2020. június 26., 19:13

Megkezdődött a strandszezon Kassán

Megnyitották pénteken Kassán a Rumanova utcai strandot, ezzel kezdetét vette a városban a strandszezon. A koronavírus-járvány terjedését megakadályozandó csökkentették a fürdőhely kapacitását.

Strandolók Kassán
Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: TASR

Az eredeti tervek szerint a strand még a múlt héten megnyitott volna, de a kedvezőtlen időjárás miatt a nyitást elhalasztották.

Štefan Ferencz, a városi strandokat is üzemeltető TEHO hőgazdálkodási vállalat vagyonkezelésért és beruházásokért felelős igazgatóhelyettese közölte, időközben enyhültek a járványügyi intézkedések, ezért

a belépésnél nem fogják mérni a látogatók testhőmérsékletét, csak a kézfertőtlenítés lesz kötelező. A fürdőhely kapacitását 1200-ról 800 főre csökkentették.

Hozzátette, minden felületet legalább naponta egyszer fertőtlenítenek, azokat a felületeket, amit gyakran érintenek meg a látogatók, naponta többször is, valamint legalább heti egy alkalommal speciális, ezüsttartalmú, baktérium- és vírusölő hatású fertőtlenítőszert alkalmaznak.

Jaroslav Polaček főpolgármester rámutatott, a higiéniai intézkedések jelentős mértékben, több tízezer euróval megnövelik az üzemeltetési költségeket.

Ezért a városi költségvetésből 30 ezer eurót szándékozunk elkülöníteni a strandok támogatására, hogy ne kelljen emelni a belépődíjat

– mondta hozzátéve, a Vörös Csillag strand is készen áll a nyitásra, arra várnak, hogy javuljon az időjárás.

A városi strandok júniusban 12.00 órától, a nyári szünet idején pedig 9.00 órától várják a fürödni vágyókat 19.00 óráig.

A Rumanova utcai strandon az úszók számára korábban, 07.30 és 08.45 között megnyitják az 50 m-es úszómedencét. Ezt, illetve a Vörös Csillag 33 m-es vízipóló-medencéjét éjszakánként és azokon a napokon, amikor a hideg időjárás miatt nem lesznek nyitva a fürdőhelyek, fóliával takarják majd le. Ennek köszönhetően 2-3 fokkal lehet csökkenteni a hőveszteséget, vagyis gazdaságosabban működhetnek ezek a medencék, melegebb lesz a víz.

A fürödni vágyók a strandok honlapján tájékozódhatnak arról, épp hány fokos a víz, mennyi a látogatók száma, illetve online meg is vásárolhatják a belépőjegyüket.

A harmadik városi strand, a Triton már több éve zárva tart, mégpedig a rossz műszaki állapota, valamint a tulajdonjogi viszonyok és az azzal kapcsolatos pereskedés miatt.

Ideiglenesen bezárt a fedett uszoda

Pénteken néhány napra bezárt a kassai fedett uszoda, mert zavaros lett a vize.

A probléma azután jelentkezett, hogy a koronavírus-járvány terjedését megelőzni hivatott intézkedések keretében több mint három hónapig zárva volt az uszoda. Vladimír Hlivák igazgató tájékoztatása szerint ezután jelentkezett a gond, amelyet igyekeztek a rendes napi üzem mellett megoldani, hogy ne kelljen ismét bezárni a megye egyetlen fedett 50 m-es úszómedencéjét, azonban nem jártak sikerrel. A víz ugyan nem volt ártalmas az egészégre, s ezt a Közegészségügyi Hivatal is megerősítette, miután kedden mintát vett a vízből, de az uszoda ideiglenes bezárása mellett döntöttek.

Igor Petrovčik, Kassa-Óváros polgármestere azzal bízta meg az uszoda igazgatóját, állapítsa meg, mi okozta a gondot a vízzel, emberi mulasztásról vagy a szűrőrendszer meghibásodásáról van-e szó. A medencéket a víz leengedése után megtisztítják, majd újra feltöltik, ez körülbelül 5-9 napig tart. Ez alatt az idő alatt megpróbálnak rájönni, történt-e műszaki meghibásodás.

Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.