Egyelőre mégsem épül gyártócsarnok Füleken
Az önkormányzat igyekezete ellenére sem tudta összegyűjteni a szükséges összeget, ezért nem az eredeti elképzelések szerint valósul meg a projekt. Erről döntött a városi képviselő-testület augusztus 1-i ülésén.

Az önkormányzat közel öt éve foglalkozik az ipari övezet revitalizációs projektjével. Míg kezdetben 2,3 millió euró körülire becsülték a kiadásokat, ez az összeg jelenleg 5,4 millió euró körül mozog.
A városnak azonban csak 4,6 millió euró áll rendelkezésére.
„A városi képviselő-testület ezért hétfőn úgy határozott, hogy az elszálló építőipari árak miatt redukálja az eredeti tervet. Valamivel ugyan kisebb méretben, de megpróbálja a rendelkezésre álló támogatások felhasználásával megépíteni az iparcsarnokot az egykori Kovosmalt helyén. Ezzel hasznosulhat a konkrétan erre a célra már megítélt 2,2 millió eurós támogatás, a megye 400 ezer eurós befektetése, megújulhat az ipari zóna legrégebbi tönkrement része, és még mindig legalább 25-30 (és potenciálisan még egyszer ennyi) új munkahely kialakítására lesz lehetőség” – írta közösségi oldalán Agócs Attila polgármester.
Hozzátette továbbá, hogy a régiófejlesztési minisztérium jó híre, miszerint az állam kisegíti az önkormányzatokat a már leszerződött uniós pályázatok során felmerülő plusz kiadások finanszírozásával, sajnos erre a projektre nem vonatkozik.
„Az állam információink szerint csak az IROP-os (Integrált Regionális Operációs Program) pályázatok esetében segít, hiszen a minisztérium azok irányítóhatósága. Fülek iparcsarnokos projektje a magyar-szlovák Interregben (határon átnyúló együttműködési program) lett sikeres, amire a fenti kitétel sajnos nem vonatkozik. Ennek ellenére megyünk tovább” – fogalmazott.
Az önkormányzat most új közbeszerzést ír ki. Kedvező árajánlat esetén az építkezés még idén ősszel megkezdődhet.