Mesés karácsonyvárás Kassán - KÉPEKKEL
Felgyulladtak a fények Kassa karácsonyfáján hétfő este, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a Kassai mesés karácsony elevezésű rendezvénysorozat 31. évfolyama.
A történelmi belváros ünnepi díszítésének domináns eleme a 16 méter magas ezüstfenyő, amelyre mintegy 2000 méter hosszú fényfüzér került, továbbá 14 ezer energiatakarékos LED-fény, amelyek nemcsak sötétedés után, hanem nappal is ékesítik. Hétfő este a Fő utca és a környező utcák fénydekorációi, valamint a Városi park mesemotívumokra épülő fényinstallációja is felgyulladt.
A karácsonyváró rendezvénysorozatot elindító táncos és zenés show egyben a városközpont karácsonyi vásárának hivatalos megnyitója is volt. A Fő utcán mintegy 50 stand várja a látogatókat.
– tájékoztatott a közösségi hálón a város vezetése, hozzátéve, a standok december 24-ét és 25-ét kivéve a hónap minden napján nyitva lesznek.
A zenei, énekes és táncos fellépések a karácsonyfa melletti színpadon minden nap 17.00 és 19.00 óra között tekinthetők meg egészen december 23-áig. A Kassai mesés karácsony részletes programja a város honlapján érhető el.
A megyei karácsonyi vásár is megnyitotta kapuit
A Kassai Kerületi Önkormányzat (KSK) szervezésében a Hóhérbástya udvarán is várja a látogatókat egy karácsonyi vásár. Ezt advent első vasárnapján nyitották meg, és december 23-áig tart nyitva minden nap 11.00 és 22.00 óra között.
Hétfőtől csütörtökig DJ teremt karácsonyi hangulatot, péntekenként a népművészeké lesz a színpad, szombatonként pedig zenei főfellépők mutatkoznak be. A vasárnapok a gyermekes családok számára kialakított programokra összpontosítanak.