Megemlékezés Komáromban: „Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől!”
A hálás utódok idén kellemes időjárásban emlékezhettek októbet 6-án az aradi vértanúkra és a komáromi vár hőseire – előbb Klapka György honvédtábornok szobránál, majd az 1849-es vértanúk közeli emlékoszlopánál. A Csemadok Komáromi Városi Alapszervezete, valamint a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület által szervezett hagyományos megemlékezés fő szónoka Szabó Beáta, a helyi Gépipai és Eletrotechnikai Középiskola pedagógusa volt.
A Klapka téri rendezvényen a Concordia Vegyeskar, Stubendek István karnagy vezényletével teremtette meg a nemzeti gyászünnepünkhöz méltó hangulatot. Majd Panyi Ágota (ÉS Polgári Társulás) tolmácsolásában Ady Endre Október 6. című verse hangzott el. Farkas Adrianna pedagógus, a Csemadok Komáromi Alapszervezete elnökségi tagjaként köszöntötte a jelenlevőket, köztük a Klapka-szobornál később koszorúkat elhelyező civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények, valamint a Szövetség párt képviselőit. Azután átadta a szót a megemlékezés fő szónokának, Szabó Beáta középiskolai pedagógusnak. „Szörnyű idő, szörnyű idő!/ S a szörnyűség mindegyre nő./ Talán az ég megesküvék,/ Hogy a magyart kiirtja./ Egy szálig elveszünk-e mi?/ Vagy fog maradni valaki?/ Leírni e Vad fekete időket a világnak?...” – idézte Petőfi Sándor utolsó ránk maradt versének sorait a szónok.
Hozzátette: a költő azokat még 1849 júliusában vetette papírra, mintegy előre jelezve a rá következő hetek, hónapok rémségeit, a Komáromtól Temesvárig terjedő csaták és ütközetek élet-halál harcait. Aztán felidézte 1849. október 5-ét, amikor az utolsó magyar csapatok elhagyták Komáromot.
„Az utolsó csepp vére ontására is elszánt várőrség végül feladta a várat, amely az ország haderejének megsemmisülése után, kívülről való segítséget nem remélhetett. Klapka egyetlen célja az volt, hogy az ellenséget békealkudozásra kényszerítse. A kedvező fegyverletételi feltételek kivívásának egyik oka nagy valószínűséggel hozható párhuzamba az ellenséges hadvezér azon törekvésével, hogy október 6-át minden akadálytól mentesen ünnepelhesse a véres bosszú napjaként. Hát mi más ez, ha nem a sors fintora?! Akárcsak az a tény, hogy az ország elhagyására kényszerített honvéd tábornok, Klapka György csak hat nappal később szerzett tudomást a véres megtorlásról...” – fogalmazott, megosztva a hallgatósággal a részleteket is.
Majd kijelentette, hogy „Petőfi, ma megnyugodva és talán kicsit büszkén tekintene ránk, mert maradt ember, aki elbeszélte, s akadtak sokan, akik elhitték és tovább adták az eszmét, amely az elnyomott, kis nemzetek történelmének, fennmaradásának és létének éltetőereje: a veszteségek és hősök kultuszát. Mert az aradi vértanúk kultusza már a kivégzés napján elkezdődött, áldozatuk jelképpé magasztosult. Jelképei ők a nemzeti szabadságért hozott áldozatnak, a nemzetiségi különbségekkel nem foglalkozó, soknemzetiségű ország hazafias összefogásának...
És jelképe az aradi 13 vértanú a szabadságharc és megtorlás névtelen, több ezer áldozatának, akikre halál és börtönbüntetés várt”. Végül Damjanich utolsó óráiban mormolt imáját idézte: „Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen”.
A Himnusz közös eléneklése előtt a komáromi és a járás más településeiről érkezett jelenlevők, köztük a város elöljárói, valamint több civil szervezet, oktatási és kulturális intézmény, párt képviselői megkoszorúzták Klapka György szobrát. Aztkövetően az Anglia parkban található, hajdani komáromi várvédő hősöknek 18 éve emléket állító oszlophoz vonultak az emlékezők. Ugyanis a komáromi vár két hős kapitánya is az áldozatok között végezte be az életét. Török Ignác honvéd vezérőrnagy, hadimérnök volt a második, akivel a hóhér kötele végzett, Lenkey János huszárszázados pedig felsőbb parancs nélkül, saját elhatározásából állt át a szabadságharc oldalára. 1849. március 15-én tábornokká léptették elő és a komáromi várőrség parancsnokává nevezték ki. Ő is az aradi vértanúk perének egyik vádlottja volt, aki egyes állítások szerint elborult elmével végzett magával az aradi várbörtönben, míg mások azt állították, hogy miután az elfertőződött sebei sem okozták a halálát, agyonütötték őt.
Az újabb helyszínen Ozsvald Dávid, az „Ipari“ pedagógusa saját citerakíséretével huszárnótákat és további odaill dalokat énekelt, az egyik diákja, Sárkány Viktória pedig verset mondott. Szénássy Tímea, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnökségi tagja szólt a közösen emlékezőkhöz. Felidézte a komáromi várvédők példás helytállásukat és a „magyar Golgota“ gyásznapjának egyes fontos történéseit. A megemlékezés az emlékoszlop megkoszorúzásával és a Szózat közös eléneklésével zárult, amit a Komáromban egykor főhadnagyként szolgáló Egressy Béni zenésített meg.
