2021. május 21., 17:15

Méltó emlék Esterházynak

A Komáromból származó Kláris Györgyi évtizedek óta Prágában él, de tulajdonképpen az egész világ az otthona, hiszen idegenforgalommal foglalkozik. Sokat utazik, a magyaron és csehen kívül folyékonyan beszél angolul, spanyolul és oroszul. A koronavírus-járvány viszont őt is megfosztotta munkája végzésétől. Nem ült azonban ölbe tett kézzel otthon, hanem kihasználta a nyakába szakadt sok szabadidőt arra, hogy a helytállás emléknapja tiszteletére elkészítse az Esterházy János-emlékhelyeket bemutató honlapot, ami több mint 400 felvételt tartalmaz.

Esterházy János mellszobrának megkoszorúzása 2019. március 10-én
Fotó: Fábián Gergő

„Tavaly ketten kezdtük készíteni ezt a weboldalt, de elég nehézkesen ment a dolog. Különböző bonyodalmak miatt, amelyeket most nem szívesen ecsetelnék, nem vált elérhetővé. Úgy gondoltam, hogy nem hagyom veszni az összegyűjtött anyagot. A járvány miatt hirtelen időm is lett, és úgy éreztem, tartozom annyival az ügynek, hogy végig viszem. Saját költségemen, szakember segítségét igénybe véve létrehoztam az esterhazyjanos.cz nevű honlapot.”

A legtöbb Esterházy-emlékhely, összesen 35, Szlovákiában van, beleszámítva Illavát és Lipótvárt is, ahol ugyan nincs emléktáblája, de tudjuk, hogy ott is megfordult, pontosabban raboskodott.”

„Viszont Komáromban és Nyitraújlakon két olyan hely van, ahol az emlékét őrzik. Az Európa-udvarban van egy egész alakos szobra, illetve a bencések mellett lévő kávézó falán is található egy Nagy János szobrászművész által készített alkotás az emlékére. Nyitraújlakon pedig a templomon belül van egy emléktábla, emellett pedig a cserkészszövetség rendbe tette az édesapja keresztjét is. A legutolsó emlékhely pedig a napokban Szímőn felavatott” – meséli a honlap születéséről.

Emlékhelyek Magyarországon is vannak, Budapesten több is.

Csehország is érdekes, ennek feltérképezéséhez Molnár Imre, Esterházy-kutatótól kapott fontos információkat, például, hogy kikkel raboskodott együtt Esterházy, főleg Mírovban.

„Most még, ameddig nem indul be a turizmus, arra fogok fókuszálni, hogy ezek a személyek is felkerüljenek a honlapra. Ilyen Vasiľ Hopko, eperjesi görög katolikus püspök, akit már boldoggá is avattak. Ő volt az, aki feladta az utolsó kenetet a mártír grófnak Mírovban. Vagy ilyen volt Ján Janků, aki 2019-es haláláig minden koszorúzáson megjelent a motoli temetőben, pedig messziről, Šumperkből utazott fel Prágába.”

Az első koszorúzás alkalmával mesélte el, hogy amikor Esterházy János meghalt és már a leszögezett koporsóban feküdt, a kommunisták még akkor is felnyitották a koporsót, hogy meggyőződjenek arról, valóban halott-e.”

„Vagy említhetném Karel Koch Pozsonyban dolgozó orvost, ő volt az, aki megállapította a mártírgróf tüdőbaját a Szovjetunióból való visszakerülése után. De említhetném a nemrég elhunyt František Líznát is, akit Duka prágai érsek temetett el” – fűzi hozzá.

Kláris Györgyi

Kláris Györgyi a lengyelországi emlékhelyeket is felgöngyölítette, hiszen Esterházy János édesanyja lengyel volt, és Mariska nevű húga is oda ment férjhez, ott is van eltemetve. 

Nem is beszélve arról, hogy a lengyelek voltak azok, pontosabban a krakkói érsekség, amelyik elindította a boldoggá avatását is.

Cseh, lengyel, angol, német, francia, spanyol és olasz nyelvű anyag is található az oldalon. Örömmel fogadja azok jelentkezését, akik hasznos információkkal segíthetik a holnap tartalmának további gyarapodását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.