2024. december 16., 20:31

Nagyapám betleheme – Bemutatta új műsorát a Nádas

A Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes 2024. december 14-én – a Bethlen Gábor Alap, a Csoóri Sándor Alap, a Kisebbségi Kulturális Alap és a Nyitra Megyei Önkormányzat támogatásával – a farnadi kultúrházban mutatta be új műsorát, a Nagyapám betleheme című előadást.

Nádas
Fotó: Kaszmán-Saróka Liliána

„A tánc nemcsak a mozgás művészete, hanem a lélek nyelve is” – hangzott el a kulturház színpadán a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes évzáró táncbemutatójának megnyitóján.

A táncosok – a zenét szolgáltató Bagla Bandával, valamint a Gyulai József és zenekarával kiegészülve – közel kétórás évzáró előadásukkal idén is lenyűgözték a közönséget; a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, szívmelengető műsorban nem csupán tánctudásukat bizonyították, de a néphagyományok iránti mély tiszteletüket is kifejezték.

Dohány István, a néptáncegyüttes vezetője elmondta, céljuk az volt, hogy a táncok segítségével közelebb hozzák az embereket a karácsonyi ünnep varázsához. A műsor a Nagyapám betleheme címet viselte, melyben a táncok és a hagyományok mellett helyet kaptak a mély érzelmek, a misztikum és a humor is.

Olyan karácsonyi műsort szerettünk volna készíteni, melyben megmutathattuk, hogy az adventi időszakban mi volt régen a jellemző, hogyan mulattak az emberek karácsonykor. Célunk volt megmutatni azt is, hogy az ünnepeknek és a közösségnek milyen ereje van, s ezzel szerettünk volna mi is ráhangolódni erre a gyönyörű ünnepre”

– árulta el István, aki Bohák Erzsébet és Csóka Szilvia szakmai vezetésével együtt készítette el a táncok koreográfiáját.

Nádas
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

A színpadon táncoló óvodásoktól kezdve az iskolásokon keresztül egészen a huszonéves fiatal felnőttekig mindenki teljes odaadással táncolt, és mindannyian bizonyították, hogy nemcsak a mozgásukkal, de a szívükkel is mesélnek a színpadon.

Fontosnak tartjuk, hogy a táncosok is sajátjuknak érezzék a koreográfiákat, ezért nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ő véleményüket is meghallgassuk“

– tette hozzá a csoporton belüli együttműködésről a néptáncegyüttes vezetője, majd így folytatta:

Teret kap a kreativitásuk fejlesztése is, hiszen egy-egy elemet, mozdulatot, folyamatot a véleményük alapján emelünk be a koreográfiába. Ezzel olyan képességeket lehet a táncosokban megerősíteni, melyet fel tudnak a későbbiekben használni, ha esetleg ők is csoportvezetők lesznek.”

A Nádast jelenleg három korosztályban működő csoport alkotja; heti egy próbával és nagyobb összpontosításokkal haladnak. Idén két teljesen új táncot állítottak össze, a felvidéki táncok közül egy gömörivel, a székelyföldi táncok közül egy korondi koreográfiával örvendeztették meg a nézőket, illetve több szólótáncot is be tudtak mutatni a fiúk és lányok egyaránt.

Nagyon büszke vagyok a táncosokra, hogy időről időre képesek maguk is új elemeket, új koreográfiákat megtanulni, sokszor a segítségünk nélkül is, így nekünk már csak azok tökéletesítésében kell segítenünk, illetve abban, miként lehetne az adott tánc karakteresebb, hogyan lehetne még hívebb ahhoz az archív felvételhez, ami a tanulásuk alapja. Idén a legényeseknél egy hajdúsági és egy bodrogközi tánc is a műsorra került, a lányok pedig a lucázás hagyományát elevenítették fel modern elemekkel vegyítve. A kisebbek legújabb koreográfiája a hazai, Vág-Garam közi táncok voltak, amit most mutattak be először”

– foglalta össze Dohány István. Úgy véli, hogy a néptánc egy olyan kifejezési forma, melyben benne van a múlt, a jelen és a jövő: „Nagyon kevés olyan dolog van a világon, ami száz évvel ezelőtt is jelen volt az emberek életében, illetve jelen napjainkban. A magyar néptánc is ilyen, és azt látom, hogy a mi táncosaink tudják ezt, és szeretetből táncolnak -  így ha erre a csodára vigyázni fogunk, és éltetni fogjuk, akkor száz év múlva is jelen lesz.”

Nádas
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

Az elmúlt év számos kihívást tartogatott a táncosok számára. Az ifjúsági korosztály táncosaiból többen középiskolások, emellett kollégisták lettek. A vezetők elmondása szerint látni lehetett a fiatalokon, hogy a tanulás és a sok utazás mellett a próbák is több energiát igényeltek a részükről. Ennek ellenére a csoport tagjai kitartóan dolgoztak, senki nem hagyta abba a táncot emiatt, sőt néhány új tagot is köszönthettek a csoportban. Számos sikeres fellépésen vettek részt az elmúlt évben; a kolozsvári Szent István-napi Néptánctalálkozó, több hazai és határon túli fesztivál, valamint a táncháztalálkozók mind-mind hozzájárultak a csoport összetartásához és fejlődéséhez: „A fellépések mellett a nyári táborunkban is sok időt tudtunk együtt tölteni, ami nagyon jól össze tudta kovácsolni a csapatot. Ezt nemcsak mi érezzük a csoporton belül, de ha a táncosok színpadra lépnek, akkor azt a nézők is érzékelhetik.”

Dohány István hálásan beszélt arról is, mennyire fontos, hogy a szülők megtartó és támogató közösségén túl Farnad község segítségére is mindig számíthatnak, legyen szó pályázatok írásáról, a viseletek bebiztosításáról, valamint minden olyan háttérmunkáról, ami a csoport működését segíti.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki mellettünk állt ebben az évben. Külön köszönet illeti oktatóinkat, családtagjainkat és barátainkat a folyamatos támogatásért, biztatásért és türelemért. Nélkületek mindez nem valósulhatott volna meg”

– tolmácsolta a táncosok szavait a műsor felkonferálásában Méri Mátyás, egykori táncos.

A Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes évzáró műsorával is bizonyította, hogy a néptánc nemcsak szórakozás, de a hagyományok megélésének és a közösségépítésnek fontos eszköze. A táncosok lelkesedése és tehetsége ragadós, és bízhatunk benne, hogy a jövőben is sok fiatal csatlakozik a régióból a csoporthoz, hogy lelkük gazdagodjon, és számos felejthetetlen élményt szerezzenek maguknak, a csoportnak és a széles közösségnek.

Nádas
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.