Liszt Ferenc – a magyar és európai
Liszt Ferenc kétségkívül a 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, egyben az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb alakja volt, nem csoda, hogy több nemzet is a magáénak szeretné vallani. Liszt azonban, annak ellenére, hogy élete végéig nem tanult meg tökéletesen magyarul, magyar művésznek vallotta magát, amit többször kifejezésre is juttatott. „Bizonnyal megengedik nekem, hogy a magyar nyelvnek sajnálatos nem tudásától eltekintve, én születésemtől síromig szívemben és gondolataimban magyar maradjak” – nyilatkozta egyszer a zeneszerző.
Magyarország hűséges szülöttjeként azonban nyitott volt számos más európai ország kultúrája iránt is, amellyel mozgalmas élete során kapcsolatba került. Mindenütt jelentősen hozzájárult a zenei kultúra fejlődéséhez. Idén a nagy zeneszerző születésének 210. évfordulóját ünnepeljük. Ez alkalomból Magyarország-szerte sokszínű programsorozattal emlékeznek meg erről a jeles évfordulóról. A rendezvénysorozat a Liszt Ünnep nevet kapta, amelynek célja, hogy ne csak a zeneszerző páratlan életművét ismertesse meg a közönséggel, hanem olyan programokat is bemutasson, amelyek Liszt kísérletező és innovatív szellemiségét is közelebb hozzák a résztvevőkhöz.
A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet, amely éppen idén vette fel Liszt nevét, is méltóképpen megemlékezett erről a jeles évfordulóról. Egy zongoraesttel egybekötött kétnyelvű plakátkiállítást szervezett a világhírű zeneszerző születésének 210. évfordulója alkalmából. A „Magyar és európai Liszt Ferenc 1811–1886” című kiállítás paneljei segítségével végigkísérhetők Liszt életének egyes állomásai, és a kiállított plakátok hiteles képet adnak a magyar muzsikus munkásságáról is. A kiállítási anyag a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült. A megemlékezést a tehetséges szlovákiai zongorista, Miloš Biháry fellépése tette még emlékezetesebbé, aki a kiállításmegnyitón Liszt-darabokat adott elő.
– fogalmazott Venyercsan Pál, a Liszt Intézet igazgatója a kiállítás megnyitóján, hozzáfűzve – nagy örömünkre szolgál, hogy ezt a plakátkiállítást éppen ebben a történelmi jelentőségű épületben nyithatjuk meg. Liszt egész életében azt hangoztatta, hogy ő magyar, s mondta ezt többnyire franciául, mert ez volt az egyetlen nyelv, amelyet valóban jól beszélt. Németül, az anyanyelvén is tulajdonképpen csak egy tájszólást beszélt, a burgenlandit. Liszt élete nagy részét távol töltötte szülőföldjétől, ennek ellenére ragaszkodott magyar állampolgárságához és hazájához. A világ szereti őt mégis németnek nyilvánítani, csakhogy a szakemberek szerint Liszt zenéje nem német zene, mint például Richard Wagneré, aki a tanítványa, majd később a veje lett. A magyar stíluselemek 1840-től kezdve felfedezhetők Liszt Ferenc műveiben, rendkívül ösztönzőleg hatott a zeneszerzőre a magyar népies cigányzenészek muzsikája is.
Köztudott, hogy Liszt Ferenc nemzetiségét illetően összetett kérdéssel szembesülünk, ami egyben rámutat az Osztrák–Magyar Monarchia korabeli viszonyaira is.
– mondta az intézet igazgatója. Liszt leginkább technikai tudásával, rögtönzéseivel ejtette ámulatba hallgatóit. Szakemberek véleménye szerint virtuóz bravúrjait keskeny keze és hosszú ujjai, főleg a szokatlanul hosszú gyűrűsujja tette lehetővé. Mivel dinamikus leütéseit kevés hangszer viselte el, némelyik egyszerűen összerogyott koncert közben, zongoragyilkosnak is nevezték. Virtuozitása minden kortársát csodálatba ejtette.
Liszt már gyermekkorától fogva a sztárok nemzetközi életét élte: 1823-ban, 12 évesen költözött először Párizsba, majd a következő években bejárta Franciaországot, Angliát, Svájcot, később pedig Európa szinte minden jelentősebb országában megfordult. Amikor az ünnepelt művész 1839/40 fordulóján először hazalátogatott Magyarországra, a Pozsonyban, Pest-Budán, Győrben és Sopronban adott koncertjeit óriási lelkesedéssel fogadták. Látogatása után ezt írta a zeneszerző: „Mindenütt máshol a közönséggel van dolgom, de Magyarországon a nemzethez szólók”, és Magyar Dallok címmel egy sorozat kiadását is megkezdte.
Liszt egyébként több szálon kötődik a koronázóváros Pozsonyhoz is. Amikor kilencévesen először adott itt koncertet, a csodagyerek hatalmas közönségsikert aratott. Az 1839-es magyar országgyűlés idején is a városban tartózkodott, ekkor két koncertet is adott, majd 1883-ban ismét látogatást tett a városban, hogy a II. Lajos bajor királynak ajánlott Szent Erzsébet oratóriumát vezényelje. 1884-ben pedig Heiller Károly püspök, belvárosi plébános és az Egyházzenei Egylet elnökének ötvenéves jubileumán a Koronázási misét vezényelte.
Lisztnek Pozsonyban szobra is van, igaz egy kicsit eldugott helyen, de annál méltóságteljesebb épület társaságában. A Szent Márton-dómhoz vezető lépcsők alján van a mellszobra, két öreg fa árnyékában.
A pozsonyi szobor Tilgner Viktor alkotása. A zeneszerzőt idős korában, szétnyitott hajtókájú kabátban, jellegzetes hajviseletével ábrázolja. A szobor előtti kis kertecskét határoló fémrács a fent említett Koronázási mise első öt taktusát ábrázolja. De az Egyetemi Könyvtár Liszt kertjének sarkában is áll egy egész alakos szobra, és 2012-ben a főpályaudvarra vezető teret a neves magyar zeneszerzőről nevezték el.
Liszt Ferenc a 19. század egyik legnagyobb zongoraművésze is volt, merészen újító zeneszerző, karmester, zenei író, nagy hatású pedagógus. Mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, illetve mise. Közel 1400 művet komponált, s ezzel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője lett. Zenei munkássága mellett rengeteg esszét is írt.
Megjelent a Magyar7 2021/44. számában.
