Nyárbúcsúztató VI. Komálom Gyerkőcfesztivál: beltéri banzáj önfeledt siserehaddal
Kulturális és szórakoztató rendezvénydömping jellemezte augusztus utolsó hétvégéjét Komáromban. A szervezők egymást ötletekben, műsorokban túlszárnyalva versenyeztek a családok aprajának és nagyjának kegyeiért. Voltak, akiket csak a közelgő tanév, míg másokat egy esetleges Covid-19 járványhullám is erre sarkallt.

Örömmel nyugtáztuk, hogy a Villa Camarum Polgári Társulás által augusztus 29-én hatodszor, az eredetileg tervezett helyszínek, vagyis az Anglia park és a Tiszti Pavilon udvara helyett az Egressy Béni Városi Művelődési Központban megrendezett, ingyenes Komálom Gyerkőcfesztivál módosított változata iránt is nagy érdeklődés mutatkozott.
Délután 2-tól este 7 óráig változatlan programmal „állt a bál“ a tágas, többszintes épület kisebb-nagyobb termeiben, ahol az ősziesen hűvösre-borongósra fordult időjárás miatt sem kellett aggódni. A koronavírus-fertőzés kockázatát pedig a bejárati ajtónál a résztvevők legfeljebb 500 fős létszámát szavatoló és karszalagokat osztó, illetve maszkviselést és fertőtlenítő-használatot ellenőrző hölgyek igyekeztek csökkenteni. A „batyubál” jelleget, vagyis az étel- és italárusítás kiiktatását szintén elővigyázatosságból kellett elrendelni, de az otthonról vitt elemózsia elfogyasztására lehetőség nyílt.
Nívós szórakoztató műsorokból, játékokból, mókából ez alkalommal sem volt hiány. Kicsik és nagyobbak szívesen időztek az ÉS?! Színház tagjai által tanulságos meséket tolmácsoló mesesarokban. Majd szülői segítséggel kipróbálták a nemzedékek kedvenceinek számító, népi fajátékokat, vagy a saját kézügyességüket a különféle kézműves technikák kulisszatitkaiba bevezető mestereknél, esetleg talpasíjászkodás közben friss levegőt szippantva a VMK épülete melletti standon.
Sokakat vonzott a nagyszínpadon fellépő, magyarországi Veronaki együttes fülbemászó muzsikája és a híres Mosó Masa Mosodája. Tarján Veronika, Szokolay Dongó Balázs és társaik mesés világa a felnőtteket is elvarázsolta, a kicsik pedig önfeledten csápoltak-táncoltak a hallgatóságát sokféle hangszerrel bűvölő zenekar előtt.
Ugyanakkor a kényelmes babzsákokkal felszerelt kisteremben a Divadlo Jaja társulat A vadóc kislány és a Ramptantintanton című mesét mutatta be, szlovák nyelven. Később a Bábuci Bábszínház A kiskakas gyémánt félkrajcárja című örökzöld mesét idézte fel, majd „ringatózni” lehetett Süll Kingával, Pézman Enikővel és Bresztyák Margittal. Végül Korpás Éva, Külhoni Magyarságért-díjas népdalénekes és zenekara „a pozsonyi sétatérre“ hívta a nagyérdemű közönséget, s a vérpezsdítő koncert az Aprók tánca címen meghirdetett táncház kiváló előzöngéjének bizonyult.
Osztjuk annak a családnak a véleményét, amely a rendezvényről távozóban megjegyezte: ez is volt olyan jó, mint a gyermeknap táján a Holt-Vág partján megtartott „LITE-változat“. Az sem mellékes, hogy a tartalmas időtöltésért egy centet sem kértek a szervezők. Köszönhető ez az ügyes pályázatírónak és a nagyvonalú támogatóknak, vagyis a Kisebbségi Kulturális Alapnak, Komárom város önkormányzatának, a Bethlen Gábor Alapnak, a Nyitra Megyei Önkormányzatnak, valamint a Kompolster Paragraf Könyvelő- és Adótanácsadó Irodának. Az örömittas aprónép már a Covid-mentes folytatást várja, s aki mindezt nem hiszi, járjon utána...!
