2023. március 6., 11:12

Nagymegyer: Alapítási emlékmű – Mátyás hollója

A Mátyás-hagyomány a Felvidéken két helyen eleven máig is: Gömörben és a Csallóközben. A csallóközi települések közül Nagymegyer identitásának szerves részévé vált a Mátyás-kultusz. Ennek alapja az a Mátyás-legenda, amely szerint a megyeriek panaszait kivizsgálandó a király álruhában utazott Nagymegyerre, lovát kikötötte egy városszéli tölgyfához, felverette sátrát és meghallgatta a városiak panaszát.

nagymegyer
Gáspár Péter alkotása a Mátyás-emlékmű
Fotó: Görföl Jenő

Az már azonban nem legenda, hanem történelmi tény, hogy egy 1466. december 15-én Nagyszombatban kiállított oklevéllel mezővárosi jogokat adott a településnek.

A legenda és ez a történelmi tény lett az alapja a kibontakozó Mátyás-kultusznak Nagymegyeren. A Mátyás-fa és előtte egy pad emlékeztet a legendára.

De Mátyásról nevezték el a termálfürdőt (előtte egy Mátyás-szobor áll, bent pedig egy Mátyás–Beatrix dombormű), egy lakótelepet, az azóta megszűnt gimnáziumot, s legújabban a Művelődési Központot, ahol egy mellszobrot – Lebó Ferenc alkotását – is felállítottak. A Mátyás-fa stilizált változata a város címerébe is bekerült, s 2004-től évente rendeznek Corvin Mátyás Napokat.

A városi jogok elnyerésének 530. évfordulóján 1996-ban a református templom előtti téren egy emlékművet állítottak. Ezt hivatalosan Alapítási emlékműnek nevezik, de a helybeliek csak Mátyás hollója szobornak hívják.

Lipcsey György alkotása egy kő talapzaton álló szobor, mely egy hollót mintáz, csőrében egy arany gyűrűvel. A talapzaton az alábbi felirat olvasható:

1466. december 15-én
Corvin Mátyás magyar király
városi kiváltságokat
adományozott Nagymegyernek

A talapzaton alul ez áll:

Állíttatta Nagymegyer város
önkormányzata 1966. augusztus 24-én

A felirat német és szlovák nyelven is szerepel a talapzaton. A szobor felett egy három lábon álló stilizált kupola látható. A Corvin Napok ünnepségeinek legfontosabb helyszíne ez az emlékmű.

Megjelent a Magyar7 2023/9. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.