2020. december 24., 14:02

Más lesz a karácsony az idősotthonokban is

A koronavírus-járvány az idén a szeretet ünnepét is beárnyékolja. Annak fénye főként azoknak a szépkorúaknak a lelkében halványul, akik a bejárási tilalommal sújtott idősotthonok lakóiként karácsonykor sem ölelhetik magukhoz a szeretteiket, és az unokáik gondűző puszijait is hiányolniuk kell.

A Komáromi Református Egyházközség tulajdonában levő Timoteus Ház napjainkban 38 lakónak otthont adó idősotthon, amelynek igazgatója Gönczöl Tóth Hilda. Advent idején javában folyt az ünnepi készülődés.

– Lakóink mézeskalácsokat díszítettek, amelyekből a református Csillag Bölcsődének és Óvodának is ajándékoztak. Továbbá csatlakoztunk a cipősdoboz-akcióhoz. A kapott csomagokat fertőtlenítettük, és karácsonykor adjuk át az idős lakóinknak.

A csomagok az országos gyűjtés során beküldött édességeken kívül kesztyűt, zoknit, tisztálkodószereket, emléktárgyakat, újságot, keresztrejtvényt s az adományozó által aláírt képeslapot is tartalmaznak

– mondta az igazgató, aki különösen fontosnak tartja, hogy ebben a nehéz időszakban kedveskedjenek a lakóiknak.

– Az idén saját kórusunk alakult, s annak lelkes tagjaival egyházi énekeket és ünnepi dalokat tanultunk be. Közösen díszítettük fel a Gogola István által adományozott karácsonyfát. Mindegyik lakónkat külön lefényképeztük a hangulatos kandalló előtt, a képeket bekereteztettük, és azokhoz az idősek által készített szappant és levendulazacskót csatoltuk, majd bibliai idézettel vagy áldással együtt becsomagoltuk a családtagjaik számára, így viszonozva a szeretetüket.

A járványmentes időszakban a színes papírokra írt és tálkára helyezett üzenetekből a rokonaik a látogatásuk során választhattak egyet-egyet.

A jelenlétükben nyilvános ünnepséget is tartottak, amikor a lakók versekkel, dalokkal, a művészeti alapiskolások pedig zeneszámokkal járultak hozzá a lélekmelengető hangulat megteremtéséhez. A református gyülekezet édességgel, újévi naptárakkal, a Timoteus Ház pedig meleg pokrócokkal, gyümölcsfélékkel kedveskedett nekik.

idősotthon

– Vannak olyan családtagok, akik az ünnepi vacsorára vagy akár egy hétre is haza szokták vinni az időseket. Azt tapasztaltuk, hogy hosszabb időre már ők sem szívesen hagyják el az otthont, ahol a megszokott napirendjük szerint élnek. Sajnos, a járvány az idén az együttlétüket kizárja. Mivel tabletünk és notebookunk van, így legalább skype-on vagy messengeren kommunikálhatnak a szeretteikkel.

Díszítés az Ispotály utcai otthonban

Pályázati támogatásból nemrég zárult le a komáromi Ispotály utcai, városi fenntartású idősotthon felújításának a második szakasza.

Az intézmény erre a célra a környezetvédelmi alaptól 160, később még 100 ezer eurót kapott, az 5 százalékos önrészt pedig a város vállalta. Az otthon 83 alkalmazottja jelenleg 146 nyugdíjasról  gondoskodik.

– A munkatársaink karácsonyi díszítéssel teremtettek ünnepi hangulatot az otthonban. Sajnos, az előző években megszokott aktivitásunkat a járvány miatt most szüneteltetnünk kell. Ha csak egy lakónk vagy kollégánk pozitív, máris piros zónába sorolnak minket. Korábban 16 vírusfertőzöttet tartottunk nyilván, s bár a számuk 4-re csökkent, továbbra is fő az elővigyázatosság – mondta Polgár Hedvig igazgató. A cipősdoboz-akció keretében mind a 146 lakójuk ajándékcsomagot kapott, amelyeket a karantén letelte után osztanak szét nekik.

– Csak látogatási tilalom van, ám a családtagok által behozott csomagokat naponta 9–17 óra között fogadjuk. Akik a rokonaik felől érdeklődnek, telefonon válaszolunk, de többen saját telefonon és tableten tartják a kapcsolatot egymással. Sajnos, valamennyi épületünkben még nincs internet-hozzáférés. Ehhez  nincs elég kapacitásunk. A járvány idején a munkatársaink egyébként is sok többletmunkát látnak el, így nem nagyon marad idejük skype-olásra, alkalmazások beszerelésére. Mivel a lakóink átlagéletkora 85 év, sokan fekvőbetegek, sok türelmet igényelnek. A karácsony közeledtével velük együtt mi is testileg-lelkileg egyre fáradtabbak vagyunk. Ennek ellenére minden tőlünk telhetőt megteszünk értük, remélve, hogy mielőbb visszazökkenünk a régi kerékvágásba.

ispotály utcai idősotthon
Ahol az erkély is segít

A községi fennhatóságú kolozsnémai idősotthonban minden évben természetes dolognak számít a Mikulás-napi és a karácsonyi hangulat megteremtése.

Sajnos, a közkedvelt igazgató, Pint Tibor mérnök december 12-én váratlanul bekövetkezett halála szomorúvá tette az ünnepi készülődést.

– A helyi óvodások Mikulás-csomagokat készítettek a 90 lakónknak, akik a baptista szeretetszolgálattól karácsonyi ajándékokat kapnak. Bár a tömeges fertőzésen már túljutottunk, most egyetlen pozitív esetünk sincs, továbbra is nagyon elővigyázatosak vagyunk, érvényes a látogatási tilalom. Otthonunk nagy előnye, hogy 30 négyzetméteres erkéllyel rendelkezik, ahová a mozgásképes lakók kimehetnek, hogy az utcára érkező hozzátartozóikkal beszélhessenek. Az internetes kapcsolatot minden szobában biztosítani tudjuk, s egy közös számítógépet is a rendelkezésükre bocsátottunk – tudtuk meg a polgármestertől, Szalay Rozáliától.

Az otthon ügyes munkatársai saját programokkal szórakoztatják őket: találkoztak a Mikulással, álarcosbálban vigadhattak, és karácsonyi összeállítással is készülnek.

– A járványmentes időszakban a Mikulás a krampusszal és a manóival mindig szánon érkezett az otthonba, ahol közösen teázgattak, táncolgattak. Most mindez elmaradt. Karácsonykor a helyi nyugdíjasklub és a lakszakállasi kórus tagjai szoktak vizitelni nálunk, és a gyerekek is bemutatták az új műsorukat. A napokban sajnálatos módon elhunyt Pint igazgató úrral együtt mi is mindig részt vettünk a közös ünnepi vacsorán, és a hozzátartozóikat is fogadtuk. A három közös helyiségünkön kívül akár a szobájukban is találkozhattak, akár ott is alhattak, hiszen az otthon egy részében erre is van lehetőség.

Az ünnepekre többen haza szokták vinni az idős családtagjukat, ezt az idén csak úgy tehetik meg, hogy a visszatérésük előtt teszteltetik magukat.

A lakóinkat nem is annyira a vírusfertőzés, mint a szkafanderes idegenek jelenléte viselte meg. Amióta nincsenek pozitív eseteink, javult a kedélyállapotuk. Sőt, az óvintézkedések betartásával már új lakókat is felvettünk. Bízunk a helyzet javulásában, hogy ne kelljen gátat szabni a szeretet megnyilvánulásainak, mint a puszi, az ölelés, a simogatás...     

Megjelent a Magyar7 2020/52. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.