Kristályország megörökítője
Az ajnácskői Rabec László neve sokaknak ismerősen csenghet, egyik kiváló fényképe már szerepelt hetilapunkban is. A fiatal fotós egy fagyos reggelen elhatározta, hogy még a köd feloszlása és a napsugarak előbújása előtt megörökíti a ritka pillanatot, a megfagyott jégkristályokon átszűrődő napfényt. Előkapta hát a gépét és a Tilic felé vette az irányt. Az akkor készült különleges fotóknak köszönhetően nemcsak ő, hanem mi is kristályországban találhattuk magunkat.
Ha igazán látni akarsz, ne csupán a szemed nyisd ki. Tárd ki a szívedet is! – vallja Laci, aki foglalkozását tekintve a feledi Szombathy Viktor Alapiskola tanára. Gaston Rébuffat, francia alpinista gondolata által vezérelve korábban már bemutatta munkáit Rimaszombatban, szülőfalujában és Füleken is, illetve társalkotója volt egykori középiskolai osztálytársa, Rácz Boglárka Ahová meg nem érkezünk című verseskötetének.
Szakértelmét én is szívesen veszem igénybe, ugyanis többször lencsevégre kapta már családunk életének fontos momentumait. Ismeretségünk hosszú évekre nyúlik vissza, így örömmel és kíváncsisággal kérdeztem őt szenvedélyéről. A fotózás a középiskolai évei alatt került közel a szívéhez, gyakran vette kézbe a National Geographic magazint, hiszen lenyűgözték őt a benne található gyönyörű fényképek.
– kezdi a beszélgetést Laci, akihez a mai napig közel áll a természetfotózás.
Mint sokan, ő is autodidakta módon sajátította el az alapokat. Könyveket és a témába vágó újságokat vásárolt, mások fotóiból gyűjtött inspirációt, illetve a neten fellelhető anyagokból próbált ismereteket szerezni. Mivel ez még a „YouTube-korszak” előtt volt, kevés ismeretterjesztő anyag állt rendelkezésére. Az igazán nagy motivációt a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége) által meghirdetett pályázat adta számára, amelynek köszönhetően két alkalommal is eljutott az általuk szervezett fotós alkotótáborba.
– Rendkívül inspiráló és kreatív csapatba kerültem, és onnantól kezdve igyekeztem tudatosabban fényképezni. Itt került közelebb hozzám a portréfotózás is, ami mostanra a fő profilom lett. Egy másik meghatározó pályakezdő élményem egy féléves fotós szakkör volt Budapesten, ahol a már akkor komoly szakmai múltú Korbély Attilától tanulhattam – meséli.
Bár Laci ma már elismert fényképésznek számít a régióban, úgy érzi, hogy van még bőven hova fejlődnie.
– Azt gondolom, hogy rengeteg dolgot még csak sejtek a fotózásban. Az tényleg igaz, hogy törekszem szakmailag és technikailag is a lehető legtöbbet nyújtani, és amióta felkéréseknek is eleget teszek, már nem tekinthetek pusztán hobbiként rá, de nem tartom magam profinak. Szerencsés embernek tartom magam, mert a hobbim lehet a munkám is, ami egyszerre feltölt és inspirál – hangsúlyozza.
Laci a technikai felszerelés fejlesztése mellett fontosnak tartja saját maga képzését is, ezért egy ideje tudatosan vesz részt külföldi workshopokon, ahol rengeteget tanul és kiváló fényképészekkel ismerkedik meg.
Legutóbb 2024 májusában Sevillában járt, ahol Vámos Csaba (nemzetközileg elismert esküvőfotós, többször is elnyerte az Év esküvői fotósa díjat) osztotta meg az érdeklődőkkel tudását az esküvőfotózásról.
Azt is kiemeli, hogy a fényképezésben a mindig változó pillanat a legizgalmasabb. Ami kezdetben a természetben ragadta meg, valami hasonlót fedezett fel később az emberek fotózásában is. Az arcokra kiülő érzelmek, különösen a tekintet, nagyon beszédesek, és gyakran egy jól elkapott pillanat többet mond ezer szónál.
– avat be kedves emlékeibe a fényképész.
Rabec László szerint a jó fotósnak át kell adnia azt a látványt és érzelemvilágot, ami ott és akkor a kép elkészítésére késztette. Egy fényképnek tehát mindig többet kell nyújtania a puszta látványnál, érzelmeket is kell közvetítenie, ehhez viszont szükséges az utómunka.
– Sosem adok ki a kezem közül nyers képet. Minden eseményt digitális negatívban, RAW-ban fotózok, amelyet az utómunka során színezek, élesítek, javítok. A nyers fénykép önmagában elég szürke, lapos lenne. Az utómunka célja viszont soha nem a valóság kifordítása, inkább az adott pillanat tökéletes átadása. Szeretek természetes fénnyel dolgozni. A naplemente fotózása különösen közel áll a szívemhez. Szerintem ezek a fények a legszebbek. A portréknál is a természetes, őszinte érzelmeket próbálom megragadni. Ha lehet ezek alapján saját stílusról beszélni, akkor szeretném azt hinni, hogy ez az én stílusom – mondja mosolyogva Laci, aki megtisztelőnek érzi, hogy hetilapunk munkatársai is felfigyeltek a munkájára.
– Az ünnepek alatt szerencsére alkalmam nyílt kipihenni magam, több időm jutott a természetjárásra is. Az egyik ilyen reggelen, a különleges időjárást kihasználva, ismerős helyszín felé vettem az irányt.
Ami pedig a jövőbeli terveit illeti, szeretné elmélyíteni az ismereteit a stúdiófotózás terén, ezért jelenleg is egy kisebb fotóstúdió létrehozásán dolgozik. De szeretne a fényképezésben is tovább fejlődni, izgalmas, szép helyszíneken fotózni, és a munkáin keresztül sok érdekes és értékes embert megismerni.
Megjelent a Magyar7 2025/4. számában.
