Ne jöjjön közelebb!
Covid–19. Egy éve még alig ismertük ezt a szót, mára beleégett a tudatunkba. Nemcsak a járványhelyzet nehézségeit tapasztaltuk meg, de sokan magát a betegséget, a kegyetlen utóhatásait is.
A barti Szvetlík Ottó és felesége is elkapta a kórt. Egyikük sem képzelte, milyen kegyetlen megpróbáltatások elé néznek. Ottó elmondta, eleinte könnyűnek vélte a betegséget, hiszen csak olyanokkal beszélt, akik könnyebben átvészelték.
– Egy november végi napon a lovakat mentem etetni, amikor éreztem, hogy a vasvilla egyre nehezebb. Megijedtem, hátha koronavírus, ezért futottam antigéntesztet csináltatni. „Maga nem covidos” – nyugtattak meg. Másnapra rosszabbul lettem, ezért az orvos PCR fizetős tesztre küldött. Este már jött az üzenet, hogy ne hagyjam el az otthonom, mert koronavírusos vagyok.
Két hétig nagyon beteg voltam: magas láz, hidegrázás, fojtogató köhögés. És amikor már azt hittem, a javulás útjára léptem, jött a feketeleves, a légszomj. A halált láttam bejönni az ajtón.
Az orvosom azt tanácsolta, ne is feküdjek le, próbáljak néhány napot ülve kibírni. Megfogadtam, hiszen éreztem, fogy a levegő. A feleségem minden eshetőségre számítva összepakolta a kórházi kellékeket, de biztos voltam benne, ha oda kerülök, elpatkolok, hiszen cukorbajjal is küszködöm. Végül a kórházat sikerült elkerülnöm.
– Amikor a férjem hajszálnyival jobban lett, akkor kezdődött nálam a betegség – kapcsolódik a beszélgetésbe Aranka, a feleség. – Eleinte magas lázzal feküdtem, a legrosszabb időszakban a fiunk ápolt. Később már a férjem hozta fel a levest az emeletre, de még erre a pár lépcsőfokra is kisszéket kellett hoznia, hogy félúton megpihenhessen. Hozzá képest én hamar felgyógyultam. Neki foltos lett a tüdeje, és légzéssegítő szpréket kapott. Bár a tüdőkapacitása javul, sajnos a gyógyulás után hat hétre dagadni kezdett a keze, és a gyöngeség is megmaradt.
– Már öt-hat orvosnál jártam, lelkileg teljesen összetörtem – sóhajt a férfi.
– Bejelentkeztem a veseosztályra vizsgálatra, de elküldtek, menjek két hónap múlva, akkorra van időpont, a tüdőosztályon meg május végén. Minden orvoshoz kénytelen volt elkísérni a feleségem is, mert a dagadt kezeimmel a kabátomat sem tudtam begombolni. Most kicsit jobban vagyok. Az első, aki a panaszaimat meghallgatta, az érsekújvári reumatológia fiatal doktornője volt. Ott oltást is kaptam. Nagy dolog ez, mert volt olyan orvos, aki telefonált, miközben utasított, folytassam a mondandómat, más arra intett, csak a feltett kérdésekre válaszoljak, és olyan is volt, aki rám kiáltott, ne menjek közelebb. Hogy félnek az emberek, másutt is megtapasztaltam, hiszen megesett, hogy a beszélgetőtársaim, amikor megtudták, koronavírusos voltam, egytől egyig elhúzódtak mellőlem.
Aranka elmondta, neki a betegség legyőzése után annyi antigén volt a szerveztében, hogy bátran vállalta egy kórházból hazatérő, a betegségből kigyógyult bácsi ápolását, akinek a hozzátartozói különböző okok miatt nem tudták megoldani a gondozást.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/21. számában.
