2026. november 5., 18:43

Mély kátyúkat javítanak Taksony főútján

Felmart útszélek és javításra váró kátyúk nehezítik az áthaladást Taksonyban. A galántai járásbeli község főútján november 4-én kezdtek dolgozni az útkarbantartók, akik legkésőbb november 6-án estig szeretnék befejezni a munkát. A mostani beavatkozás a sérült részek javítását szolgálja, miközben az utat terhelő teherforgalom hosszabb távon is feladatot ad a fenntartónak.

Taksony
Útkarbantartás Taksonyon
Fotó: Szomolai Andrea

A taksonyi főút mindkét szélén 1,20 méter szélességű sávban marták fel a burkolatot, hogy kijavítsák a megrongálódott részeket. A munkák idején nehezebb áthaladni a településen, ezért az útkarbantartók a lakosság és az autósok türelmét kérik.

Racskó Pál, a Nagyszombat Megyei Közútkezelő és Karbantartó Vállalat galántai központjának vezetője lapunknak elmondta: kisebb javításokat végeznek, lényegében a meglévő út hibáit foltozzák. Különösen rossz állapotba került a templom környéki rész, ahol már mély kátyúk nehezítették a közlekedést.

A november 4-én megkezdett munkálatokat rövid idő alatt szeretnék elvégezni. A vezető tájékoztatása szerint legkésőbb november 6-án estig tervezik a befejezésüket.

Saját forrásból végzik a javítást

A beavatkozás pénzügyi hátteréről Racskó elmondta, a munkára nem külön megyei támogatás érkezett, az útkarbantartó vállalat a saját forrásaiból fedezi a javítást. 826 méternyi útszakaszról van szó.

 „Most volt erre pénz” – fogalmazott. A mostani munka a sérült burkolatrészekre és az útszélek hibáira összpontosít. 

A taksonyi szakaszon gyakran haladnak át kamionok és teherautók, az út pedig nem ilyen mértékű terhelésre készült.

Taksony térségében korábban is végeztek jelentősebb útépítési munkákat. Nagyszombat megye 2024 augusztusában a II/561-es út két, Taksony és Királyrév közötti szakaszának felújításáról számolt be. Az egyik, 1,6 kilométeres rész közvetlenül Taksony után, Alsószeli irányában található, a másik, 600 méteres szakasz pedig Alsószeli után helyezkedik el. A hosszabb szakaszt 2024. augusztus 30-ára ismét teljesen megnyitották a forgalom előtt. 

Megosztás
Címkék