2025. május 10., 10:27

Maraton Ház nyílt Kassa belvárosában

Kassa belvárosában megnyitották a Maraton Házat, amely nemcsak a Kassai Békemaraton történetét ismerteti a látogatókkal, hanem kulturális és társadalmi rendezvények, kiállítások, illetve más, a maratonhoz kapcsolódó események színteréül is szolgál majd.

Kassa, Maraton Ház, MarathonPoint
Fotó: facebook.com/kosiceofficial

A helyszín a MarathonPoint nevet kapta, és naponta 8:00 és 20:00 óra között várja a látogatókat a Fő utca 57. szám alatt, a Szent Erzsébet-dóm és a Nemzeti Színház közelében, amelyek mellett 1924 óta a maraton útvonala is elhalad.

Kassa, Maraton Ház, MarathonPoint
Fotó:  facebook.com/kosiceofficial

Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere kiemelte: a Maraton Házon keresztül szeretnék megosztani a nagyközönséggel a kassai maraton – ma Nemzetközi Békemaraton (MMM) – gazdag történetét és értékeit, amelyeket modern technológiákkal is összekapcsoltak. „Ez egy jelentős esemény. Partnereinkkel, a K13 – Kassai Kulturális Központokkal és a Maraton Klubbal így teljesítjük a békemaraton alapítója, Bukovszky Béla álmát. A mi maratonunk egy csodálatos rendezvény, amely nemcsak a kassaiakat, hanem különböző nemzetiségű, kultúrájú és vallású embereket is összeköt, és ők mostantól ezekben a gyönyörű terekben is találkozhatnak” – mondta.

Kassa, Maraton Ház, MarathonPoint
Fotó:  facebook.com/kosiceofficial

Branislav Koniar, a Nemzetközi Békemaraton igazgatója úgy fogalmazott, a MarathonPoint egy olyan hely lesz, ahol zajlik az élet, ahol mindig történik valami. „Kassa városával szoros együttműködésben sikerült méltó helyszínt találni, ahol a látogatóknak, futóknak és rajongóknak bemutathatjuk Európa legrégebbi maratonjának történeteit és emléktárgyait. Ezt a témát talán csak Athénban és Berlinben dolgozták fel hasonló szinten, de a mi modern koncepciónk ebben az összefüggésben is egyedülálló. A MarathonPoint számunkra egyben kihívást is jelent, szeretnénk folyamatosan bővíteni a tartalmát, illetve minél több érdekes programot hozni ide” – fejtette ki.

Kassa, Maraton Ház, MarathonPoint
Fotó:  facebook.com/kosiceofficial

A kiállítás – amely a tervek szerint fokozatosan bővül majd – központi eleme az úgynevezett Maratonpédia, amely öt nagyméretű érintőképernyős panelen keresztül enged betekintést a maraton világába. Több mint egymillió karakternyi szöveget, valamint gazdag képanyagot tartalmaz, így egy igazán érdekes és tartalmas enciklopédiaként szolgál.

Kassa, Maraton Ház, MarathonPoint
Fotó:  facebook.com/kosiceofficial

A kassai Nemzetközi Békemaraton Európa legrégebbi maratoni futóversenye, amelyet először 1924-ben rendeztek meg. Minden év október első vasárnapján kerül rá sor. A verseny útvonala Kassa történelmi belvárosán is áthalad, így különleges hangulatával mára több ezer hazai és külföldi futót vonz.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.