Oláhné Domonkos Ilona is bekerült a legendás tanárok arcképcsarnokába - KÉPEKKEL
A Selye János Gimnázium tanári szobájában egy évtizeddel ezelőtt létesített legendás tanárok arcképcsarnokában február 14-én ünnepélyes keretek között helyezték el az egy évvel ezelőtt elhunyt Oláhné Domonkos Ilona, volt kiváló pedagógus portréját és életrajzát.
„...Egy hang voltam az Isten énekében,/ És kár lett volna el nem hangzani“ – idézte a megemlékezés elején Nagy Zoltán Sírkőre című versét Szalay Mátyás végzős diák, utalva „Ica néni“ tartalmas életútjára, pályafutására.
Fazekas László beszédében elárulta: miután 1987 tavaszán „Ica néni“ szuperlatívuszokban mesélt neki a gimiről, ő is elkezdett rendszeresen be-bejárni a hírneves alma mater épületébe. Hangsúlyozta az emberségét, segítőkészségét, szerénységét, s azt is, hogy a komáromi református gyülekezet első női gondnokaként is példa-értékű volt a tenniakarása és a bizonyságtétele.
– szögezte le.
Keszegh Béla arról szólt, hogy Oláhné Domonkos Ilona 2012-ben megérdemelten vehette át Komárom városának Pro Urbe-díját, hiszen sokrétű közéleti tevékenységet is folytatott, s az önkormányzat mellett működő szociális bizottság munkájából is részt vállalt. A jelen levő diákokhoz pedig így szólt: „Bár ti talán nem ismertétek őt, a neve mégis úgy vésődjön bele az emlékezetetekbe, mint a szeretet nagykövetéé, mert mindig megnyugtató szeretetet árasztott magából, s az élet szép dolgaira hívta fel a figyelmet! Azt hirdette, hogy mindenki nem válhat jó matematikussá, de bárki jó ember lehet“.
Langschadl István arról beszélt, hogy „Ica néni“ az öregdiákok nagytalálkozóin mindig szívesen adta át a jubileumi maturákat, okleveleket, s évközben is aktívan bekapcsolódott a baráto körük munkájába. „A fotója és az életrajza most méltó helyre, a szeretett férje képe és életrajza mellé kerülhet.“
A legendás tanárok között korábban Czirfusz Gábor, Rácz Lajos, Sarlós József, Keszegh István, Török János, Windmühl József, Horváth József, Szénássy Zoltán, Oláh Imre, Gáspár Tibor, Ipóth Barnabás, Czókoly Béla, Miklós Elemér, Konczer József, Molinek Ibolya, Dobai János, Hatvanger László és Farnbauer Béla „kapott helyet“. E sorok íróját jóleső érzés és büszkeség tölti el amiatt, hogy a hajdani legendák többségének a tanítványa lehetett. Sajnálatos, hogy ők már nem lehetnek közöttünk...
Andruskó Imre végül elárulta: a Selye János Gimnázium igazgatósága, tanári kara közösen az öregdiák körrel – ha majd a járványhelyzet engedi – szeretne egy ünnepi műsor keretében is megemlékezni a szeretett tanárnőről az intézmény aulájában.
Oláhné Domonkos Ilona (1936–2021) 1936-ban született Nagymegyeren, pedagógus–kántor családban, 1954-ben érettségizett Dunaszerdahelyen, majd a Comenius Egyetem Természettudományi Kara következett, ahol 1958-ban fejezte be tanulmányait: matematika–fizika szakos tanár lett. 1958-tól az akkor 11 éves komáromi középiskolaként működő intézmény tanára volt egészen 1996-ban történt gimnáziumi nyugdíjba vonulásáig. A gimnáziumban ismerkedett meg Oláh Imrével, akivel hathetes ismeretség után 1958 karácsonyán kötöttek házasságot. Közös jelszavuk, amely egész életüket is jellemezte: „Soli Deo Gloria” – Egyedül Istené a dicsőség. 54 éven át kiegyensúlyozott, békés házasságban éltek, egymást segítve mindenben. Az iskolának, tanítványaiknak szentelték idejüket és energiájukat. Az Oláh házaspár munkájának is köszönhetően az 50-60-as években matematikából és fizikából az egész ország első iskolái közé emelkedett a magyar gimnázium, a tanárnőnek volt az első eredményes megoldója a fizikaolimpia versenyében. Hangoztatta, hogy az ember életében a legfontosabb az Isten-hit, majd utána következik a család, a nemzeti hovatartozás megélése és a hivatás.
Kötelesek vagyunk nyelvünket, kultúránkat továbbadni diákjainknak. Alapító tagja volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok (ma Vas Lajos) Kórusának, 1990 márciusában újraindította az 1881-ben alapított Protestáns Nőegyletet, melynek húsz évig elnöke volt. A komáromi református gyülekezet történetében ő volt az első női gondnok. Tizennégy éven át a Komáromi Önkormányzat mellett működő szociális bizottság munkájában is tevékenykedett. Feldolgozta a komáromi bencés gimnázium múltját, történelmét is, amely 1995-ben jelent meg a Honismereti Kiskönyvtár sorozatban.
2007-től a Vitézi Rend tagja volt, 2012-ben megkapta Komárom városának Pro Urbe-díját, de amire talán a legbüszkébb volt: 2013-ban Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában az Oláh család tagjaként Magyar Örökség Díjban részesült, ott fogalmazta meg tanári hitvallását: „Aki gyökereit nem ismeri, jelleme sivár, jövője pedig nincs”, illetve „A jó pap holtig tanul, a jó tanár pedig halála után is tanít”.
