2022. április 26., 10:06

Nem döntöttek a gyermekotthonról a nagymegyeri képviselők

A nagymegyeri gyermekotthon épületének kérdése sok fejtörést okozott már eddig is a város polgárai és vezetői számára, de megoldás továbbra sem született az ingatlannal kapcsolatban.

Testületi-Nagymegyer
Fotó: Reczai Lilla

A legutóbbi nagymegyeri képviselőtestületi-ülésen tíz képviselő vett részt, így ugyan a testület határozatképes volt, mégsem tudtak dűlőre jutni a plénum fő pontjában. Holényi Gergő polgármester bevezetőjében tájékoztatta a észtvevőket, hogy a városi hivatal megkapta a minisztériumból a volt gyermekotthon épületének megvásárlásáról szóló szerződést, méghozzá azokkal a feltételekkel, amelyeket az önkormányzat is felterjesztett a minisztériummal való előzetes egyeztetést követően. 

A volt gyermekotthon épületéről már tavaly is szó esett az önkormányzat berkein belül, ugyanis kétéves lezáratlan folyamatot oldanának meg a képviselők azzal, ha a képviselő-testület tagjai megszavaznák a szerződés aláírását. A város megvásárolná a munkaügyi minisztériumtól az ingatlant, amelynek becsült értéke pillanatnyilag 150 ezer euró.

Az épületen belül a város különféle szociális helyiségeket alakítana ki, többek között a nyugdíjasok számára nappali tevékenységeket biztosítanának (konyhával), valamint a szlovák óvodát is bővítenék.

Testületi-Nagymegyer
Fotó:  Reczai Lilla

Varga Albin független képviselő szerint a szerződés részletei nincsenek teljes mértékben összhangban a 2021. évi határozattal. Vagyis a szerződésben foglaltak nem fedik azokat a pontokat, amelyeket a képviselőtestület tagjai jóváhagytak. A terület, amelyen az ingatlan áll, a város tulajdona, így nem tudják gyorsabb ütemben eladni az épületet, ha nem a város veszi meg az ingatlant.

Számos hiányosságot vélt még felfedezni Varga, amelyre Holényi válasza annyi volt, hogy még ősszel elkezdték az ingatlannal kapcsolatos felméréseket, s ebből kiderült, nagyságrendileg 180 ezer euróra lenne szükség az épület renoválásához. Modern, geotermális fűtésrendszert építenének ki, amellyel egyúttal a melegvizet is biztosítanák. További javításokat is eszközölnének, többek között az ablakok cseréjét, falfestést, valamint beszerelnének egy 20 ezer euró értékű többfunkciós liftet.

Holényi biztosította a jelenlévőket, hogy ezeket a munkálatokat ebben az évben el lehet indítani, a minisztérium azonban nem kíván változtatni az összegen, vagyis az ingatlan eredeti értékének a tizenöt százalékáért tudja megvásárolni a város. Az ingatlan állagát meg tudják őrizni, mert csupán felületi javításokat eszközölnének az épületen.

Varga arra volt kíváncsi, hogy miből tervezi a város a felújításokat? Hiszen, ha az önkormányzat nem újítja fel két éven belül az ingatlant, akkor egymilliós büntetést szabnak ki rájuk, ami az ingatlan teljes összege. Holényi szerint a város tartalékalapjából fizetnék ki a munkálatokat, kölcsönt nem szeretnének felvenni erre a célra.

A város tartalékjalapjában egyébként jelenleg 1,2 millió eurós összeg található. A képviselők szerint projekttervezetet kellett volna még eszközölni más cégekkel, illetve újra kellett volna kollaudálni az épületet és különféle engedélyeztetéseket végezni.

Pongrácz Kálmán képviselő nehezményezte azt, hogy a polgármester több fontos információt megtagad a képviselőktől, például a pontos költségvetés tervezetről, a felújítási költségtervekről és a minisztériummal folytatott tárgyalások részleteiről szóló dokumentációkat is. Balázs Péter szerint az árral kapcsolatban még lehetett volna tárgyalni a minisztériummal, de ahogy már Holényi kijelentette: az ár nem alkuképes.

A képviselő-testületben jelezték, hogy több mint félévvel ezelőtt Nagyszombat megye 800 ezer euróra becsülte fel az épület értékét, majd ez az ár 200 ezerrel emelkedett. Pongrácz ekkor javasolta, hogy a képviselő-testület vegye le a napirendről a gyermekotthon ügyét, mert a képviselőknek nincs elég információjuk ahhoz, hogy megszavazzák az határozati javaslatot az épület adásvételi szerződésével kapcsolatban. Pongrácz és Holényi között kisebb szócsata alakult ki, ennek a következménye az lett, hogy a polgármester felállt helyéről és átadta a plénum vezetését alpolgármesterének, Lapos Ildikónak. Az ülés így nélküle folytatódott az egyéb pontok megvitatásával.

Továbbra sem tudni, mikor vásárolja meg a város, illetve milyen feltételek mellett indíthatják el a felújításokat a volt gyermekotthon épületén, amely a tervek szerint több funkcióval bírna.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.