„Megtartani és megmaradni”
A fenti idézet Szabó Gyula, losonci származású festőművésztől származik, aki ezzel a két szóval fogalmazta meg munkásságának célját. Somogyi Alfréd és Gyurcsík Iván, a Böszörményi István emlékkötet szerkesztői úgy gondolták, hogy ez a cím jól tükrözi a tanár, helytörténész, író pótolhatatlan tevékenységét is, aki örökségünk megőrzésére, hagyományaink, nyelvünk, kultúránk, identitásunk megtartására törekedett élete során.
Könyvbemutatóra érkezem a losonci Kármán József Alapiskolába, de annál sokkal többet kapok. A tavalyi emlékkonferencia után a szervezőknek most is sikerült megidézniük Böszörményi István szellemét, méltó emléket állítva a nógrádi polihisztorként is emlegetett helytörténésznek. Családtagjai, rokonai, barátai, tisztelői, volt kollégái érkeztek a megemlékezésre, amely az alapiskola udvarán felállított, az ő tiszteletére faragott kopjafa előtt kezdődött. A Serly kamarakórus énekelt, Somogyi Alfréd beszédet mondott, majd a két szerkesztő ismertette a kötetet az érdeklődők előtt.
Életben tartani az emlékét
Tizennyolc szerző húsz tanulmányát és személyes visszaemlékezését, Böszörményi István hagyatékából két írást, valamint egy Böszörményi István bibliográfiát tartalmaz a 384 oldalas tanulmánykötet. A legrövidebb írás három oldalas, a leghosszabb pedig ötvenhat oldalt tesz ki. A kötet publikációs értékét emeli, hogy Kolumbán Vilmos József és Buza Zsolt egyháztörténészek, illetve Petheő Attila történész vállalta a kötet szakmai lektorálását.
– Azért tartottuk fontosnak szerkesztőtársammal, Gyurcsík Ivánnal ennek a kötetnek az elkészülését, mert egyfelől tavaly a konferencián ígéretet tettünk rá, hogy az itt elhangzott anyag mind a világhálón, mind pedig nyomtatásban hozzáférhető lesz. Úgyhogy nagy öröm számunkra, hogy ezt az ígéretet mindkét vonatkozásban tudtuk teljesíteni. A másik dolog, ami miatt fontosnak tartom, hogy a Böszörményi Istvánhoz közel álló emberek, illetve az általa is kutatott területek avatott szakemberei álltak össze egy tanulmánykötetben, hogy értéket képvisel. Egyetlen olyan írást és tanulmányt nem tartalmaz, aminek valamilyen köze ne lenne a nógrádi tölgyhöz, Böszörményi Istvánhoz. Így tudjuk leróni a tiszteletünket az ő szolgálata előtt, és így tudjuk életben tartani az ő emlékét – emelte ki Somogyi Alfréd, aki személyes jó barátja volt Böszörményi Istvánnak.
Mások javára élt
A tanár és egyben helytörténész nagy űrt hagyott maga után. Alázatos, precíz ember volt, akire nagyon illik Assisi Szent Ferenc jelmondata, non sibi soli vivere, sed et aliias proficere, azaz ne csak a magunk hasznára, hanem mások javára éljünk.
– Ő ezt bizonyította otthon, amikor előbbre való voltak a családtagjai, édesapja, nagymamája, édesanyja ápolása, mint a magánélete. Ezt bizonyította pedagógusként, amikor nemzedékeket akart tehetségesebbé tenni, mint önmaga, a német nyelv megszerettetésével egy bezárt világ vasfüggönyén vágott rést, hogy legalább a műveltség utáni vágy és a gondolat szabadsága tudjon szárnyra kapni és nagyobb távlatokban levegőhöz jutni. És ezt bizonyította helytörténészként, amikor elfogadta mások munkáját is a magáé mellett, és még csak szóvá sem tette, hogy ő esetleg valamit jobban, pontosabban, alaposabban tudott volna elvégezni, mint mások – nyomatékosította Somogyi Alfréd.
Természetes jóság
A kötetben közkinccsé tett visszaemlékezések egyike Szvorák Katalin tollából való, aki a többi között a fenti szókapcsolattal jellemezte a tanár urat. Somogyi Alfréd szerint, a természetes jóság kifejezés nagyon jól megragadja Böszörményi István jellemét, életét, gondolkodását, a történelemhez, a református egyházhoz, a magyar nemzethez és a szülőföldhöz való viszonyát.
– Mérhetetlen alázattal nyúlt mindenhez. Azért kutatta a múltat, hogy annak a kincseit a jelen nemzedék asztalára tudja tenni, hogy ezzel erősítse Nógrádnak, szűkebb pátriájának az önbecsülését, nemzeti identitásunkat. Hihetetlenül hiányzik ez a fajta természetes jóság a mai emberekből. Pistinek ez olyan tulajdonsága volt, ami teljesen áthatotta őt, pedagógusként, történészként, helytörténészként, néprajzosként és magánemberként is. Nekem volt szerencsém őt ismerni kisgyermek koromtól fogva. Tegező viszonyban voltunk, mert egyidős vagyok az unokahúgával, családjaink barátok voltak itt Losoncon, és amíg a füleki gimiben el nem kezdtem a tanulmányaimat, addig „szia Pisti” viszonyunk volt. Aztán édesanyám szólt, hogy azért fiam, ott a gimnáziumban nem illik majd a Pistit tegezni, magázd őt. Első alkalommal, mikor „Jó napot kívánok, tanár urat” köszöntem neki, láttam, hogy a bajsza alatt nevet. Aztán az érettségi után odajött, gratulált, és azt mondta: „Most visszaállt a négy évvel ezelőtti állapot Frédikém.” Ebben is azt érzem, hogy természetes, jó és szerény ember volt. Életében soha semmilyen dicséretre, vagy megbecsülésre nem vágyott, pedig nagyon megérdemelte volna. Most ezt két évvel az eltávozása után nekünk kell megtennünk, hogy amit eddig szűkebb körben tudtunk, azt most már tudja meg a széles környék is, hogy Böszörményi István nagyon értékes emberünk volt – hangsúlyozta Somogyi Alfréd.
Egyszemélyes intézmény
A Böszörményi István által hátrahagyott hatalmas dokumentumköteg nem egy kötetre való anyag. Kutatásai, írásai, publikációi nem öncélúan, egy szép bibliográfia kimutatásáért íródtak, hanem a nógrádi magyar múlt megismeréséért és megismertetéséért.
– Böszörményi István előadásaival, írásaival sokunknak nyitotta fel a szemét, megismertetve szülőföldünk történetét, erősítette közösségünket. Egész életében szenvedélyesen kutatta Losonc, Fülek, a nógrádi régió, a Palóc-vidék történetét, neves személyiségeit, műemlékeit, a népi építészetét és lakáskultúráját. Írásaiban, előadásaiban, városnéző sétái során olyat láttatott velünk, aminek a felszínét ugyan mi is láttuk, de amit mélységében, összefüggéseiben csak ő ismert és alapos, kitartó munkája eredményeként ő adott át nekünk – emelte ki Gyurcsík Iván, a kötet másik szerkesztője.
Hozzátette, érdeklődésének homlokterében – a néprajzi, régiótörténeti, egyháztörténeti, oktatási kutatások mellett – a város történelmének kutatása, bemutatása, ismertetése állt. A losonci, a nógrádi magyarság egyszemélyes intézményeként működött. Önzetlensége, szerénysége és a közösség iránti elkötelezettsége csak szakértelmével, alaposságával vetekedett.
Emléke éljen tovább
– 2022 júliusában bekövetkezett halála után a jelentős egyszemélyes gyűjteménye széttagolódott, és több helyre került. Emléke, értékőrző, értékmentő munkássága előtt testvére, Spiegelné Böszörményi Katalin, családja, barátai, munkatársai, tisztelői, különböző szervezetek, intézmények képviselői konferenciával emlékeztek, amelyre 2023. szeptember 22-én, a losonci Kármán József Alapiskola Ráday-termében került sor. Bár ez a kötet alapvetően a konferencián elhangzott előadások alapján készült írásokat, tanulmányokat tartalmazza, mégsem konferenciakötet. Más és több annál. Az emlékkötet tartalmaz egy részletes bibliográfiát is, aminek az a célja, hogy segítse a további kutatást. Arra szeretnénk ösztönözni a helytörténet iránt érdeklődőket, a fiatalokat, hogy kezdjenek el foglalkozni ezzel a műfajjal, mert ez van a bőrünkhöz a legközelebb. Én ösztönzésnek szánom ezt a könyvet újabb kutatások felé – mutatott rá Gyurcsík Iván, aki szerint szükség van arra, hogy megemlékezzünk azokról az áldozatkész, önzetlen, a közösségért tenni akaró és tudó emberekről, akik vállán nyugszik egy iskola, egy szervezet, egy közösség, egy nemzet sorsa.
A kötet hátlapján Hrubík Béla gondolatai olvashatók: „Kidőlt az ezeréves nógrádi tölgy az egyre ritkuló palóc erdőnkben. Pedig hittük, reméltük, kidönthetetlen. Olyan mélyen voltak a gyökerei, hogy sem vihar, sem ember nem bírt azzal, csak a Teremtő.” Gyurcsík Iván és Somogyi Alfréd hangsúlyozták, szeretnék az emlékkötetet a kidőlt tölgy helyére állítani, hogy a szakemberek, a kutatók merítsenek belőle, hogy a tölgy tovább éljen, vagy legalább annak értékes emléke.
