2021. november 27., 07:28

Nem lesz szemétégető Várhosszúréten

Nem épülhet hulladéktüzelésű erőmű a rozsnyói járásbeli Várhosszúréten, miután a község képviselő-testülete leszavazta a tervezetet, eleget téve így a lakosság petíciójának, amelyet több mint ötezren írtak alá.

img_4445.jpg
Fotó: Fábián Gergő

Mint arról korábban portálunk is beszámolt, Krasznahorkaváralja és Várhosszúrét kataszterében eredetileg egy biomasszával működő erőmű épült volna. A rimakokovai székhelyű HÔRKA POWER kft. később a tüzelőanyag módosítását kérvényezte, eszerint szilárd alternatív tüzelőanyag (TAP) és másodlagos tüzelőanyag (TDP), vagyis gyakorlatilag szemét elégetésével állítottak volna elő elektromos áramot. Évi 8600 tonna, vagyis napi négykamionnyi hulladék felhasználását tervezték, ami ráadásul a megye határain túlról érkezett volna. 

Nem csoda, hogy ez a helyiek nemtetszését váltotta ki, akik először forgalomlassítással tüntettek Hárskút határában, majd aláírásgyűjtést indítottak a Szlovák Karszt Nemzeti Park határán, számos műemlék és az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő helyszín közelében tervezett erőmű felépítése ellen. 

A petíciós íveket 5014-en írták alá, s a petíciós bizottság tagjai még augusztusban átadták azt Klárik Gábornak, Várhosszúrét polgármesterének.

A község képviselő-testülete az ügyben indult lakossági nyomásnak és a sikeres aláírásgyűjtési kezdeményezésnek eleget téve határozatot fogadott el arról, hogy nem ért egyet sem az erőmű megépítésével, sem annak üzemeltetésével az önkormányzat kataszterében található területen. 

Az erről szóló hivatalos levelet pénteken tették közzé Facebook-oldalukon a szemétégető ellen küzdő aktivisták, akik egyben megköszönték mindenkinek a közreműködését, aki hozzájárult a petíció sikeréhez.
 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.