Losonci járás: a magyarság kevésbé csökkent, mint a szlovák, arányaiban viszont ugyanott vagyunk, mint 2011-ben

Hogyan változtak a Losonci járás magyarságot érintő adatai a 2011-es népszámláláshoz képest?

A Losonci járásnak tíz évvel ezelőtt 74 ezer lakosa volt, most 4400 lakossal kevesebb. Ez már magában is elrettentő adat. Sajnos látnunk kell, hogy Szlovákiában jelenleg ez nem érdekel egyetlen parlamenti pártot sem! Mintha elfelejtenék, hogy a fővároson kívül máshol is van élet, hogy itt is laknak emberek, akik a szülőföldön akarnak boldogulni. Megdöbbentő az infrastruktúra hiánya, a befektetések ösztönzésének ignorálása az elmaradott régiókban. Az adatok mutatják, hogy a régióból válogatás nélkül vándorol el szlovák és magyar egyaránt.

Talán úgy mondhatnám, hogy a főváros felé mennek a szlovákok, míg Budapest felé a magyarok. A különbség csak az, hogy míg a fővárosba költöző megmarad szlovák állampolgárnak, a mi fiataljaink Budapestről csak elvétve jönnek haza.

A régi vicc jut róla eszembe: az utolsó ne felejtse eloltani a lámpát…” A lényeg viszont, hogy a régió közben még jobban leépül. Tehát a kérdésre visszakanyarodva lényeges pozitívum, hogy szám szerint a magyarság kevésbé csökkent, mint a szlovák, arányaiban viszont ugyanott vagyunk, mint 2011-ben.

Ez mit jelent? 

Bár az összlakossághoz viszonyítva kicsivel nagyobb az arányunk a járásban, mint tíz évvel ezelőtt (23,54%), az adat nem megnyugtató, mivel szám szerint mi is csökkentünk: 758-cal vagyunk kevesebben, vagyis 16 580 ember vallotta magát magyarnak a járásban.

Ön szerint melyek a csökkenés legfőbb okai? 

A felmérési adatokból kihámozni az okokat nem lehet, de itt élek és látom a mindennapokat, tehát van elképzelésem. A régió, ahol élünk nem a „földi paradicsom”, vagyis sokan máshol látják jövőjüket és viszik az egész családot külföldre. (Egyszer érdemes lenne összeszámolni, hogy hány külföldön tanuló diákot regisztrálunk az alapiskoláinkban.) Az egészségügyi adatok sem kecsegtetők, az átlagéletkor más régióban sokkal magasabb, mégis a kórházak ritkítása foglalkoztatja a politikusokat. Aztán itt vannak az új jelenségek, amiket a rendszerváltás hozott: rengeteg magyar középiskolás Magyarországon folytatja főiskolai tanulmányait, akik már ott kötnek házasságot, ott alapítanak családot.

Megemlíthető még, hogy egyre gyakoribb a szingli életmód, a párkapcsolatok, a gyermekvállalás hiánya. Régen nem volt kérdés, hogy mi a fontosabb, a karrier vagy a gyerek.

Ez mind-mind a társadalmunk elöregedését eredményezi. Nincs ezen mit csodálkozni, de nem volna szabad ennyire természetesnek venni.

Ennek tükrében mi lenne a teendő?

Sokkal intenzívebb családpolitika, regionális fejlesztési elképzelés, adópolitika, munkahelyteremtési politika kellene. A 21. században az elvándorlást nem tudjuk megállítani, de csökkenteni létkérdés.

A szülőföldön való boldogulás támogatása az egyetlen helyes politikai elképzelés. Ez mellett, vagy inkább ezzel karöltve kötelező szempont a magyarság vállalásának kérdése.

Sajnos gyakran látunk olyat is, hogy magyarul beszélgető szülők, a jobb boldogulás reményében gyermeküket szlovák iskolába íratják, feledve a régi igazságot, hogy minden nemzet a saját nyelvén lett tudós. Mondjuk ki őszintén, hogy van mit ezen a téren tenni. A nemzeti büszkeségünk romokban hever! Kellenek a pozitív példák, ahogy a költő mondja: „példakép, erős fa legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!”