Mementó a véres vasárnap áldozataiért
Komáromban az új határokat rögzítő trianoni békeszerződés már csak a jogi megerősítése volt a korábban kialakult gyalázatos helyzetnek, nevezetesen, hogy a várost országhatárral kettészakították. 1919. május 1-én a helyi magyar patrióták, akik nem akartak Csehszlovákiában élni, megpróbálták újraegyesíteni Komáromot. A csehszlovák megszállók azonban brutálisan közbeléptek, s életkorukra való tekintet nélkül lemészárolták a helytálló magyarokat. Erre a véres vasárnapi eseményre idén is közösen emlékeztek a Duna két oldalán élő komáromiak.
Az észak-komáromi katolikus temetőben található annak a 102 névtelen áldozatnak a tömegsírja, amelyet 2011-ben a helyi Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás a baráti dél-komáromi Endresz Csoporttal közösen újított fel. A hősök emlékét megőrző civilekhez később csatlakoztak az idei megemlékezés hazai szervezői, a Felvidéki Értékőrzők.
Bencze Dávid történész beszédében kifejtette, az impériumváltás a szó szoros értelmében emberi, családi és generációkon átívelő tragédia, hiszen családokat vágtak ketté a határ meghúzásával. Ráadásul elterjedt, hogy a csehszlovák katonai jelenlét átmeneti, a béke megteremtését követően kivonulnak a megszállók, illetve a komáromiak bíztak abban, hogy a békekonferencia nem csatol el színmagyar területeket. Sajnos, az elődeink mindebben tévedtek!
Az 1919 januárjában Komáromot megszálló csehszlovák légiók, főleg azok olasz és francia tisztjei, eleinte még tisztelettudóan viselkedtek a helyiekkel szemben. A csehszlovák vezetés hosszabb távú terveinek megvalósítása azonban hamarosan elkerülhetetlen konfliktushoz vezetett.
Miután elkezdődtek a változások a közigazgatásban, betiltották a magyarországi lapok behozatalát, és lefoglalták a magánemberek fegyvereit, a komáromiakban egyre inkább erősödött az ellenségesség a megszállókkal szemben. „Az otthonhoz, a hazához fűződő vágy! Ez az, ami erősödni kezdett a maga természet adta jogán!” – emelte ki a szónok.
1919 februárjában általános sztrájk bénította meg Komárom életét. A februá-ri pozsonyi sortűz híre és a kassai március 15-i ünnepségek elfojtása sem sok jót ígért, ám abban a tragikus eseménysorban, ami 1919. május 1-jén Komáromban történt, nem kis szerepe volt a bolsevik propagandának, illetve a magyar vezetésen belül uralkodó viszonyoknak. A győri, tatai, újkomáromi és a környékbeli munkásságból, fiatalokból verbuválódott csapat elhitte, amit a propaganda sulykolt.
Hergelték őket a terület visszafoglalására, ám abban nekik sem a Tanácsköztársaság vezetése, sem a Vörös Hadsereg nem nyújtott segítséget.
A támadás tervezői azzal a tudattal, hogy nem kapnak segítséget, részben hazaszeretetből, a családi, ismerősi kapcsolatok fel nem adásából és a környék emblematikus városa visszaszerzése érdekében, saját magyarságuk megtartásáért cselekedtek, emlékeztetett a történész.
A Komárom–Érsekújvár és az Érsekújvár–Surány közötti vasútvonal megrongálása, illetve az Erzsébet hídon lévő csehszlovák őrbódé elleni kézigránátos támadás miatt a csehszlovák hatóságok megerősítették a vasutak ellenőrzését, és 156 hajógyári munkást – mintegy biztosítékként – az erődrendszerbe hurcoltak.
Mindezek ellenére az 1500 fegyveres április 30-ról május 1-re virradóra támadást intézett a két Komáromot összekötő vasúti és közúti hidat őrző csehszlovák állások ellen, hogy visszaszerezze az elrabolt Komáromot.
Bár egy időre mindkét hídfőt elfoglalták, a csehszlovák helyőrséget alkotó 39. itáliai gyalogezred és a hazai sorozású 12. gyalogezred mintegy 1100 katonája és az Érsekújvárból segítségükre küldött 600 katona visszaverte a támadást, az ellenállók az Erzsébet-szigetre menekültek.
A csehszlovák katonák vérengzést rendeztek, nem ejtettek foglyokat, hanem puskatussal, szuronnyal, lövésekkel öltek meg minden útjukba kerülő „támadót”. A szigetről menekülőket pedig a csónakjukban verték agyon, vagy a Dunába fojtották. A reggelig tartó harcok után egész nap folyt a hajtóvadászat a komáromiak ellen. Időközben az is kiderült, hogy a legionáriusok több kiskorút is megöltek, a legfiatalabb a 12 éves Mayer Lajos volt.
A város irányítását május elején a hadsereg vette át, amely megszigorította az ostromállapot intézkedéseit, és kijárási tilalmat rendelt el.
Nyilvánvalóvá vált a helyiek számára, hogy életük Csehszlovákiában folytatódik.
Az észak-komáromi katolikus temetőben tartott emlékünnepségen megkoszorúzták az áldozatok sírhelyét, majd Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye magyar híveinek püspöki helynöke mondott imát a Komáromért életüket áldozó hősök lelki üdvéért.
Megjelent a Magyar7 hetilap 19. számában.
