tudjuk megőrizni nyelvünk tisztaságát, egyáltalán fontos-e, hogy egy nyelv úgymond, tiszta legyen? A kérdésekre Nádor Orsolya, a pozsonyi Bölcsészkar Magyar Tanszékének vendégtanára válaszolt a Pozsonyi Casinóban, írja Dunajszky Éva A nyelvet használni kell, nem kisöpörni címmel.

Máig hiszem, hogy a Jézuska hozza… címmel írta meg Szarka Gyula királyrévi koncertjén szerzett élményeit Szomolay Andrea. Betlehemi falucskáról, selyem ágyról, porka hóról, magyar mirákulumról énekel Szarka Gyula és zenekara a Betlehemi csillag lemezbemutató karácsonyi turnén.

Lassan befejeződik a Regnum Marianum Akadémia őszi előadássorozata. A Felvidéken működő akadémia célja a világi Krisztus-hívők elméleti képzése, hogy hitük elmélyítésével számot adjanak a bennük élő reménységről. Az Akadémia idei előadásairól írt Keresztény útmutatás címmel Bokor Klára.

Lapunk megjelenésével egyidőben hagyja el a nyomdát a királyhelmeci Drab Melinda első, Házam, asztalom…című könyve. Minden bizonnyal sokak tetszését elnyeri az igényes, keménytáblás külsőben rejlő, esztétikusan elrendezett gyűjteményes tartalom, amelynek én csak a digitális változatába kukkanthattam bele, írja Molnár Gabriella, aki nemcsak a könyvet, hanem a szerzőt is bemutatja.

A rimaszombati Matej Hrebenda Könyvtárban mutatták be Bőd Titanilla sportújságíró új könyvét, a Kirmizi és Karmazi, a két kadiköyi kandúr című mesekönyvet. Erről olvashatnak Virsinszky Tamás Macskák és Isztambul című beszámolójában.

Egy következő bemutatóról tudósít Nagy-Miskó Ildikó. A mai „gimiszesek” az Egressy Béni Városi Művelődési Központ színháztermében mutatták be a Pomádét, éppen 30 évvel azután, hogy a darabbal óriási sikert aratott az akkori GIMISZ.

Film a 120 éves DAC-ról. November végén hatalmas érdeklődés mellett mutatták be a DAC Film – 120 éve együtt című másfél órás mozit, Tősér Ádám rendező alkotását Dunaszerdahelyen. A futballklubról szóló első komolyabb filmet a MAX bevásárlóközpont összes mozitermében párhuzamosan vetítették. Annyi volt az érdeklődő, hogy a sajtó képviselőinek is harcolni kellett a bejutásért, írja Lacza Gergely.

A garamkálnai Gieck Sakoš Ildi férje révén Németországban telepedett le, de több mint egy évig élt Dél-Koreában. Az ország második legnagyobb városában, Puszanban egy különleges világ nyílt meg számára. Azóta ingyenes utazási tanácsadást nyújt, s minden információt örömmel oszt meg a Koreai Köztársaságba látogatókkal, olvashatjuk Kaszmán Zoltán cikkében.

Adventi ablakok Ajnácskőn. A Csemadok ajnácskői alapszervezete kezdeményezésére az adventi naptár ablakainak mintájára a falu házainak az ablakai öltöztek karácsonyi díszbe. Minden nap új, utcára néző ablakban gyúlnak fel a fények, ünnepi hangulatot csempészve a falu lakóinak mindennapjaiba, írja Agócs Szvorák Emese. 

Az irány: integrál. Ez a címe önismereti sorozatunk befejező részének, majd Dél-Ausztrália tájaira kalauzol el a Hazajáró stábja.

Kenyeres Oszkár
Fotó:  ma7

Fekete Norbert chilis-fokhagymás garnélát főzött, Vas gyula pedig a Renault Symbioz E-Tech 145 Esprit Alpine autót tesztelte.

Fekete Norbert
Fotó:  ma7

Az elmúlt egy évben sokat fejlődtem minden téren, állítja a lakszakállasi válogatott labdarúgó, Mocsi Attila. A 24 esztendős védő egy évvel ezelőtt állt légiósnak és Törökországba igazolt. A rutinos labdarúgó alapembere lett a Rizespor védelmének. Ondík Gábor beszélgetett vele.

Ondík Gábor
Fotó:  ma7

Miközben Debrecenben javában zajlik az osztrák, magyar és svájci közös rendezésű női kézilabda-Európa-bajnokság, addig Budapest a rövidpályás úszó-világbajnokságnak ad otthont. December 10-től 15-ig a Duna Aréna fogadja a világ legjobbjait. A magyar csapatot 35 úszó alkotja, ezzel a legnépesebb gárda lesz az eseményen, írja Rajkovics György a Szurkolóban.

A MAGYAR7 50. számának a hátlapján Bartók Béla pozsonyi emléktáblája látható. Közéleti hetilapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.