2023. április 12., 16:24

Közösségi és kulturális élmények Nádszegen

Közösségi versmondással, a Fagifor együttes színvonalas műsorával, illetve Szomolai Tibor könyvbemutatójával ünnepelték a költészet napját a mátyusföldi Nádszegen.

Fagifor
A Fagifor együttes előadása Nádszegen
Fotó: Nádszeg Csemadok

Nádszeg nagyközség méltón és szépen tartja meg a költészet napját. Évek óta versfelolvasási maratonnal és előadásokkal ünnepelnek a faluban.

Április 11-én, a költészet napján már nyolcadik alkalommal rendezte meg a Csemadok Nádszegi Alapszervezete a helyi versünnepként elhíresült felolvasási maratont. A rendezvény lényege, hogy szinte az egész nap folyamán versek hangzanak el a nádszegi közösségi házban, a helyiek előadásában

– magyarázta Rózsa Beatrix, a helyi Csemadok elnöke. Ezzel kívánják népszerűsíteni és megszerettetni a versmondást a faluban, ahol a kultúra magvai mindig értő és érző táptalajra hullanak.

Verseltek az iskolások, de a felnőttek is. Több mint harminc gyerek és közel húsz felnőtt érezte magáénak a jótékony feladatot. Versek hangoztak el Faludytól, Reményik Sándortól, Wass Alberttől, Váci Mihálytól, az ifjak pedig különleges figyelmet fordítottak Petőfi Sándor költészetének, a 200-as évforduló kapcsán.

A versfelolvasó délutánt a helyi Fagifor zenekar verses műsora koronázta meg. Az irodalom népszerűsítésének jegyében Szomolai Tibor, mátyusföldi író tartott könyvbemutatót a Cigányúton című könyvéről.

A helyi Csemadok elnöke hozzátette, nagyon jó az, hogy jönnek-mennek az emberek a főtéren, a közösségi házban, meg-megállnak, belehallgatnak a szavalatokba, aki pedig kedvet kap, maga is beállhat verset előadni. Különleges közösségi és kulturális élmény ez a nádszegieknek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.