Ne legyünk közömbösek a múlt iránt – holokauszt emlékművet avattak Somorján
Számontartani a múltat nem hasztalan dolog. Főképpen akkor nem, ha olyan eseménynek állítunk emléket, amelynek a megismétlődését szeretnénk elkerülni. A holokauszt áldozataira emlékeztek Somorján.
Elérkezett a rettegett pillanat. „Nincs menekvés. Az SS karmai közé kerültünk. Elkezdődött a megsemmisítésünk. Elvesztünk, és elveszítettük a reményt is. Élettelen anyagként szállít gyors iramban egy futószalag ismeretlen sorsunk felé. A folyamat zökkenőmentes lefolyása furcsamód megnyugtató. Feladni a legegyszerűbb. A küzdelemnek vége. Talán ez Isten akarata. Nem is talán. Egész biztosan az Ő akarata.”
Livia Bitton-Jackson Friedmann Elviraként született 1931-ben Somorján, és a gettókat, haláltáborokat túlélve ide került vissza 1945-ben. A holokausztba veszett gyerekkort, az átélt szörnyű élményeket hitelesen és érzékenyen ábrázolta az Ezer évet éltem című könyvében, amelyből a fenti idézet is származik. Ebből olvastak fel részleteket a somorjai középiskolák diákjai a vasárnap ünnepélyesen leleplezett holokauszt emlékműnél, amellyel a város az egykori zsidó közösségének állított emléket.
– Arra az ötszázöt somorjaira emlékezünk általa, akiket megölt a gyűlölet. Akiknek elégették holttestét a haláltáborokban. Erre utal a holokauszt szó is, amelynek jelentése: égő áldozat. A somorjai önkéntesek csapatának mintegy háromszázhatvan nevet sikerült azonosítaniuk. Munkájukat szakmai tanácsokkal Ján Hevera történész segítette. A neveket rozsdamentes acéllemezbe gravíroztattuk, hogy az utókor emlékezzen: a gyűlölet csak pusztuláshoz vezethet. Ebből az ötszázöt elhurcolt személyből csupán harminchatan tértek haza, harminckét gyermek és négy felnőtt. Régi adósságunkat törlesztettük azzal, hogy emléket állítottunk zsidó polgártársainknak, s ebben sokan segítségükre voltak, Nagyszombat Megyei Önkormányzat és számos civil kétkezi és anyagi hozzájárulása. Az ötlet Jávorka Tamás fejéből pattant ki – mondta el Orosz Csaba az emlékmű avatása után. A polgármesternek is van kötődése a helyi zsidósághoz, ugyanis a dédnagyapját kérték fel, hogy készítsen padokat a zsinagógába. Ezt az információt Ján Hevera osztotta meg vele, aki kutatta a somorjai zsidók történetét, sőt, ő az az ember, aki napjainkban is gondozza a sírokat. 2022-re tudták befejezni a siratóház felújítását, amely az egyetlen a környéken. A somorjai zsidók emlékművénél az Izraelből származó David Adri rabbi énekelt imát.
A somorjai zsidó közösségből mára már szinte egyáltalán nem maradt semmi sem. Schwartz Józseftől, a dunaszerdahelyi zsidó hitközség vezetőjétől megtudtam, hogy a somorjai zsidók nem telepedhettek le a városban, ezért a közeli Tejfalura költöztek. 1860 körül alakult meg a hitközség és 1912-ben zsinagógát éptettek, amely a város keleti részén található.
Az emlékműavatáson találkoztam egy házaspárral, akik Frankfurtból érkeztek. A férj budapesti származású, a feleség a Tejfaluban élt Blau család leszármazottja. Perl Gabriela 1959-ben született Pozsonyban. Édesanyja, a Blau család sarjakén Tejfalun élt, majd leányuk születése után költöztek Pozsonypüspökire. A Blau család helyi nyomait 1994-ben fedezték fel Gabrieláék, amikor először látogattak haza.
– Most jártam először Somorján, eddig nem is tudtam, hogy a rokonaim innen származnak. A tejfalui temetőben nyugszik a család azon része, akik még a deportációk előtt éltek errefelé, őket is meglátogattuk. Nagyon megható volt, hogy az itt élő emberek erőt és energiát nem kímélve létrehozták ezt az emlékművet, és számontartják a múltban történt eseményeket.
Mind a mai napig felfoghatatlan számomra az, hogy abban az időben ember embernek lett a farkasa, s bízom abban, hogy ezek a szörnyűségek nem történnek meg újra.
Akik minden évben megemlékeznek erről a közösségről, azok számára valószínűleg fontos a múlt, s nem közömbös számukra, hogy a jövő nemzedékének is megtanítsák, hogyan is volt ez régen – fejtette ki véleményét a fátyolos tekintetű Gabriela, aki férjével együtt helyezte el az emlékezés kövét a holokauszt emlékmű talapzatánál.
Az ünnepélyen Pavel Traubner professzor, a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének tiszteletbeli elnöke is jelen volt. Megélte a holokauszt szörnyű időszakát, 1944 és 1945 között a hegyek és erdők menedékében, fogvacogtató hidegben. Traubnerék életét egyszerű szlovák emberek mentették meg.
– El sem tudom képzelni, hogyan válhatott egyik pillanatról a másikra a tegnap még kedves szomszéd a blokkból, az osztálytárs és a barát uniformisos gárdistává, aki marhavagonokba tuszkolta az időseket és gyermekeiket, s útnak indított arra a helyre, ahonnan nincs visszaút. Ez az emléktábla mementóként szolgál az utókor számára, így hát soha többé nem történhet meg az, ami a holokauszt áldozataival. Fajra, nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül – osztotta meg Traubner professzor gondolatait az emlékműnél.
Az avatás napja egybeesett a felújított siratóház ünnepélyes átadásával, amely a temetési szertartás szerves részeként működött a 20. században.
Az épület a II. világháború után elvesztette küldetését. A holokauszt áldozatait nem tudták eltemetni Somorján sem, de a helyi zsidók története a város története is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/25. számában.
