Mesés egészség a füleki Daxner Utcai Óvodában
A füleki Daxner Utcai Óvoda szeptemberben újranyitotta kapuit és azóta is működik. A járvány következményeképpen sok minden a megszokottól eltérően alakult az óvodában, hiszen az óvodai élet az egyes csoportokra korlátozódik. Az óvónők ebben a térben és közösségben próbálnak mindent megvalósítani és más formában pótolni az élményeket a gyermekek számára.

A koronavírussal kapcsolatos helyzet a kétéves „Aranyhajszál Meseprogram - az Óperenciás tengeren, határon innen és túl” című Erasmus+ projekt lezárásának az időpontját is kitolta a következő évre, mivel idén nem tudták megvalósítani az utolsó partnertalálkozókat. A korlátozások azonban nem gátolták az intézményeket abban, hogy folyamatosan beszámoljanak a projekt megvalósulásának eredményeiről.
„A két év nagyon mozgalmas volt, sok szép élménnyel, szakmai kihívással telt. A program fő részeként a mese módszertani lehetőségeivel foglalkoztunk az óvodai nevelő-oktató munkában, amely az iskoláskor előtti személyiségfejlesztést célozza. A projekt keretén belül már ismerős és új, magyarországi és romániai partnerintézményekkel is együttműködtünk. Minden intézmény bemutatta meseprogramjának bevált gyakorlatát saját óvodájában. A bemutató és a kidolgozott tervek alapján minden óvoda kipróbálta azt a saját körülményeihez igazítva és saját ötletekkel is gazdagítva”- avatott be Gyetvai Zsuzsanna, óvónő, projektfelelős.
Az első partnertalálkozót Székelyudvarhelyen tartották, ahol megismerkedtek a város történelmi és kulturális értékeivel, jártak a nagy mesemondónak, Benedek Eleknek emléket állító „Elek apó kútjánál” is. Megismerkedtek a Ficánka Napköziotthon „Mesés Egészség” meseprogramjával, amelynek ma még nagyobb aktualitása van.
„Programjuk szerint a mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem nevelnek is. Útmutatást, kapaszkodót nyújtanak bizonyos élethelyzetekben, segítenek a személyiség fejlődésében. Az egészséges személyiség komplex fejlesztésében a művészetek, a mese, a játék, a zene, a tánc, az ábrázolás eszközeit használják fel. Ehhez kaptak a partnerintézmények módszertani útmutatást, inspirációt, mesekönyveket és meséket”- tette hozzá az óvónő.
A gazdag meseanyag nagyon jól hasznosítható a Daxner Utcai Óvoda életében is.
„A tapasztalatunk, hogy a gyermekeink szeretik a könyveket, olvasott meséket, melyeket azért is jó előnyben részesíteni, mert sokkal fejlesztőbb hatásúak a mesefilmekkel szemben: a belső képek kialakításával fejlődik a szókincsük, emlékezetük, fantáziájuk, gondolkozásuk, nem utolsó sorban az olvasáshoz és a könyvekhez való pozitív hozzáállásuk. Ezekkel a mesékkel is szeretnénk felhívni a szülők figyelmét a meseolvasás fontosságára a családokban is, mert a szülő-gyermek interakció a leghatásosabb módszer a gyermekek alapvető érzelmi és szellemi szükségleteinek a kielégítésére, amelyre ebben a krízishelyzetben is nagy szükség van. Kívánunk minden családnak mesés egészséget!”- zárta az óvónő.