Lakótelepszemlén Komáromban: kíméljük meg, s tartsuk rendben, ha már fejlesztik!
A napokban első kézből, Keszegh Béla polgármestertől értesültünk: egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan megszépül a komáromi VII., vagyis a Kikötő lakótelep. Nosza, végigjártuk az általa említett utcákat, ám az örömünkbe némi üröm is vegyült...
Az már biztos, hogy az Integrált Regionális Műveleti Program (IROP) irányító szervének is számító beruházási és régiófejlesztési minisztérium vissza nem térítendő anyagi támogatást nyújt a komáromi VII. lakótelep tömbházai közti térségek megújulásához, miközben prioritást élveznek a fejlesztéssel kapcsolatos környezetvédelmi szempontok.
„A vonatkozó revitalizációt célzó, sikeres projektünk összköltsége, aminek köszönhetően megszépülhet az érintett lakókörnyezet, 405 468,57 euró, s abból 385 195,14 euró az elnyert pályázati támogatás“ – tudtuk meg Komárom polgármesterétől.
Hozzáfűzte: e támogatásnak köszönhetően megújul és bővül a játszótér, illetve a járdát is felújítják a Seress Rezső utcában. Továbbá korszerűsítik az egyre „foltosabb“ multifunkciós sportpályát a Szent János utcában. A szeméttárolók környéke néhány helyen szintén új formát kap, s újabb, zöld parkolóhelyeket létesítenek. A Polgár utca pedig kisebb játszótérrel és padokkal gazdagodik. Jelentősen bővül a lakótelep zöldövezete, s a tereprendezés után 35 fát ültetnek ki, valamint 158 méter hosszú élősövényt alakítanak ki.
„Hamarosan elkészül egy másik lakótelepre vonatkozó, újabb pályázatunk is...“ – árulta el Keszegh Béla. Mindez örvendetes, de meg kellene kímélni a beígért új padokat, hintákat, játékokat, hogy azokat huzamos ideig élvezhessék a családok. Nehogy azokat is ripsz-ropsz megrongálják, vagy a saját ingatlanjukba helyezzék át egyesek!
Sajnos, a körsétánk során nem csak az új létesítményeknek helyet adó, tágas zöldvezetekkel, hanem megrongált padokkal és a hulladéktárolók mellett nemtörődöm módra felhalmozott szemétkupacokkal is találkoztunk. Vajon a hulladék megfelelő módon történő elhelyezéséből és osztályozásából elégtelenre vizsgázott, ott élő polgárok mennyire érdemlik meg a tervezett fejlesztéseket? Ha pedig nem ők voltak a tettesek, akkor legalább ezentúl érdemes lenne elcsípniük a mocskos patkánycsalik gazdáit és a minduntalan romboló vandálokat, akár rendőri segítséggel...