Mindenszentek – Módosított temetői nyitvatartás, megerősített tömegközlekedés Kassán
A kegyeleti ünnepekhez igazodik a kassai temetők nyitvatartási ideje, módosított menetrend szerint közlekednek a városi tömegközlekedés járatai, valamint a városi rendőrség is többet járőrözik majd a megszokottnál.

A város vezetése arra kéri a lakosságot, hogy a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmával a temetők felkeresése során tartsák be a járványügyi előírásokat.
A városi hivatal az október 30., szombat és november 1., hétfő közötti időszakban számít a legnagyobb tömegre, s ennek megfelelően módosította a temetők nyitvatartási idejét.
A köztemető és a Krematórium az említett három napon 7.00 és 22.00 óra között, majd november 8-ig 7.00 és 20.00 óra között lesz nyitva, ezt követően pedig visszatér a megszokott, 17.00 óráig tartó nyitvatartási időhöz – tájékoztatott Marta Popríková, a városi zöldterület-kezelő vállalat (SMsZ) igazgatója.
A következő napokban módosított menetrend szerint közlekednek a városi tömegközlekedés járatai. Megerősítik a város legnagyobb temetőinek irányába tartó autóbuszokat, néhány vonalon több személy szállítására alkalmas buszokra cserélik a járműveket.
A napokban a temetők közelében a városi rendőrség tagjaival is a szokottnál gyakrabban találkozhatunk.
– közölte Slavomír Pavelčák, a városi rendőrség parancsnoka. Egyúttal az autósokat arra kérte, a temetők környékén legyenek fokozottan figyelmesek, főleg a gyalogosokra ügyeljenek.