Most is itt vagyunk, Szent István örököseiként feladatunk van!
A csapadékos időjárás miatti helyszínmódosítás ellenére méltó módon tartották meg a hagyományos Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án a komáromi Tiszti Pavilon zsúfolásig megtelt dísztermében. Ott többek között Márvány Miklós, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa, továbbá Dél-Komáromból Molnárné dr. Taár Izabella, a Komáromi Járási Hivatal vezetője és Turi Bálint alpolgármester, valamint Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere is jelen volt. Az ünnepi beszédet Jókay Károly, a Jókay Alapítvány alapítója, Jókai Mór testvérbátyjának ükunokája tartotta, aki a családjával tette tiszteletét az eseményen.
Keszegh Margit, a főszervező Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke a jelenlevők üdvözlése után az ősök tiszteletének jelentőségét hangsúlyozta. Majd elmondta, hogy az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett augusztus huszadikai ünnepséget a kedvezőtlenre fordult időjárás miatt Szent István lovasszobra helyett tartják a Tiszti Pavilon impozáns dísztermében. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a változtatás ellenére sokan akartak közösen ünnepelni.
Felidézte, hogy István király lovasszobrát 2009-ben állították fel a Lúdpiac téren, s annak jelképes jelenléte a Felvidék fővárosában hozzájárul nemzettudatunk megerősítéséhez, s a jövő nemzedék számára is pozitív üzenettel bír.
Megköszönte a később Krüger Viktorral kiegészült Pengő és az Árgyélus zenekarnak, illetve a Garabonciás Néptáncegyüttesnek, hogy műsorukkal emelik az ünnepség nívóját. Azután felkérte a rendezvény ünnepi szónokát, Jókay Károlyt beszéde megtartására.
A Jókay Alapítvány alapítója elmondta:
Először a saját történetét vázolta, majd felidézte az 1022-as esztendőbeli világot, végül a „révkomáromiak” küldetésével kapcsolatban fogalmazta meg saját gondolatait. Megtudtuk, hogy anyai oldalról a nagyszülei, édesanyja s a tágabb rokonság egy része, apai részről pedig az apja és életben maradt testvére, félárván, 1945 zivataros márciusában Nyugatra menekültek. A család mindkét része 1945 áprilisában Bajorországban kötött ki. Apja egy müncheni menekült táborban, mint „volt ellenség,” az édesanyjáék pedig bajor parasztok padlásán, majd szükséglakásban éldegéltek. Aztán 1949/50-ben kivándoroltak az Egyesült Államokba, mert haza nem mehettek. Ő 1963-ban Chicagóban született, éppen Jókai Mór születésnapján, a húgai pedig 1965-ben és 1967-ben látták meg a napvilágot.
Nekem ez 1994-ben sikerült, Kinga húgomnak, a Léván született férjével, pedig 2002-ben. Két húgommal együtt magyar cserkészek voltunk, a kinti magyar társadalom cselekvő szereplői, majd a Burg Kastl-i magyar gimnáziumban is tanultunk Bajorországban, de az egyetemet is beleértve, Amerikában tanultam az óvodától a doktorátusig. A cserkésztáborokban, valahol egy rengetegben New York állam Oneida indiánokról elnevezett megyéjében, egy fenyves fennsíkon szembesültem Szent Istvánnal és emlékével. Tábortüzek, szentmisék, akadályversenyek, tábori keretmesék adták át nekem a tudást, valamint azt, hogy nem csak a római katolikus testvéreknek fontos az apostoli király, István, hanem az egyetemes magyarságnak is, így nekem, magyar reformátusnak is...” – árulta el.
Azután a Szent István-i Magyarországot az akkori világhoz viszonyította, s felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy 1022 óta hány birodalom, királyság tűnt el, s mennyi mai állam akkor még hamvában sem létezett. „S mi, mint akkor is, most is, itt vagyunk!” – szögezte le a magyarság örvendetes túlélése kapcsán. Történelmi áttekintést nyújtott a korabeli világ kaotikus helyzetéről és a népvándorlásokról.
A nyugati, keleti jelképekkel ellátott Szent Korona, valamint az ország egyensúlypolitikája akkor egyértelmű volt. Erőszakos veszély fenyegetett több irányból” – fejtette ki.
Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy
Az említett királyságok, hercegségek, birodalmak már nincsenek, helyettük jöttek-mentek újak, besenyők, tatárok, törökök, labancok, a bécsi udvar és szövetségesei, és a 20. század, úgy ahogy volt, minden fájdalmával, gyászával, reménytelenségével, de, mégis itt vagyunk. Mindezért csak hálásak, büszkék és bizakodók lehetünk itt Révkomáromban, 2022. augusztus 20-án...”.
A továbbiakban kiemelte: Komárom és környéke a honfoglalás előtti korban, a római időkben s az elmúlt ezer évben fontos szerepet játszott katonailag, a kereskedelem, a közlekedés és a műveltség terén. „Örüljünk a túlélésnek, de legyünk hálásak azért is, hogy van tennivalónk, van feladatunk és van talentumunk saját környezetünk, családunk, közösségünk és tágabb térségünk érdekében cselekedni! Minden civil szervezet, falusi, városi önkormányzati testület, egyházközség, iskola, gimnázium, főiskola, egyetem és munkahely, vállalkozás helyszíne lehet a hitre, hagyományra és nyelvünk egyediségére alapozott gyarapodásnak, a jóért, szépért való küzdelemnek. Minden révkomárominak van szerepe, feladata és értéke...
– hangzottak el a szónok gondolatai.
Azután Molnár Ernő katolikus atya és Fazekas László emeritus püspök közreműködésével került sor a Kápát-medence kenyerének megszentelésére, megáldására és a Földes-pékség jóvoltából annak kóstolójára is. Az utóbbi során a Ghymesi Igricek zenéjét élvezhették a jelenlevők, előzőleg azonban közösen elénekelték a Himnuszt. Majd részt vehettek a Szent András Bazilikában megtartott ünnepi szentmisén. A Szövetség párt, valamint a kulturális, oktatási és ifjúsági szervezetek, polgári társulások, illetve intézmények képviselői az ünnepség előtt és után egyenként helyezték el saját koszorúikat Szent István lovasszobránál.
