2022. június 6., 08:40

Mikor megyek hazafelé – Kezdetét vette Pozsonyban a Több mint szomszéd

Pünkösdi nyitókoncerttel indította az idei Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét rendezvénysorozatát vasárnap este a Pozsonyi Magyar Nagykövetség és a pozsonyi Liszt Intézet. A rendezvénysorozat a koronavírus járvány korlátozásai után a korábban megszokott módon most is egy hétig várja gazdag programkínálattal a pozsonyi és Pozsony környéki kultúrakedvelőket, de az ez idő alatt Pozsonyba látogató turisták számára és érdekes programokat kínál a rendezvénysorozat, amelyeken keresztül betekintést nyerhetnek a magyar kultúra egyes elemeibe.

Mikor megyek hazafelé
Fotó: A szerző felvétele
Immár nyolcadik alkalommal rendezzük meg a magyar kulturális hetet, amely nemcsak azt tűzi ki célul, hogy bemutassa a kulturális kincseinket, hanem azt célozza, hogy azokat a szlovák közönség is magáénak érezhesse. Több mint szomszéd, ez a rendezvénysorozat elnevezése, és ez egyértelműen utal a mögöttünk álló ezer esztendőre is, amikor közös hazában, közös kulturális közegben éltünk egymás mellett”

– mondta köszöntő beszédében Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének ügyvivője, Márvány Miklós hozzáfűzve, "sokszor az az érzésünk, hogy tényleg csak a nyelv választ el bennünket".

Mikor megyek hazafelé
Márvány Miklós, a Magyar Nagykövetség ügyvivője mondott köszöntő beszédet
Fotó:  A szerző felvétele

A kilenc éve megszületett ötlet és szándék a nagykövetség ügyvivője szerint abból a felismerésből táplálkozott, „hogy a politikai kapcsolatok javításának, fejlesztésének az ad biztos alapot, ha az emberek, a polgárok szintjén erős baráti kötődés alakul ki nemzeteink között”. 

A kulturális diplomáciának ebből a szempontból kiemelt szerepe van, az a feladata, hogy alkalmakat teremtsen a találkozáshoz egymással és egymás kultúrájával”

– mondta az ügyvivő hozzáfűzve, az előttünk álló héten a zene, a színház, az irodalom, a képzőművészet és a gasztronómia segítségével igyekeznek a szervezők bepillantást nyújtani a magyar kultúra világába.

Mikor megyek hazafelé
Zuzana Aufrichtová, Pozsony-Óváros polgármestere is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt
Fotó:  A szerző felvétele

A Több mint szomszéd nyitókoncertjét megtisztelte jelenlétévél Pozsony-Óváros polgármestere, Zuzana Aufrichtová is, aki köszöntő beszédében kiemelte, Pozsony sokszínűségét mindig is az itt élő különböző népek kultúrája adta, a szlovák, magyar és német közösség együttműködése alapozta meg valójában a mai Pozsonyt.

A zene nyelvét mindenki érti

A Mikor megyek hazafelé… címmel megrendezett nyitókoncertre a pozsonyi Klarisszák templomában került sor, amelyen Szokolay Dongó Balázs dudán és furulyán közreműködött; a szlovákiai Erik Rothenstein szaxofonon, a koncert harmadik résztvevője a Fábri Géza pedig kobozon való játékával és énekével szórakoztatta a közönséget.

Mikor megyek hazafelé
Szokolay Dongó Balázs dudán és furulyán játszott
Fotó:  A szerző felvétele

A tótkomlósi születésű Prima-díjas zenész Szokolay Dongó Balázs népzenét, valamit népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán és furulyán. Népzenei feldolgozásokkal a kárpát-medencei folklór tanulmányozása során kezdett el foglalkozni, majd megszülettek a saját szerzeményei is főleg a jazz műfajában, illetve azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt magyar, román, szerb, horvát, szlovák és cigány kultúráját, és ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek.

Mikor megyek hazafelé
Erik Rothenstein szlovák szaxofonművész
Fotó:  A szerző felvétele

 Erik Rothenstein szlovák szaxofonművész a közép-kelet-európai zenei hagyományból (szláv és balkáni népzene, klezmer) építkezve kapcsolódik a jazz és a klasszikus zene világához. A Zentán született Fábri Géza népzenész, kobzos, énekmondó pedig a délvidéki táncházmozgalom egyik elindítója volt.

Mikor megyek hazafelé
Szokolay Dongó Balázs és a kobzos Fábri Géza kiváló párost alkottak
Fotó:  A szerző felvétele

A teljesen megtelt templom közönsége: szlovákok és magyarok közösen egy kiváló koncertet hallhatott, három remek zenész közreműködésével. Az élvezetes improvizációkhoz nem kellett a közös nyelv, a zene nyelvét mindenki értette.

Mikor megyek hazafelé
A közönség élvezte a produkciót
Fotó:  A szerző felvétele
Gazdag program a hét többi napján is

A Több mint szomszéd rendezvénysorozat további programjaira is érdemes ellátogatni. Hétfőn a kiállításoké lesz a főszerep: délután a Pozsonyi Kifli pop-up kiállítását tekinthetik meg a pozsonyi Sétatéren, este hattól pedig a Liszt Intézetben nyílik meg Jankovits József Magánmitológiák c. kiállítása.

Kedden a Ventúr utcai Z galériában Nemes Anna Szelíd c. kiállítását tekinthetik meg, amely a művész első „fehér” korszakát idézi meg. Este héttől megint csak a Klarisszák templomában Visegrádi szólamok címmel egy komolyzenei koncertet élvezhetnek az érdeklődők a Visegrádi Csoport jeles művészeinek előadásában.

Szerdán Az évszázad Manonja címmel kiállítás nyílik Házy Erzsébet emlékére

a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában este pedig az Astorka Színházban Szülőfalum, Pest címmel Fesztbaum Béla színházi estjét láthatják Molnár Ferenc írásaiból a Vígszínház előadásában.

Csütörtökön indulnak a sétatéri szabadtéri színpadon a kulturális és gasztronómia fesztivál koncertek egész sorával, a sétatéri standokon pedig ételek és italok nagy választékával olthatja szomját és enyhítheti éhségét a fesztiválra ellátogató közönség, illetve megcsodálhatja és megvásárolhatja a kirakodó vásár kézműves termékeit. Délután Színházi társalgó lesz, a felvidéki származású Borbély Alexandra színművésszel beszélget G. Szabó László. Este hattól Csík János és Mezzo nyolctól pedig a Fonó zenekar muzsikál.

Pénteken már délután négytől beindulnak a koncertek, először a Well Brass rezes kvintettet hallhatják és láthatják, majd következik Gájer Bálint a „swing hercege”, aki minden embert táncra perdít a zenéjével. Este nyolckor kerül sor a Több mint szomszéd rendezvénysorozat Ünnepi köszöntőjére, majd Klasszikusok a Dunánál címmel opera- és operettslágereket hallhat a közönség.

Szombaton délután háromtól lesz Irodalmi társalgó, Tóth Erzsébet Fanni pszichológussal beszélget Récsei Noémi, hattól pedig a hazai könnyűzenei paletta egyik legsikeresebb popzenekara, a Margaret Island lép fel a sétatéri nagyszínpadon, este nyolctól pedig Different ifferent aspect of slience címmel visegrádi jazz-produkciót hallhat a közönség.

A Több mint szomszéd zárónapján vasárnap, június 12-én délután 14 órától Volt egyszer egy királyi jogakadémia címmel történelmi séta lesz a Pozsonyi Kiflivel. 16 órától Keszekusza varázspálcája címmel a Múzsák Társulat előadásában egy öko-mese musical lesz, amely a gyerekek számára szerethető erdőben élő apró élőlények karaktereinek szemszögéből hívja fel a figyelmet a természetvédelemre. Este hattól a Gaál Jazz Band muzsikál a Sétatéren, nyolctól pedig a világzenét és ethno funkot játszó Kerekes Band.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.