2022. július 15., 20:47

Nagy potenciál van a Miskolc–Kassa tengely fejlesztésében

A Miskolc–Kassa tengely fejlesztésében rejlő kiaknázatlan lehetőségekről beszélgetett Varga Judit igazságügyi miniszter és Tárnok Balázs jogász a Gombaszögi Nyári Tábor pénteki napján.

2022-07-15 Gombaszög 2022, Gombaszögi Nyári Tábor, Varga Judit
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergely

Tárnok Balázs felvezetőjében elmondta, hogy a Miskolc – Kassa tengely mindig egy természetes, organikus egységet alkotott, amit a két város között a 19. században megépülő vasút még tovább erősített. Ezt az egységet az 1920-as trianoni békediktátum törte meg, amely határt vont a két keleti nagyváros közé.

Varga Judit elárulta, hogy először vesz részt a gombaszögi fesztiválon, s miskolci származásúként nagy örömmel tölti el, hogy a szívéhez közel álló témákban kapott meghívást a táborba. Rámutatott, hogy a két említett régiónak nagy lehetősége van arra, hogy közösen fejlődhessen, s a két város közötti együttműködés a reneszánszát éli. Míg Kassa Kelet-Szlovákia központjának számít, addig Miskolc Észak-Magyarországé.

Felsorolta azokat a pontokat, amelyekben hasonló cipőben jár a két település, ezek pedig a nehézipar hanyatlása, az országon belüli periferiális helyzet, az EU-s piacokhoz való hozzáférés és azokra történő kijutás esélye, de a GDP aránya is szinte megegyezik a két városban. Fontos azonban, hogy mindkét város hasonlóan kiemelkedő szerepet tölt be az oktatás, a kultúra és az innováció területén.

További kapcsolódási pontot jelent, hogy közös történelmi gyökereink vannak, s a régió olyan természeti kincsekkel rendelkezik, amelyek az európai turizmus előtt még felfedezetlenek. A városias és vidékies területek elhelyezkedése, a kistelepülések magas száma is jellemzi ezt a vidéket. Az itt élő emberek által jelentős a bevásárló-, fürdő- és wellnes- turizmus a határ két oldala között, tehát sok közös nevező van, amibe kapaszkodhatunk – összegezte Varga Judit.

2022-07-15 Gombaszög 2022, Gombaszögi Nyári Tábor, Varga Judit
Fotó:  Fábián Gergely

Az igazságügyi miniszter szerint a Volvo bejelentése miszerint Kassán építenek elektromosautó-gyárat azt jelzi, hogy az itteni infrastruktúra megfelel a nagy beruházók igényeinek. A Volvo beszállítói hálózatában az észak-magyarországi vállalkozások is labdába tudnak majd rúgni, de Magyarországon is mindennaposak a különböző alapkő-letételek, amelyek újabb munkahelyeket létesítenek akár a szlovákiai munkavállalók számára is.

Tárnok Balázs kiemelte, hogy az infrastrukturális fejlesztések terén kimagasló lépés volt az M30-as autópálya Miskolc-Kassa szakaszának megépítése, amely Miskolcon túl Pozsonyt is összekötötte Kassával. Varga Judit további lehetőségeket lát pl. a gyorsvasút fejlesztésében, amelyről Kassa és Borsod-Abaúj-Zemplén megye elöljárói már megállapodtak. A kassai reptér jobb megközelíthetőségéből pedig szintén profitálhatnak a magyarországi lakosok is, mivel Miskolcnak nincs reptere.

Vannak tehát fejlesztési lehetőségek és kohéziós források, amelyeket érdemes kihasználni. A háborús recesszió és infláció esetén egy okos gazdaságpolitika és a megfontolt, megalapozott beruházások nyújthatnak menedéket a recesszió elől.

A beszélgetésen szó volt a sport területén történő együttműködésről is. A kassai labdarúgó akadémiában a miskolciak már tulajdonosként vannak jelen. A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata pedig több éven keresztül a szlovák ligában játszott, így egyre szorosabbra fűződnek a kapcsolatok ezen a téren is.

Elhangzott, hogy a miskolci és kassai egyetemek között szintén kiváló az együttműködés. Nyelvi nehézségek ugyan vannak, de az angol nyelv segít ezeket áthidalni. Újdonság, hogy a Miskolci Egyetemen már szlovák tanárok is oktatnak, így, ha valaki villamosmérnöknek tanul és közben megtanul szlovákul, akkor Kassán is el tud helyezkedni a szakmájában. Ez a nyelvi képzés idén februártól fut. Az együttműködés jellemző az egészségügyi karokra is, de a legnagyobb potenciál az oktatást tekintve a műszaki tudományok területén van, ahol az elkövetkező négy-öt évben közel 100 milliárd forintot fognak az infrastruktúra és kutatói hálózatok fejlesztésébe befektetni.

2022-07-15 Gombaszög 2022, Gombaszögi Nyári Tábor, Varga Judit
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.