A bevezetőben a Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulói, Szarka Rebeka és Csölle Olívia Viola szavalatát hallhattunk, majd Gál Adrián káplán mondta el beszédét és imádsággal emlékezett a hősökre. Gál Adrián II. Szent János Pál pápa szavait idézte, miszerint a múltra való emlékezés nem más, mint a jövő iránti elkötelezettség.
»Édes és dicső hazáért meghalni«, mondták a régi rómaiak. Most, amikor megállunk hősi halottaink emlékművénél és a világháborúban elveszett honfitársainkra emlékezünk, nem annyira ezt az édességet, hanem inkább a komor keserűséget érezzük. Ez az emlékmű és a rájuk vésett nevek nem csupán azt üzenik, hogy a hajdani nevek viselői méltán elmondhatták az ókori hősökkel egyetemben, hogy ők is megcselekedték, amit megkövetelt tőlük a haza, hanem üzenik azt is, hogy mi, kései utódaik legyünk méltók hozzájuk, és mi is cselekedjünk meg, amit ma megkövetel tőlünk a hazánk, amit megkövetel tőlünk a hitünk, amit megkövetel tőlünk a városunk. Ma már másfajta csatákat vívunk nap mint nap a tisztességes megélhetésért, a hitünk megtartásáért, családjaink egységéért vívjuk meg mi is ezeket a csatákat mindennapjainkban”,
hangsúlyozta a káplán.
A helyi Csemadok alapszervezete nevében Pongrácz Kálmán városi képviselő lépett a mikrofon elé és kifejtette, emlékeznünk kell közös történelmünkre, hogy megértsük, mit jelent a béke.
Mikor a szomszédunkban háború dúl, mikor kárpátaljai magyar emberek halnak meg a fronton egy idegen hazáért és kényszersorozásokkal viszik őket a háborúba, mikor hétről hétre egy lépéssel közelebb kerülünk egy világháborúhoz, talán még fontosabb, hogy emlékezzünk és a békét hirdessük. Hogy támogassunk minden olyan törekvést, amely a békét tartja szem előtt, mert a békét nem a fegyverek hangja jelenti, hanem az emberi élet és a szeretet”, húzta alá Pongrácz, aki arra figyelmeztetett, hogy a mai világban, mikor rombolják az igazi értékeket, vissza kell állítani a keresztény értékrendet, az emberi életet az üzlet és a pénz elé kell helyezni. Véleménye szerint értékrendünket nem bonyolult paragrafusok hálójának különböző magyarázata mellett kellene értelmezni, hiszen ha erre századokon keresztül elegendő volt tíz keresztény parancsolat, akkor most is ennek kell lennie a mércének. Mint mondta, elég csak őseink útját követni, mint ahogy az Ószövetségben írták: „emlékezzetek atyáink tetteire, amit a maguk idején véghez vittek, akkor nagy híretek lesz, s nevetek örökre fennáll”.
„Emlékeznünk kell arra, hogy szüleink, nagyszüleink és dédszüleink mekkora áldozatot hoztak, mert ha nem emlékezünk mindenre, akkor nem is vagyunk méltóak erre az áldozatra. Ők a legdrágábbat, az életüket áldozták a haza védelmében. Az ő történetük nem valaki másé, hanem a miénk, hiszen mindaz, ami azokban a rettenetes években történt velük a háború miatt, kihatott a mi életünkre is”, fogalmazott Pongrácz Kálmán. Arra is emlékeztetett, hogy 111 évvel ezelőtt az első világháborúban a császári és királyi hadvezetés az egyik legmegbízhatóbb csapatoknak a magyar honvéd hadosztályokat tartotta, s ezért sokszor a legveszélyesebb frontszakaszokra, áttörési pontokra éppen őket állították, s így érthető, hogy emiatt nagyobb veszteségeket szenvedtek, mint a monarchia többi nemzetének katonái.
A történelmi Magyarország vesztesége 660 ezer halott, több mint 800.000 hadifogoly volt. Az első világháborúban Nagymegyerről nagyon sok fiatal vonult be katonának. A négy évig tartó első világháború a korábbi háborúhoz képest elképzelhetetlen pusztítást okozott. Tízmillióan haltak meg, 20 millió volt a sebesültek száma. A polgári lakosságot mérhetetlen szenvedés sújtotta és egy olyan békerendszert hoztak létre, amely magában hordozta a következő világháború csíráját, mondta a szónok, majd így folytatta:
A nagy háború után elveszett a történelmi haza is. A történelmi Magyarország területének kétharmadát elcsatolták, minden tíz magyar emberből hármat idegen államok fennhatósága alá, súlyos kisebbségi sorba kényszerítettek saját szülőföldjén. A hősök áldozatok voltak és az áldozatokból lettek a legnagyobb hősök. A nagy háborúkban, csakúgy mint ma is, érzéketlen hatalmak küldték csatába emberek millióit. A két világégésben minden magyar település, sőt minden magyar család megfizette a maga véradóját. Nekünk utódoknak szent kötelességünk megemlékezni minden olyan hősi halottunkról, aki az életét áldozta a hazáért. Itt, Nagymegyeren az emberek sosem felejtenek. A nagymegyeriek tudták, hogy bármilyen kíméletlen a háború, és bármennyi az iszonyat, a veszteség mégsem az arctalan tömeg, hanem egy ismerős, kedves arc az utcából, a szomszédból, a családból.”
A Hősök terén, egykori Erzsébet-kertben az első világháború hősi halottjainak emlékműve több mint 125 nagymegyeri katona emlékét őrzi, a másik emlékmű pedig a második világháborúban hősi halált halt, közel 120 nagymegyeri katonának és hadi eseményekben elhunyt polgári áldozatoknak állít emléket. A két világháború nagymegyeri hőseit jelképesen a közös kerítés köti össze.
Mi tudjuk, az itt márványkőbe vésett minden egyes névhez tartozik egy történet, minden névhez hozzátartozik a közösség, amelyből vétetett. Az első és második világháborús hősök előtti tisztelgés szüleink és nagyszüleink küzdelmei, fáradozásai előtti tisztelgés is, aminek az ad igazán értelmet, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon, békés körülmények között folytatják és teljesítik majd az elődök örökségét. A mai megemlékezésünkön a mának szóló elsődleges üzenet számomra, hogy a történelmi ismereteket át kell adnunk a felnövekvő nemzedéknek. Szeretném, ha minél több diákot érdekelne felmenőinek a múltja, hogy így váljon személyessé a történelem. Vállaljanak önkéntes munkát megemlékezéseken vagy közösségi eseményeken. Segítsük ezzel egymást és a közösség munkáját, mert múlt nélkül nincs jövőnk”,
húzta alá Pongrácz Kálmán, akinek beszéde után Soóky Marián polgármester, továbbá a város intézményeinek és szervezeteinek képviselői helyezték el koszorúikat, mécseseiket az emlékműnél.
