2023. február 3., 10:14

Megtartották az első Nógrádi Pedagógusbörzét

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Losonci Területi Választmánya szervezésében első ízben valósult meg pedagógusbörze Losoncon, a járás magyar pedagógusai számára. Az esemény célja, hogy a Nógrádban működő civil szervezetek és intézmények utat találjanak egymáshoz, és szorosabbá fűzzék az együttműködést.

Pedagógus börze
Fotó: Kultúra Novohradu/FB

Hajdók Hajnalka, a szövetség Losonci Területi Választmányának elnöke portálunknak elmondta, a találkozóból hagyományt szeretnének teremteni, mivel úgy tapasztalja, hogy a régióban működő civil szervezetek és intézmények magukban is értéket közvetítenek és értéket teremtenek, csak az együttműködés hiányzik közöttük. Ezért tartotta fontosnak, hogy megtalálják a közeledés módját.

Sikeresnek értékelem a rendezvényt, mivel többektől is hallottam, hogy új információkkal, új tudásanyaggal távoztak. Igyekeztünk a nap folyamán bemutatni a régió bizonyos szegmenseit, foglalkoztunk többek között a történelemmel, a néprajzzal, a geoparkkal, nem foglalkoztunk viszont a természettudományokkal. Úgyhogy ezt mindenképp igyekszünk pótolni”

– nyilatkozta Hajdók Hajnalka.

Az együttműködésnek már megvan az első gyümölcse, ugyanis a Rakonca Néptáncegyesülettel közösen szervezik az Aranykút elnevezésű tanfolyamot, ahová pedagógusok, leendő pedagógusok és érdeklődők jelentkezését várják. A tanfolyamon a népi hagyományok és a palócság jeles napjai köré épülnek majd a foglalkozások. Örömmel tölti el a szervezőket az a visszaigazolás, hogy hétfőn hirdették meg a tanfolyamot, és szerdára a kurzus majdnem megtelt. Ezek szerint van rá igény, és hiánypótló lehet a kezdeményezés.

A Motolla Kézműves Műhelyt Benko Tünde képviselte a börzén, aki elmondta, hogy a kézműves műhely legutóbbi pályázata a szakkörös tevékenységekre, a hímzésre, a mézeskalács készítésre és díszítésre fókuszált, és mivel a tagok mindannyian pedagógusok is, szeretnék a többi pedagógussal is megismertetni az elsajátított módszereket.

„Hajnalkával előzetesen egyeztettünk a pályázat megírásakor, hogy felajánlanánk a Pedagógus Szövetségnek egy tojásdíszítő képzést. Közben kiderült, hogy a börze kapcsán Hajnalka is készült megkeresni minket, úgyhogy egy ilyen szerencsés találkozás történt” – mondta Benko Tünde. 

Pedagógus börze
Fotó:  Kultúra Novohradu/FB

A találkozásnak köszönhetően tavasszal a Csiribiri játszóház keretein belül felnőtteknek szóló egynapos tojásdíszítő tanfolyamot tartanak, amin a kézműves hímes tojások különböző díszítési módját sajátíthatják el. A Novohrad-Nógrád Geoparkkal együttműködve pedig vezetett tanulmányi túrát terveznek, akár önköltségen is.

A fórum, az aktív részvétel lehetségessé tette, hogy ne csak a saját véleményemet képviseljem, hanem rögtön kaphattunk, kaphattam visszajelzést. És ennek alapján, ott helyben is születtek tervek, megegyezések”

– emelte ki Hajdók Hajnalka.

Puntigán József, a Phoenix Lutetia polgári társulás elnöke is pozitívan értékelte a kezdeményezést. Véleménye szerint, a programszervezésben rendkívül fontos az együttműködés.

„Készül egy kiadvány is, ami egyben segédanyagként szolgál majd a pedagógusoknak és intézményvezetőknek ahhoz, hogyha valamit szervezni szeretnének, akkor ezt föllapozva meg tudják keresni a számukra legmegfelelőbb szakembereket” – tette hozzá Hajdók Hajnalka.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Losonci Területi Választmánya az őszre tervez egy hasonló rendezvényt, ahol kiértékelik a megvalósított programokat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.