2021. október 21., 16:43

Magyarországi támogatásból, rekord idő alatt teljeskörűen megújult a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola épülete

A Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának közel 420 millió forintos, azaz csaknem 1,16 millió eurós támogatásából mindössze három és fél hónap alatt valósult meg a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola épületének teljeskörű felújítása és a régóta várt atlétikai pályája létesítése. Az ünnepélyes átadásukra október 21-én Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezető, Kiss Balázs nagykövetségi diplomata és Keszegh Béla, Komárom polgármestere jelenlétében került sor.  

A szalagátvágás ünnepi pillanata (Keszegh Béla, Potápi Árpád János és Majer Péter)
Galéria
+5 kép a galériában
A szalagátvágás ünnepi pillanata (Keszegh Béla, Potápi Árpád János és Majer Péter)
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A fennállásának 60. évfordulóját e tanévben ünneplő iskola tanulói az aulában, majd az épület előtt bemutatott műsorukkal kedveskedtek a vendégeknek. Azután Potápi Árpád János beszédében leszögezte: a rekord idő alatt korszerűsített épületre szinte rá sem lehet ismerni, s a megszépült küllemének köszönhetően is majd bizonyára sok új gyermekkel gyarapodik a diáklétszáma.

Kiemelte: a magyar oktatási intézményrendszerünket folyamatosan felújítani, bővíteni, erősíteni kell, megtartva a magyar ajkú tanulók számára, hogy annak segítségével megőrizhessék az anyanyelvüket, kultúrájukat, identitásukat.

Hangsúlyozta: a küllemén kívül a falai között folyó minőségi szakmai munka is nagy vonzerőnek bizonyulhat a családok számára, hiszen a tantárgyi és sportversenyeken is szép sikereket elérő „Eötvösben“ e tekintetben szintén minden rendben van.

Potápi Árpád János: "A magyar oktatási intézményrendszerünket folyamatosan felújítani, bővíteni, erősíteni kell!"
Potápi Árpád János: „A magyar oktatási intézményrendszerünket folyamatosan felújítani, bővíteni, erősíteni kell!"
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Arra emlékeztetett, hogy Eötvös József, a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere idején is a magyarság felemelkedését előbb kulturális-oktatási vonalon kellett beindítani, majd következhetett a gazdaság fejlesztése. Ugyanezt teszi a jelenlegi Orbán-kormány is, miközben évek óta jelentős támogatásokat nyújt a külhoni bölcsődék, óvodák, iskolák, templomok felújításához és a szülőföldjükön boldogulni akaró fiatalok vállalkozásainak beindításához, fejlesztéséhez. Újabban az oktatási-nevelési támogatását már a csemetéiknek magyar bölcsődét választó családokra is kiterjeszti, így már a legelső lépcsőfoktól egészen a diplomaszerzésig igényelhető ez az anyagi segítség. Végül gratulált a jó minőségű kivitelezésért, valamint az iskolavezetés, a városi önkormányzat és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége gyümölcsöző együttműködéséhez.

Keszegh Béla: "A sokrétű magyarországi támogatás mindig valakikért, ám sosem valakik ellen irányul..."
Keszegh Béla: „A sokrétű magyarországi támogatás mindig valakikért, ám sosem valakik ellen irányul..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd Keszegh Béla arról beszélt, hogy a városi fennhatóság alá tartozó, hat komáromi alapiskolában korábban több évtizedes lemaradás mutatkozott az épületek korszerűsítése terén. A nívós szakmai munkához azonban megfelelő körülményekre van szükség, ezért ezen intézményeknek szívesen besegítenek a szükséges pénzeszközök megszerzésébe. Kiemelte: az e téren közösen elért sikereik kulcsa a magyar kormány folyamatos támogatásában rejlik.

Pozsony felé azt üzente, hogy a sokrétű magyarországi segítség mindig valakikért, ám sosem valakik ellen irányul, Budapest felé pedig azt, hogy a kapott jelentős pénzeszközözökkel igyekeznek jól sáfárkodni, s munkával bizonyítani, hogy azt megérdemelték.

Bár valamennyi komáromi alapiskola épületére ráférne az alapos korszerűsítés, ez alkalommal azért az „Eötvösre“ esett a választás, mert az a város legdinamikusabban fejlődő alapiskolája. Végül azt kívánta, hogy a jövőben még sok hasonló avatóünnepségen találkozzanak egymással a jelenlevők, az Eötvös tantermei pedig mindig legyenek tele élettel, tartalommal.

Majer Péter iskolaigazgató csodának nevezte a látványos, gyors megújulást.
Majer Péter iskolaigazgató csodának nevezte a látványos, gyors megújulást
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majer Péter iskolaigazgató szavai szerint ami nálunk, ilyen gyorsan – idén június közepétől szeptember végéig – megvalósult, az maga a csoda,

csodának vagyunk most a tanúi, a tetőzettől a tantermekig minden teljes körűen megújult“.

A magyar kormányén kívül a városvezetés együttműködését is megköszönte, a sikeres pályázat előzményeiről pedig elmondta, hogy az iskolán belül készítették el a terveket és a projektdokumentációt, illetve a költségvetést. Megtudtuk: rendszeresen pályáznak, például tavaly közel 20 különböző, kisebb-nagyobb támogatási kérelmet adtak be Nyitra megyéhez, az oktatási tárcához, különféle alapítványokhoz, s több esetben sikerrel jártak. Mivel a szülőkkel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítaniuk, így sokszor ők a saját munkájukkal vagy anyagiakkal járulnak hozzá egy-egy fejlesztés sikeréhez.

Előtérben az ünnepség díszvendégei
Előtérben az ünnepség díszvendégei
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azt is örvendetesnek nevezte, hogy jelenleg hozzájuk jár a legtöbb diák: 509-en tanulnak a 9 évfolyam 22 osztályában, immár két évtizede 3 első osztállyal működnek, s a sport irányzatú osztályt tavaly óta ezentúl minden évben szeretnék megnyitni.

E céljuk kapcsán a helyi futball-, röplabda-, kosárlabda, úszó- és kempoklubokkal is együttműködnek. Náluk a szlovák nyelv oktatása is újszerű, kommunikációra és játékra épülő módszerrel történik. A nemrég létesített nyelvi szaktantermeken kívül további modern laboratóriumok, biológiai-kémiai, fizika-matematika és földrajz-történelem szaktantermek létrehozását is tervezik.

A szép kultúrműsor egyik pillanata
A szép kultúrműsor egyik pillanata
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A nemrég véget ért felújítás során egyebek mellett az energiaköltségeket csökkentő tetőzeti és külső falszigetelésre, nyílászáró-cserékre, kültéri burkolásra, járda- és lépcső-felújításra, illetve a tantermek korszerűsítésre került sor. Megtörtént az aula befogadóképességének növelése, valamint a 250 méteres műfüves atlétikai pálya és egy többfunkciós műfüves sportpálya létesítése. Valamennyi tantermet és folyosót újrafestették, s az utóbbiak új talajburkolatot is kaptak. Új szekrénysorokkal és kerámia felületű táblákkal is gazdagodtak az osztályok. Mindez a jelenlevők láthatták a levetített videófilmben és a közös terepszemle során, amely előtt a direktor a hálájuk jeleként ajándékokat adott át a díszvendégeknek. Keszegh Béla pedig minifoci asztallal ajándékozta meg a házigazdákat. Közös szalagátvágással és állófogadással zárult az esemény.

Majer Péter a hálájuk jeleként ajándékokat adott át a díszvendégeknek.
Majer Péter a hálájuk jeleként ajándékokat adott át a díszvendégeknek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Némi üröm az örömben, hogy bár Komárom önkormányzata korábban jóváhagyta az iskola névváltoztatásra irányuló kérvényét, mely szerint Eötvös József nevét venné fel, ehhez még az oktatási tárca jóváhagyását nem kapták meg.

Az iskolavezetés az első minisztériumi elutasítás után azonban majd további lépéseket tesz annak érdekében, hogy e kérelmet az illetékesek egyszer végre pozitívan bírálják el...

E témával a Magyar 7 hetilap október 26-i számában is foglalkozunk.

Szabadtéri zenés-táncos meglepetés a vendégeknek
Szabadtéri zenés-táncos meglepetés a vendégeknek
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
"Nénik, bácsik, köszönjük, hogy minket is lefotóztak...!"
Galéria
+5 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.