Legendák a vár körül, fiatalok a csillagok alatt
A nagykövesdi vár legendái régi történeteket őriznek, a falu mai fiataljai pedig azt mutatják meg, hogyan lehet ebből az örökségből élő közösséget teremteni.
Nagykövesdről és a dombtetőn álló vár romjairól nem először esik szó lapunkban. A Bodrogköz egyik különleges települése ez: a történelem nyomai ma is ott vannak a vár romjaiban, a kastély falaiban és más fennmaradt emlékekben, de mondák, helynevek, sőt gyerekkori emlékek is kapcsolódnak hozzájuk. Ezúttal ezeket a történeteket jártuk körül: Mátyás király álruhás látogatását, az elásott kincset, a gyógyító rozsdás keresztet, Micz bán legendáját és az alagutakról szóló hiedelmeket. Közben arra is kíváncsiak voltunk, mit jelent ma a vár, hol tartanak a feltárások, és milyen élet formálódik a faluban azoknak a fiataloknak köszönhetően, akik már most lokálpatriótaként ragaszkodnak Nagykövesdhez.
Mátyás király sokszor álruhában járta az országot, és egyszer Nagykövesdre is eljutott, mégpedig azért, hogy leleplezze Zombort, a régóta keresett fogadóst, akit rablógyilkossággal hoztak kapcsolatba. A történet természetesen már a mesék rendje szerint működik, de az alapja nem mindenestül a képzelet műve: néhány évnyi huszita uralom után, 1459-ben Mátyás hadai foglalták vissza Nagykövesd várát. A kapcsolat tehát valóban megvolt.
A történethez a helyiek szerint más kapaszkodók is tartoznak. A község határában máig ismert a Zombor nevű dűlő, ahogy az Akasztódomb is, ahol néhány évtizeddel ezelőtt még állt az a hatalmas eperfa, amely a legenda szerint a kivégzésben is „segédkezett”. Hogy mindez bizonyíték-e, vagy inkább a tájba írt emlékezet része, nehéz lenne eldönteni. A nagykövesdi történetek szépsége talán éppen abban rejlik, hogy a mese nem szakad el teljesen a földtől, amelyen elmesélik.
A várat végül nem az idő döntötte romba először, hanem az emberi kéz. A Wesselényi-féle összeesküvés után, megtorlásként robbantották fel, így ami évszázadokon át erősségként állt a dombtetőn, lassan rommá vált. A falakból emlék lett, az emlékből pedig olyan hely, amely köré továbbra is történetek, kérdések és remények gyűlnek.
A várhoz nem csak „királyos” történetek tapadtak. Egy régi írás, Jancsó Gyula feljegyzése több olyan hiedelmet is megőrzött, amelyben Nagykövesd vára már nem egyszerűen történelmi helyszín, hanem szinte mesebeli tér: lovagteremmel, föld alatti járattal, Sárospatakig vezető alagúttal, sziklafülkével, omladozó kőasztallal és rozsdás vasfeszülettel. Az ilyen alagutak egyébként különös módon sokfelé megjelennek a helyi emlékezetben. Jancsó Gyula egy másik különös helyet is említ: a templom közelében álló, félig ép sziklafülkét, benne omladozó kőasztallal és porladó kőszékkel. A bejárattal szembeni falon rozsdás vasfeszület függött, amelyet a csintalan gyerekek bicskával kapirgáltak. A környék népe úgy hitte, a kereszt rozsdája még a súlyos betegségeket is meggyógyítja.
Ma már hiába keresnénk ezt a sziklafülkét. A gyógyító rozsdáról szóló hiedelem is eltűnt, és a múlt homályába veszett annak a szent embernek a sírja is a templom mögött, amelyről a régi írás tesz említést. A sír fejénél jeltelen kőkereszt állt, lábánál pedig turbános kőemlék utal arra, hogy az eltemetett nem innen indult, de végül itt maradt. Így érünk el Kallóshoz, a török katonához, akinek története több szempontból is izgalmas, hiszen egyszerre kincses legenda, megtérés- és veszteségtörténet, majd különös remeteség.
Kallós alakja különös átmenet a nagykövesdi legendákban: idegenből érkezett katona, kincsét vesztett menekülő, majd később remete és a szegények segítője. A régi hagyomány szerint Rákóczi menekülése után egy áruló katona temérdek kincshez jutott. A vár körül lopózva kivárta, míg az ellenség megszállja az erődöt, majd – hogy kincsét biztonságban tudhassa – felajánlotta szolgálatait az új parancsnoknak. A jövevény várúr azonban nem igazán bízott benne: beengedte ugyan emberei közé, de szemmel tartatta minden lépését.
A katona, akit később Kallósként emlegettek, a vár közelében, lápos területen ásta el a hatalmas vasládát. Amikor azonban egy éjjel visszatért, hogy kiássa, az éber németek ellopták tőle. A legenda szerint Kallós Isztambulból került magyar földre, nevét pedig akkor kapta, amikor Sárospatakon egy tiszteletes megkeresztelte. A várparancsnok természetesen nagyon megörült a váratlan kincsnek, még Kallósnak is ajándékozott némi aranyat és szabadon engedte. Kallós azonban nem indult útnak. A faluban maradt, szolgálatait a helyi katolikus papnak ajánlotta fel, vagyonát a szegényeknek adta, ő maga pedig koldusként, vezeklésben élt tovább.
A vároldali sziklába vájt odúban húzta meg magát. Az évek során tovább vájta-faragta különös lakhelyét, az egyház befogadta, ő pedig idővel szent életű remetévé vált a helyiek emlékezetében. A történet vége már egészen a legenda világába tartozik: egy zivataros nyári estén a remete barlangja néhány pillanatra kigyulladt, a láng pedig az ég felé szállt. Úgy tartották, ez volt a megtisztult remete lelke. A láng felvillanása után többé már senki sem látta Kallóst.
De vajon tudnak-e még a helyiek a rozsdás keresztről, Kallós sírjáról, a sziklafülkéről, emlékeznek-e még az eperfára, ami a rablógyilkos vesztét jelentette, vagy ezek a történetek ma már csak régi könyvek lapjain élnek? Nagykövesd polgármestere, Nagy Attila szívesen emlékszik vissza a gyerekkorára, amikor még maga is hallotta az idősebbektől a várhoz kötődő történeteket.
Más legendákra is emlékezik, például a Micz bánhoz kötődő történetre, amelynek pontos forrását ma már nehéz lenne visszakeresni, az ehhez kapcsolódó Bába-hegy elnevezés azonban máig létezik. Az elbeszélésnek történelmi kapaszkodója is van: egyes adatok szerint Loránt fiai 1280-ban elcserélték a várhoz tartozó birtokot Micz bán fiaival. A helyi emlékezetben ehhez egy meseszerű történet kapcsolódott: a főúr nyolcas ikreinek születése után attól tartott, hogy fiai később egymással marakodnak majd az örökségért, ezért hét gyermek elveszejtését rendelte el. A megbízott zempléni vadásznak azonban megesett a szíve a gyermekeken, és feleségével együtt a zempléni erdő mélyén nevelte fel őket; tizennyolc évvel később az anya a várba hívatta fiait, hogy szembesítse férjét a kegyetlen döntésével.
A várhoz kötődő alagútlegendákat Nagy Attila is jól ismeri. Azt a történetet is sokszor hallotta, hogy a várkútba engedett kacsa a Karcsán bukkant elő, s hogy a nagykövesdi vár valamilyen módon a sárospataki várral állt összeköttetésben. Ezt ma már inkább a várak körül gyakran megjelenő mondák közé sorolja. A hajdan lápos, mocsaras vidéken szerinte nehezen képzelhető el egy ilyen hosszú föld alatti járat. Egy rövidebb menekülőút létezését viszont nem zárja ki: gyerekként maga is járt a kastély közelében egy beomlott alagútrészben, amely a vár irányába vezetett.
A munka még nem zárult le. A polgármester szerint a legizgalmasabb részek még mindig a föld alatt lehetnek: a várfal töve és a kút környéke, ahol a régészek szerint különösen sok minden rejtőzhet. Háborús időkben a kutakba gyakran kerülhettek olyan tárgyak, amelyeket sietve akartak elrejteni vagy megóvni. Nagykövesden még nem tart itt a feltárás.
A falu mai életéről szólva Nagy Attila polgármester lelkesen számol be az aktív fiatalokról: szerveznek, segítenek, sátrat állítanak, jegyet szednek, gyerektábort vezetnek, közterületeket rendeznek és közben maguk is közösséget teremtenek. A polgármester szerint a fiatal közösség formálódásának egyik fontos alapja a nagykövesdi gyerektábor volt, amelyet az önkormányzat és az egyház közösen indított el.
Ebből a közegből nőtt ki a Terasz – Kövesdi Fiatalok Közössége is, amelyet nagy- és kiskövesdi fiatalok hoztak létre azzal a céllal, hogy színesebbé tegyék a környéken élők mindennapjait. A név sem véletlen: az ötlet a vároldal teraszán született, de utal arra is, hogy a kezdeményezők olyan „szigetet” szerettek volna teremteni, ahol a bodrogközi fiatalok találkozhatnak, kikapcsolódhatnak, programokat szervezhetnek, és közben a helyi értékeket is jobban megmutathatják másoknak.
A Terasz mellett egyházi vonalon is élénk fiatal közösség formálódott. A Buckaifi kezdeményezést Böszörményi Tamás református lelkipásztor és a nagykövesdi gyülekezet fiataljai indították el, köztük Nagy Ákossal, aki a Terasz elnökeként is aktív szereplője a helyi közösségi életnek. A kezdeményezés eleinte a nagykövesdi fiatalokat szólította meg, két év alatt azonban túlnőtt a falun, és egy nagyobb, ifjúsági közösség formálódott, amely a Tarbucka ölelésében lévő települések – Bodrogszerdahely, Kis- és Nagykövesd, Nagygéres és Örös – fiataljait is összekapcsolja. Saját megfogalmazásuk szerint az a céljuk, hogy „olyan helyet teremtsenek, ahol találkozhatnak egymással és az Atyával”.
A Buckaifi programjai között különleges helyet foglal el a Nézz fel nevű nyári alkalom is, amelyet a FIRESZ–AZTE csapatával, vagyis a Fiatal Reformátusok Szövetségének egyik ifjúsági közösségével közösen szerveznek. A rendezvény zenével, énekkel, imával, beszélgetéssel és csillagfigyeléssel húzódik az éjszakába. Kassáról, Nyugat-Szlovákiából és távolabbról is jönnek fiatalok, akik közül többen a pályán sátoroznak. Akár százhúszan is összegyűlnek ilyenkor, és hajnalig fent maradnak, az eget pásztázva.
Nagy Attila huszonnégy éve áll Nagykövesd élén. Ennyi idő után már nemcsak elkészült utcákat, parkokat, felújított épületeket vagy rendezvényeket lehet számba venni, hanem azt is, hogyan változott közben maga a falu, és milyen nemzedék nőtt fel benne. A polgármester szerint sok mindenre lehet büszkének lenni: közösségi házra, futballpályára, öltözőkre, rendezvényekre, a fesztivállá nemesedett falunapokra és a Kövesdek találkozóinak színvonalára. A legnagyobb eredményének mégis azt tartja, hogy Nagykövesden kialakult egy olyan fiatal közösség, amely erősen kötődik a falujához.
Ez a Bodrogközben különösen nagy szó. Egy olyan térségben, ahol sok fiatal tanulás vagy munka után máshol keresi a lehetőségeit, Nagykövesden olyan fiatalok vannak, akik főiskola mellett is hazajárnak, és többségük itt tervezi a jövőt, és remélhetőleg idővel maguk is továbbadják azt, amit gyerekként megkaptak.
Nagykövesd múltja a vár köveiben és a régi legendákban hagyott nyomot. A falu mai ereje abban is megmutatkozik, hogy sikerült továbbadni a kötődést, a felelősséget és a közösségért végzett munka természetességét. A legendák a vár körül születtek, a mai történet pedig azokkal a fiatalokkal íródik tovább, akik rendezvényeken, közös munkában és a csillagos ég alatt keresik a saját helyüket.
