Láthatóvá tette az iskolát - INTERJÚ
„A pedagógus a változatlan emberi értékek őrzője és a fejlődő tudás magvetője.” Apáczai Csere János gondolata méltán igaz Bolla Károlyra, aki idén megkapta a Felvidéki Magyar Pedagógus elismerést, és bár 17 éve nyugdíjas, máig aktív. A füleki Mocsáry Lajos Alapiskola egykori igazgatójaként, a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint helyi polgári társulások alapító tagjaként országosan ismerik és elismerik.
Bolla Károly 1968-ban szerzett természetrajz–földrajz szakos diplomát a Nyitrai Pedagógiai Karon. Ajnácskőn kezdett tanítani, s a környék számos iskolájában dolgozott pedagógusként és igazgatóként is. 1993-ban került a füleki papréti alapiskolába, ahol az intézmény kettéválásáig állt az igazgatóhelyettesi poszton. 1999-től tíz esztendőn át igazgatta a kezdeményezésére Mocsáry Lajosról elnevezett alapiskolát.
40 évet töltött a pályán. Hogyan jellemezné a szakmai életét?
Nincs még kész az összegzés. Némi iróniával azt is mondhatnám, hogy kérnék még négy évet, hogy elkészüljön, mert valóban mozgalmas életem volt. Földrajzosként olyan „girbegörbe” volt a pályám, mint ahogy az Ipoly folyik, és olyan dimbes-dombos volt, mint a Cseres-dombvidék. Pedagógusi pályám 1968-ban, a prágai tavasz évében indult, és én csak akkor tudatosítottam igazán, hogy kisebbségi vagyok, s ennek a ténynek az ismeretében kell élnem. A későbbiekben az is kiderült, hogy én kisebbségi vagyok a kisebbségben is, és gyakran haladtam az utca másik oldalán. Az első húsz év szabadelvű emberként nehéz volt, tulajdonképpen már 1970-ben is 1989-et vártam. Viszont sokat olvastam, s időben tudatosult bennem, hogy az élethosszig tartó tanulás nélkül nem érdemes erre a pályára lépni.
A második húsz évben is voltak komoly kihívások…
A második húsz év sem volt leányálom, de a szabadság érzése türelmesebbé és elszántabbá tett. Ha az ember ragaszkodik egy eszmerendszerhez, vagy szakmai elképzeléshez, akkor megelégedéssel tölti el, hogy tulajdonképpen egy kabátban jár, és annak is mindig az egyik oldalát mutatja. Egy szabad világban van remény, jön/jöhet egy másik kormány. Szerencsére eljön az a pillanat, amikor az ember rájön, hogy szeretne nyomot hagyni maga után, és nemcsak a hóban vagy a homokban, hanem a közösségének, kollégáinak, tanítványainak a lelkében is.
Hogyan látja, milyen nyomokat hagyott maga után iskolaigazgatóként?
Nagyon régen olvastam Vekerdy Tamás gondolatát, és lényegét magamban hordozom: „Mert nem azzal hatunk, amit tanítunk, hanem azzal, akik vagyunk, akivé lettünk, magunkon végzett munkánk során éppen eddig a pillanatig, és azzal, ahogyan vagyunk, létezünk, benne élünk a világban, környezetünkben. Ahogy a folyosón megyünk figyelő vagy messzitekintő szemmel, ahogy köszönünk, vagy éppenséggel, ahogy elhallgatunk az órán elgondolkodva”. Most, a díj átvétele után, a közösségi oldalon kaptam néhány üzenetet volt tanítványaimtól, kollégáimtól, ami megnyugtatóan hatott rám. A papréti iskola 1993-as indulása idején komoly célunk volt, hogy az iskolát láthatóvá tegyük, de nemcsak a 67 százaléknyi roma származású tanuló miatt, hanem az ott dolgozó, igyekvő, odaadó pedagógusok miatt is.
Vagyis komoly csapatépítő munkát kellett végezni.
12 év alatt 28 kezdő pedagógus fordult meg a tantestületben. Keményen dolgoztam, dolgoztunk: elkészült az iskola logója, zászlaja, ma már himnusza is van. A PAMATA iskolai lap nagy népszerűségnek örvend a tanulók körében. A Hallottad-e hírét népdalverseny több mint 20 éve indult, mára a határokat is átlépte, hiszen Salgótarján környéki gyerekek is részt vesznek rajta. Mindeközben sok-sok pályázat született és vált sikeressé, 2000-ben például az, amelyre felfigyelt a szlovák kormányhivatal is. Továbbították az Ír Köztársaság Külügyminisztériumának, amely 10 ezer dollárral támogatta a projektünket. Sokrétű, szerteágazó tevékenység folyt a támogatásból: előadások a romák történetéből, tánccsoport jött létre, szakkörök keletkeztek, csapatépítő tréning valósult meg pedagógusok számára, és még sorolhatnám. A legkomolyabb beruházás azonban a számítástechnikai szaktanterem létrehozása volt, ahol a szülők számára is tartottunk tanfolyamokat. Az iskola létezésének tizedik évfordulója alkalmából a minisztérium jóváhagyta, hogy ajánlásomra a közeli Kurtányban született Mocsáry Lajos politikus és publicista nevét vegyük fel. Úgy látom, jól választottunk, ma is szükség lenne Mocsáry Lajosokra.
A pedagógusszövetség tagjaként is számos siker és újítás fűződik a nevéhez.
Örülök, hogy ott lehettem az SZMPSZ füleki, illetve járási szerveinek megalapításánál. 1993-ban a papréti iskolában is kezdeményeztem az alapszervezet létrehozását, így vált ugyanis lehetővé a vegyes tanítási nyelvű iskolában, hogy havi rendszerességgel magyar nyelven megbeszélhessük tagozatunk gondjait-bajait. Közben városi képviselőként tevékenykedve mindig a szakma érdekeit tartottam szem előtt. 1995-ben az első rozsnyói Országos Pedagógus Találkozón döbbentem rá, hogy nagy szükség lenne egy ilyen rendezvényre itt, a nógrádi környezetben is, és már azon az őszön meghirdettem a Szülőföld PT égisze alatt az I. Nógrádi Pedagógustalálkozót, amelynek szervezését 12 évig folytattam. Mindeközben folyamatosan jártam Rozsnyóra is: hallgatni, tanulni, tájékozódni, szervezni a saját rendezvényemet, és ha valamire, akkor erre nagy-nagy szeretettel emlékezem. Nagy örömömre szolgált, hogy a rendezvényt a területi választmány felélesztette, s tavaly megtartották a XX. évfolyamot. Az SZMPSZ mellett együttműködtem a Katedra Alapítvánnyal is, segítségükkel több mint két évig működött Katedra klub az iskolában.
Hogyan telnek a nyugdíjas évei?
2009-től, tehát 17 éve vagyok úgymond itthon, de nem elszakadva a világtól. Úgy élek, hogy másnap legyen miért felébredni, legyen dolgom, legyen feladatom, legyen célom, ezzel lehet az ember mentális állapotát rendben tartani. A mozgékonyságom, aktivitásom nem szünetelt a nyugdíjba vonulás óta, legfeljebb lassult, a kulturális események állandó résztvevői vagyunk a nejemmel. Nyugdíjba vonulásom után civil esteket szerveztem, ahol a közélet legfontosabb kérdéseit taglaltuk jelentős előadókkal, akiket a Fórum Intézet segítségével hoztam ide Fülekre. Többször dolgoztam együtt a múzeum akkori fiataljaival, Agócs Attila mai polgármesterrel, vagy Illés Gábor tanítványommal. Akkor szerveztük meg az első Füleki Civil Napot, illetve az első polgármester-jelölti vitát. És, aminek talán a legjobban örülök, hogy pedagógusként virtuális emlékművet hoztam létre: elkészítettem a Kézírás Emlékkönyvét. Ez tulajdonképpen egy kódex, tehát kézzel írt, 200 oldalas, nagy méretű könyv, amelybe Pozsonytól Tornaljáig 40 barátom és ismerősöm jegyezte be gondolatait. A könyv 2012 és 2016 között készült, és a városnak ajándékoztam.
Ebben az évben emlékezünk Mocsáry Lajos születésének 200. évfordulójára, s ez ismét aktivitásra serkentette.
Tavaly novembere óta dolgozom a méltó megemlékezésen. Gyűjtést szerveztem a Mocsáry utcában elhelyezendő emléktáblára. Az anyagi forrás rendelkezésre áll, a tábla elkészítése folyamatban van, felavatását októberben tervezzük. Az év folyamán egyéb eseményekre is sor kerül a Mocsáry 200 projekt keretében további események is lesznek egész évben a Mocsáry Lajos Alapiskola, az iskola mellett működő Pro Schola Nostra PT, és az általam hosszú évek óta vezetett Szülőföld PT szervezésében. Tehát nem unatkozom. Ha már Apáczait emlegettük, ide illik még egy idézet tőle: ,,Fáradj, míg ez mulandó életben vagy, holtod után bizony eleget nyugodhatsz.”. Feleségemmel sokat olvasunk és utazgatunk. Tavaly nyáron Erdélyben tettünk egy 1848 km-es autós körutat kettesben, és voltunk Apáczai Csere János sírjánál is a Házsongárdi temetőben.
