2021. február 15., 14:01

Lévai járás: Egyre biztatóbb számarányok

Február második hétvégéjén is megnyíltak a Lévai járás mintavételi helyei, hogy biztosíthassák a lakosok koronavírus-tesztelését.

Galéria
+1 kép a galériában
Ipolyvisken
Fotó: Ipolyvisk - Vyškovce nad Ipľom

Mint az az országos szűrés újabb fordulója során bebizonyosodott, a legtöbb településen csökkent a fertőzöttek száma. Továbbra is akad azonban egy-egy község, ahol fejtörést okoz az átfertőzöttség.

A garamszőlősi, a báti, hontbesenyődi, hontbagonyai, a lontói, a szetei, a hontalmási, a kereskényi, a garamújfalusi, a garamkeszi, a berekaljai és a hontnádasi tesztelésen sem mutattak pozitivitást, de ezúttal Kálnán sem vételeztek pozitív mintát, függetlenül attól, hogy az előző hétvégékhez képest (893/3 – 0,34%, 939/3 – 0,32%, 934/6 – 0,64%) ezúttal valamivel kevesebben vettek részt a vizsgálaton (888/0).

Míg az alsószecsei, a felsőszecsei és a nagyodi lakosokat vizsgáló januári teszteléseken bőven 1 százalék fölött volt az igazoltan fertőzöttek számaránya (515/7 – 1,36%,       557/8 – 1,44%), addig február második hétvégéjén a 470 megjelent közül egyetlen minta sem bizonyult pozitívnak. Örülhetnek Csatán és Nagyölveden is, hiszen az összes megjelent lakos tesztje negatív eredményt mutatott. Az elmúlt hetek arányai után erre talán nem is számítottak; egy hete Csatán és Nagyölveden is hat fertőzöttet tartottak számon a 432-ből (1,39%), illetve a 624-ből (0,96%).

A kétyi településvezetés vasárnap délután arról tájékoztatta a helyieket, hogy a keddi nap folyamán minden lakos postaládájába FFP2-es reszpirátort fognak elhelyezni. Szükség is lesz rá, hiszen a hétvége folyamán 3 százalék fölé ugrott az igazoltan fertőzöttek aránya (259/8 – 3,09%). Ez az arány Zselízen (590/6 – 1,02%), Csejkőn (356/4 – 1,12%), Nagytúron (231/3 – 1,30%), Bakaszenesen (132/2 – 1,52%) és az ipolypásztói, ipolybéli, zalabai lakosok körében végzett tesztelésen is (410/5 – 1,22%) meghaladta az 1 százalékot, Barsbesén a 2 százalékot is elérte.

Ha összeadjuk a járásban található négy város, Léva, Ipolyság, Tolmács és Zselíz hétvégi eredményeit, 0,56%-os számarányt kapunk (8424/47).

Néhány további hétvégi eredmény a Lévai járásból:
Szántó, Bori, Dalmad – 423/4 (0,95%)
Nagysalló – 764/7 (0,92%)
Ipolyság – 993/9 (0,91%)
Farnad – 574/5 (0,87%)
Nagykoszmály – 345/3 (0,87%)
Garamkovácsi – 729/6 (0,82%)
Zsember, Borfő – 602/4 (0,66%)
Bakabánya – 630/4 (0,63%)
Töhöl, Lüle – 315/2 (0,63%)
Ipolyfödémes – 175/1 (0,57%)
Fakóvezekény – 525/3 (0,57%)
Ipolyszakállos – 363/2 (0,55%)
Léva – 5320/28 (0,53%)
Alsópél, Felsőpél – 496/2 (0,40%)
Barsvárad, Tőre – 277/1 (0,36%)
Felsőtúr – 288/1 (0,35%)
Ipolyvisk – 316/1 (0,32%)
Tolmács – 1521/4 (0,26%)
Nagygyőröd – 576/1 (0,17%)
Garamkelecsény – 645/1 (0,16%)

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.