Már a 75 év fölöttiek is jelentkezhetnek a védőoltásra Losoncon
Egyelőre a 75 év fölöttiek, az egészségügyi dolgozók és a szociális szolgáltató intézmények alkalmazottai jelentkezhetnek, ám az első napok rögtön beteltek.

A losonci oltóközpont bekerült az Egészségügyi Minisztérium hivatalos listájába, és amint elindították a COVID-19 elleni védőoltás regisztrációját, rögtön elfoglalták a szabad időpontokat – erről Alexandra Pivková polgármester az önkormányzat közösségi oldalán tájékoztatott.
Elmondta, a losonci oltóközpontban már több mint 500 egészségügyi dolgozó megkapta a vakcinát. Elsősorban a Losonci Általános Kórház és Rendelőintézet alkalmazottait, illetve a járásban dolgozó egészségügyiseket oltották be. Őket követik a Nagykürtösi és a Poltári járás egészségügyi dolgozói, akik közül nagyjából 300-at oltanak be.
A losonci kórházban ma kapja meg a vakcinát az utolsó néhány alkalmazott, február 4-től pedig elkezdődhet azoknak a 75 fölöttieknek a vakcinálása, akik regisztráltak a hivatalos weboldalon, vagy a 0800 174 174 telefonszámon.
Egy füleki 70 év fölötti nyugdíjas a 94 esztendős anyukáját jelentette be a védőoltásra elektronikusan. Elmondása szerint, amint volt rá lehetőség, rögtön éltek is vele.
„A regisztráció zökkenőmentesen zajlott. Nagyjából 200 szabad időpont közül választhattam, és február 10-e mellett döntöttünk. A férjemmel bízunk abban, hogy hamarosan a 70 év fölöttiek is megkaphatják a vakcinát és újra visszatérhetünk a normális életbe. Addig továbbra is elszigetelten töltjük a mindennapokat. Sajnos az unokákkal sem tudunk találkozni, mert félünk a vírustól”- nyilatkozta a nyugdíjas.
A 75 év fölöttieken kívül a szociális munkások, illetve az egészségügyi alkalmazottak is jelentkezhetnek a védőoltásra.
Egy Füleken élő Losoncon dolgozó egészségügyi nővér karácsony óta szinte egyhuzomban karanténban van, ugyanis néhány hét leforgása alatt kétszer kapta el a koronavírust, ezért még nem kapta meg a vakcinát. Bár már letelt számára a kötelező karantén, még nem érzi teljesen jól magát, és a kórházba sem szeretne azonnal vissza menni, nehogy ismét hazahozza a fertőzést a kicsi gyerekeinek.
„Múlt hét pénteken kaptam volna meg a védőoltást, de éjszakai műszak után voltam, és este már lebetegedtem, ezért engem már nem oltottak be. De mihelyt teljesen kilábalok a betegségből, szeretném megkapni a vakcinát, ugyanis nehéz heteken vagyunk túl a családommal, amit nem szeretnék újra átélni”- nyilatkozta, hozzátéve: fontosnak tartja a védőoltást, hiszen olyan közegben dolgozik, ahol nap mint nap összeszedhet valamit.
„Szeretném beoltatni magam, mivel, ha véletlenül újra elkapnám a koronavírust, már nem verne le annyira a lábamról, mint most. Ezért, ha nem is véd meg 100%-ban, legalább a betegség lefolyása nem olyan szörnyű. Pedig állítólag mi még enyhe tünetekkel átvészeltük”- tette hozzá.
Besztercebánya megyében még Besztercebányán, Rimaszombatban és Garamszentkereszten működik oltóközpont. Losonc polgármestere jelezte, igényt tartanának egy újabb oltóközpont létrehozására is a városban. Illetve Fülek önkormányzata néhány kisebb várossal karöltve szintén felajánlotta a segítségét. Amennyiben szükség lesz rá a jövőben, Füleken a kistérség lakosai számára a papréti iskolák tornatermében kerülhetne megszervezésre a vakcináció, hogy ne kelljen az oltás mellett döntőknek messze utazniuk.