„Megmaradásunk három sarokköve: a nyelvünk, a keresztény magyar kultúránk és a múltunk” - KÉPEKKEL
A komáromi megemlékezés-sorozat pénteken fél öttől a katolikus temetőben, a ´48-as komáromi hősök felújított emlékművénél, rövid műsorral és koszorúzással folytatódott. Azután a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és Városi Szervezete által Klapka György szobránál megtartott ünnepi megemlékezéssel zárult. Ez utóbbi helyszínen ünnepi szónokként Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke közreműködött.
Tudvalevő, hogy a komáromi hősök emlékművének korábbi felújítását a helyi Farkas és Bartakovics család kezdeményezte és biztosította, s azóta az ottani megemlékezéseknek a szervezője is. Farkas Adrianna, a Selye János Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára üdvözölte a több tucat jelenlevőt, és hangsúlyozta: továbbra is szívügyüknek tartják a síremlék rendbentartását és a hajdani hősök helytállása előtti közös főhajtást.
Az egyik prímós tanítványa, Szeles Chloe a Magyarország az én kedves hazám, majd a Hazám, hazám, édes hazám című szívmelengető dalokkal színesítette a koszorúzással, mécsesgyújtással és közös Himnusz-énekléssel párosult eseményt.
Azután mindnyájan átmentek a Klapka térre, ahol a kellemes időjárásnak is köszönhetően, nagyon sokan gyűltek össze. Az újabb helyszínen Szabó Csilla pedagógus köszöntötte a helyi, távolabbi és nem utolsó sorban dél-komáromi résztvevőket, köztük dr. Molnár Attila polgármestert és helyettesét, Vajda Bencét. A továbbiakban Várady Kornélia és Panyi Zoltán, az ÉS?! Színház két tagja Katona Tamás történész gondolataival idézte fel a 176 évvel ezelőtti pest-budai eseményeket. Közreműködött a Concordia Vegyeskar, Stubendek István, a Magyar Kultúra Lovagja vezényletével.
Majd felkérték Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét ünnepi beszéde megtartására.
„Ma, március 15-én a magyar szabadság napján emlékezünk és ünnepelünk – mi itt, Klapka György városában – de ünnepelnek Pozsonytól Brassóig, Munkácstól Eszékig – és nem csak a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban is – mindenütt, ahol magyarok élnek. Felvidéki, szlovákiai magyarként, a Kárpát-medencei magyarság és elsősorban a magyar fiatalok szolgálatába szegődött Rákóczi Szövetség képviselőjeként, külön megtiszteltetés számomra, hogy a magyar szabadság ünnepe alkalmából köszönthetem a tisztelt egybegyűlteket itt, Komárom főterén” – kezdte gondolatmenetét, rámutatva arra, hogy 1848. március 15. olyan ünnepe a magyar nemzetnek, amelyet mindenki a sajátjának érezhet. A magyarokon kívül minden olyan nép és nemzet is, aki részese volt az akkori Magyarországnak.
A szónok hangsúlyozta: az elődeink meg tudtak állapodni 12 olyan pontban, amit társadalmi, gazdasági, nemzetiségi helyzettől függetlenül, mindenki a magáénak vallhatott, a viták ellenére aznap mindenki fel tudott sorakozni a 12 pont követelései mögé.
– fogalmazott.
Úgy véli, hogy ez a nap valójában a modern, polgári értelemben vett magyar nemzet születésének a napja, kulturális és politikai értelemben egyaránt. „A magyar nemzet ettől kezdve nem szorítkozik az ország nemességére, hanem részévé válik az ország valamennyi lakosa. A reformkor nyelvi, kulturális, tudományos eredményei ekkor nyerik el igazi magyar mibenlétüket… Azt sem szabad feledni, hogy 1848. március 15. vívmányai egyformán vonatkoztak az akkori ország minden lakójára. A magyar jobbággyal együtt szabadult fel a szlovák, a román, a ruszin, a szerb, a horvát és minden itt élő kötöttségei alól” – emlékeztetett.
Aztán arról beszélt, hogy a forradalom vívmányai törékenyek voltak, s azok védelmében kezdetét vette a magyar szabadságharc.
„Ne feledjük, a szabadságharc elszánt hőseivel szemben a Habsburg Birodalom alul maradt volna az orosz cári segítség nélkül és valószínűleg nem következik be 1849 nyarán a világosi fegyverletétel! Talán soha olyan pozitív megítélése a magyaroknak nem volt, mint 1848/49 folyamán. Joggal és büszkén ünnepeljük ma a forradalom hőseit, a márciusi ifjakat, köztük Petőfi Sándort, Jókai Mórt, vagy a legnagyobb magyart – gróf Széchényi Istvánt, de Kossuth Lajost és a többi nagyszerű 1848-as magyart” – vallja.
Arra is kitért, hogy ugyan „büszkének lenni őseinkre és hőseinkre nagyszerű érzés, minden évben kokárdát tűzni, mellett döngetni, összegyűlni saját közösségünk körében - nem vitatom, jó érzés. De vajon szembe nézünk-e mai magyar valóságunkkal? Hogy állunk a büszkeséggel, a józan bátorsággal, amikor a mai magyarságunkra tekintünk?”. Majd sorolta a problémákat: fogyunk, mert jóval többen halnak, mint születnek, és gyermekeink egy része nem anyanyelvén kezd tanulni. „Sokszor az önmagunk és nem a közösség érdeke számít, gyakran érezhetjük úgy, hogy a család, a nemzet, az Isten idejét múlt kötöttségé vált…” – jelentette ki sajnálkozva.
Ám egy valódi jó hírrel is szolgált: „A szlovákiai magyar iskolák első osztályába múlt év szeptemberében összesen 3852 kisdiák lépett. Hasonló nagyságú számot 2006 óta nem láttunk. Azt gondolom, ez az itt élő magyar közösség sikerének, a szülők magyar jövőbe vetett hitének köszönhető. Megmaradásunknak három sarokköve van: a nyelvünk, a keresztény magyar kultúránk és a múltunk. Mindhárom csak magyar iskolában válhat sajátunkká. Ezek tudnak megtartani bennünket. Ezek tisztelete és továbbadása tehet alkalmassá bennünket arra, hogy méltók legyünk őseinkhez, akár az 1848-49-es hőseinkhez, és erre alapozhatjuk jövőnk iránti felelősségünket is” – hangzott üzenete a közelgő alapiskolai beíratások kapcsán.
Végül azt kívánta: „Március 15. magyar nemzeti büszkesége adjon megfelelő józan bátorságot és felelősséget ahhoz, hogy a jó ügyekben cselekvő összefogással szűkebb és tágabb nemzeti közösségünk életét jobbá tudjuk tenni! Nem másokon, hanem rajtunk, a mi hétköznapi életünkön és döntéseinken múlik közösségünk jövője. Ha Isten velünk, ki ellenünk!”.
A szónoklatot követő koszorúzás után a komáromi ünnepség-sorozat utolsó állomásán is elénekeltük nemzeti imánkat, s a „concordiások” szívből zengő dalukban állították: „Hiszek Magyarország feltámadásában…”.
