2023. május 29., 12:55

Már látogatható a lévai történelmi sétány

2023 májusában hivatalosan is átadták Léva felújított történelmi sétányát. A lévai városliget sétánya, amely még az Osztrák–Magyar Monarchia idejében jött létre a 19. század végén, a belvárosból a temető mellett vezetett egészen a Kálváriáig.

léva
A sétány egyik szakasza
Fotó: Kaszmán Zoltán

A város egyedüli egységes vegetációs elemét fasor övezte. A felújított és májusban átadott keskeny, a temető és az egykori Tanítóképző Intézet (a mai Lévai Pedagógiai Szakközépiskola) közötti zöldövezet is a történelmi korzó része volt. Létrehozásában nagy szerepet játszott a városszépítő bizottság, amelynek elnöke 1876-ban Brach Ferenc megyei főorvos, tudós lett.

„A sétakert volt az egyetlen városi zöld terület, járdákkal átszőve, padokkal és orgonafákkal szegélyezve. Fokozatosan parkká alakult; a ritka növényzet telepítésében a Tanítóképző Intézet hallgatói is segédkeztek. Néhány egzotikus fa még ma is megtalálható benne; a legismertebb közülük a japán akác, az ostorfa és a közönséges júdásfa” – olvasható az információs táblák egyikén, amelyről az is kiderül, hogy a sétány a második világháború után fokozatosan elveszítette jelentőségét, mivel a belvárosban, a Schoeller-kastély melletti magánpark területén ekkor hozták létre az új városi parkot.

Amikor a városi vízvezetékrendszer kiépítése lezárult, a régi sétány helyét növényekkel ültették be, a gyalogutak hálózata megszűnt; benőtte a gaz, s a feledés homályába merült. 2016-ban azonban ismét felfedezték az értékes fákat. – A sétány felújításának terve a Lévai Városszépítő Társaság és annak néhai elnöke, Tolnai Csaba kezdeményezésére született meg 2017-ben. A város önkéntesei és a középiskolák diákjai tárták fel fokozatosan a történelmi helyszínt, amely évtizedeken keresztül rejtve volt a nyilvánosság elől.

léva
A sétány egyik szakasza
Fotó:  Kaszmán Zoltán

Az önkéntesek munkáját A mi városunk elnevezésű projekt keretében a Pontis Alapítvány és a Szlovák Villamosművek segítette – fogalmazta meg a Lévai Városszépítő Társaság elnöke, Jozef Kubovič. Az invazív fák eltávolítását a Mezőgazdasági Szakközépiskola vállalta, de az Ipari Szakközépiskola és az Andrej Vrábel Gimnázium, valamint a többi lévai iskola önkéntes diákjai is több száz órát dolgoztak ebben a programban.

A Lévai Városszépítő Társaság pénzadományokból kezdte meg a járdák felújítását, és amikor a kis utacskák mellett padokat és hulladékgyűjtő kosarakat is elhelyeztek, a sétány a kikapcsolódás helyszínévé vált. Számos madárházat, madáretetőt és két rovarszállót is kihelyeztek.

A gyalogos sétány felső részét, amely a Kálváriára kapcsolódik, a Szlovák Takarékpénztár Alapítvány támogatásával újították fel. Ezzel egy gyalogos körút jött létre, amely a Hősök teréről indulva a történelmi sétányon és a Kálvárián át, az erdei parkon keresztül vezet vissza a főtérre. A Kereszt-hegyi tanösvény is ehhez a körúthoz kötődik.

A város felőli bejáratnál áll Matúš Jančura szobrászművész alkotása, amely a lévaiak vasárnapi és ünnepnapi korzózási hagyományaira kíván utalni.

Megjelent a Magyar7 2023/21. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.