Lovas és egyéb kalandok Nógrádban
Beköszöntött a nyári szünet, a gyerkőcök és a diákok kedvenc időszaka. Ez a két hónap számukra a felhőtlen szórakozásról, az élményszerzésről, a kikapcsolódásról és a feltöltődésről szól.

– Idén is négynapos a tábor, de azzal az újdonsággal, hogy aki szeretne, sátorozhat a tanyán. A tábor ára 150 euró, mely tartalmazza a teljes étkezést és a programokat, ott alvás esetén az ár 190 euró. Minden évben nagy az érdeklődés a tábor iránt, úgyhogy aki szeretne részt venni, mihamarább jelezze, ugyanis gyorsan fogynak a helyek – nyilatkozta Tóth Lilla, szervező. További információt a [email protected] e-mail címen lehet kapni.
A Szabad vágta polgári társulás is a lovaglás szerelmeseit célozta meg. Idén második alkalommal szerveznek nyári lovastábort Síden, július 8-a és 12-e között.
– Sokszínű programjaink között lesznek izgalmas bemutatók és előadások, medencézés, várlátogatás, kézművesség, túrázás, tábortűz és zenélés – avatott be Ondrejsík Brigitta szervező. A tábor ára bejáróknak 130, ottalvóknak 150 euró. A létszám itt is korlátozott, jelentkezni az alábbi elérhetőségen lehet: +421915 351 879.
A középiskolás korosztályt szólítja meg minden évben a Iuvenis Neogradiensis és a KultFeszt polgári társulás népművészeti tábora, mely közvetlenül a Várlak fesztivál előtti héten, augusztus 26-a és szeptember 1-je között valósul meg. A tábor ingyenes és ottalvós, helyszíne a füleki magyar közösségi ház. A szervezők a 15 éven felüli érdeklődők jelentkezését várják.
– A gyermektábor tematikája a Felföldi Dalia Iskola gyermekek számára kialakított oktatási rendszere. Tanulhatnak íjászatot, ostorozást, szablyavívást, hajítójátékokat, magyar népi birkózást, botforgatást, bicskajátékokat, mellette tábortűz, mozi, kirándulás a tóra és különféle csapatjátékok várják a kalandra vágyó gyerekeket. A táborba 7-14 éves korig lehet jelentkezni, a tábor díja 90 euró, ami a szállást, a napi ötszöri étkezést és a foglalkozásokat tartalmazza – részletezte Kopecsni Gábor szervező.
A tábor utolsó napján, azaz 13- án nyílt családi napot tartanak, amelyen bárki részt vehet, és a táborozók önálló bemutatót is tartanak.
– Szintén hagyománnyá vált az ifjú és felnőtt Dalia-táborunk, amely egyben edzőtábor is. A napi beosztás megterhelő, 4.30-tól 22.00-ig vannak programok. A tábor része a fokozatvizsga, a végén, régi szokás szerint, az övezéssel – tette hozzá Kopecsni Gábor.
A tábor július 30-a és augusztus 4-e között lesz, díja 95 euró. Mindkét eseményre a [email protected] e-mail címen lehet jelentkezni.
