Nekem a bicikli olyan, mint a madárnak a szárnya
2023. március 31-én az egész ország felfigyelt arra a szörnyű balesetre, ami a kerékpáron közlekedő Cserepes Erikával megesett. Hogy mi történt pontosan Bajcs és Perbete között, talán sosem fogjuk megtudni. A gázoló cserbenhagyta áldozatát, aki egy teljes éjszakát töltött eszméletlenül a földön fekve. Csodával határos a gyógyulása, és mára már ismét a bringán ül.
A találkozónkra is biciklivel jön, senki se mondaná, hogy ő az, akit tavasszal súlyos baleset ért.
– A nyomozást már leállították, augusztusban kaptam erről értesítést. A tettes nem került elő. A balesetből semmire sem emlékszem, csak arra, hogy Perbete felől Bajcs felé térek. Szürkület volt, be voltak kapcsolva a lámpáim. Hátulról csapott el a jármű, s itt el is szakadt a film. A következő emlékkép már az, hogy a kórházban valaki fölém áll, s azt mondja, elütöttek, de minden rendben lesz – kezdi a beszélgetést Erika.
Az első napokban összemosódott az álom és a valóság, de később tisztult a kép. Már el tudta mondani, hogy Érsekújvárból indult Andódra, majd Szímő, Kamocsa, Naszvad, Ímely és Ógyalla érintésével Perbete felé vette az irányt. A község előtt Bajcs irányába fordult. Azt már elmondásokból tudja, hogy az egész éjszakát egy mély árokban töltötte. Hűvös volt aznap, és esett is. Reggel lelt rá Bystrický Dušan, aki a furgonjából belelátott az árokba, s ezzel tulajdonképpen megmentette az életét.
Pontosan azt se tudni, mikor történt a baleset. Erika okostelefonnal rögzítette ugyan az útvonalat, de a telefon ripityára tört, nem lehetett belőle kinyerni adatokat.
A nyomógombos telefonja túlélte az ütközést, de meggörbült, pedig a táska belsejében volt. Az ütközés nagyságát jelzi, hogy a kerékpár váza is megrepedt.
Akik ismerték, többek közt a párja is, magánnyomozásba kezdtek, s meg is találták a helyszínen egy furgon visszapillantó tükrének a darabját. Sajnos, olyan típusú volt, amelyből sok van. Szervizekből se érkezett bejelentés ilyen kár javításáról. A rendőrség kamerafelvételeket is ellenőrzött, de szürkület volt, nem voltak megfelelő minőségűek a felvételek.
– Az ütközés és az esés következtében több bordám eltörött, a csigolyák megrepedtek, az állkapcsomat huszonkét csavar tartja. Eltörött a csuklóm, és több helyen a medencecsontom is. Ha nem feküdtem volna kint egész éjszaka a hidegben, esőben, akkor feltehetőleg nem lett volna annyi tüdő- és vesekomplikáció. 27 fok volt a testhőmérsékletem, amikor a kórházba kerültem, mondták, nagy szerencse, hogy jó a kondícióm – meséli Erika, aki végül hetvenhét napot töltött a kórház különböző részlegein. Az első nyolc hétben csak a hátán feküdhetett, ami emberfeletti megpróbáltatás volt, főleg egy olyan mozgékony lánynak, mint amilyen ő.
Volt, ami javult, majd jött a visszaesés, voltam lélegeztetőgépen is, ezért beszélgetni se tudtam senkivel. A testem börtönébe voltam zárva, nehezen jött helyre a vesém, heteken át tartott a dialízis, minden irányból csövek lógtak ki belőlem, mozdulni se nagyon lehetett, mert akkor már jeleztek a műszerek, hogy nem jó az átfolyás.
A legnehezebb volt kibékülni a gondolattal, hogy szó szerint mindenben másokra vagyok utalva. Meg kell kérni, sőt el kell csípni valakit, ha például szomjas vagyok – emlékszik a kiállt fájdalmakra.
Erika évek óta szervezett biciklis felvonulásokat Érsekújvárott, hogy sporttársaival felhívják a figyelmet arra, a bringások is a forgalom részesei, biztosítsanak számukra biztonságos körülményeket. Hogy ez mennyire aktuális, saját balesete is bizonyítja.
Sajnos az intenzíven feküdtem, kinézni se tudtam az ablakon, de megható volt az erről készült videó. Magyarországról is jöttek résztvevők. Meg akartam gyógyulni. Vallom, a gyógyulásba vetett hit a felépülés része, tudtam, ha az ember fejben feladja, megadja magát a teste is. Ezt nem hagyhattam. Éreztem az égiek, de a barátaim támogatását is, akik imádkoztak értem. Eleinte lábra se bírtam állni, járókerettel, később mankóval közlekedtem, mára pedig már biciklizek, bár még sántítok. A közeljövőben vár rám egy csípőműtét, ami, remélem, kiküszöböli, vagy legalább enyhíti a bicegést – meséli a jövőbe bizalommal tekintő Erika.
Cserepes Erika szívesen emlékszik a kezdetekre, amikor apjával biciklizett a környéken. Egyetemi évei alatt részt vett a Csárda Túra kerékpáros teljesítménytúrán, összebarátkozott a szervezővel, Bujna Zoltánnal, majd az újonnan megismert kerékpáros társasággal hétvégenként két keréken bejárták Észak-Magyarország hegyeit. Bizony, eleinte a napi száz kilométer is nagy fizikai kihívás volt. Később a gyalogtúrákból lett több, majd ismét a bicajos túrákból.
Eleinte az „dobta” fel a hangulatom, hogy sok régi barát megkeresett, sokat sétáltam, hogy lássam a kék eget, változzon körülöttem a környezet. Ez segített, mert ha az ember kiszakad a realitásból, sötétebb gondolatokra juthat.
Kérdésemre, hogy van-e benne harag, Erika elmondja, elkerülték a forrongó, gyűlölködő indulatok. Nem akar ítélkezni, hiszen nem ismeri a körülményeket. Azt azért vállalná, hogy egy asztalhoz üljön a gázolóval, és megkérdezze, miért nem jelentkezett, megijedt, vagy a büntetéstől félt?
– A ferences templom éjféli miséjén szoktam megérezni valamit a karácsony lényegéből, amikor a Csendes éj alatt sötétség telepszik a gyertyafényes templomra. Ilyenkor, mintha a gyertyaláng belülről melegítené az embert – mondja a végtelenül szimpatikus sport-ember.
Erika már útra kész, de még hátrafordul.
– Visszakaptam a szárnyaimat – mosolyog és nyeregbe pattan. Hosszan nézek utána.
Megjelent a Magyar7 hetilap ünnepi számában.
