Közösségépítés és önkéntes munka
Közösséget kovácsolni egészen más feladat egy kis településen, mint a fővárosban. Egy magyar közösséget összetartani Pozsonyban, a bőséges programkínálat miatt nagy kihívás, de Foglszinger Zsolt szerint ez nem ok arra, hogy bárki feladja. Ahogy a Pozsonypüspöki Ifi Csemadok és a Máltai Lovagrend tagjának példája is mutatja, az emberek felé szeretettel és odaadással érdemes fordulni, mert ez hozhat eredményt hosszú távon.
Foglszinger Zsolt voltaképpen beleszületett a Csemadokba, hiszen nagyszülei is aktív tagok voltak, szülei pedig ma is meghatározó szerepet töltenek be a Pozsonypüspökin működő alapszervezet életében. Édesapja ma már az alapszervezet vezetője, de Zsolt számára már gyermekkorában természetes volt, hogy a hétvégi programok között ugyanúgy szerepeltek a Csemadok rendezvényei, mint bármely családi esemény.
A mai napig ezt a szemléletet vallja magáénak, és úgy látja, napjainkban még nagyobb szükség van a csemadokos munkára, mint korábban.
– Egyre jobban fogyunk, egyre nőnek a szórványközösségek, ezért most kell megfognunk a fiatalokat és a középkorúakat, máskülönben idővel nem lesz kinek szervezni a különböző programokat.
Ez megerősítette Zsoltot és társait abban, hogy a közösségi élet nem feltétlenül a nagy rendezvényeken múlik. Néha elég egy egyszerű ötlet, amely alkalmat ad arra, hogy az emberek találkozzanak. Hasonló gondolatból születtek meg a társasjáték-délutánok is. Szencen már sikerrel működtek az ilyen jellegű rendezvények, az ifi csemadokosok pedig elérkezettnek látták az időt, hogy Pozsonypüspökin is megvalósítsák. Az eredmény pedig önmagáért beszél, hiszen nemcsak a fiatalokat, hanem több korosztály képviselőit is sikerült megszólítaniuk.
Foglszinger Zsolt számára a közösségi munka soha nem ért véget a Csemadok rendezvényeinél. Neveltetésének köszönhetően alapiskolásként kezdett ministrálni a helyi plébániatemplomban. Amikor az új plébános és a káplánok elkezdték feléleszteni a plébániához kapcsolódó programokat, élni kezdett a közösség, ami még jobban magához vonzotta.
– Ráadásul édesapám rokonságában volt egy katolikus pap is, aki gyerekkoromtól kezdve nagy hatással volt rám.
Foglszinger Zsolt az évek során megélte a generációváltás szépségeit is.
– Az egyik kis ministráns apukája még engem tanított, most pedig már én tanítom a fiát ministrálni.
Zsolt a mindennapokban a Pozsonyi Egyházmegye levéltárában dolgozik, mint történész-levéltáros, és folyamatosan fejleszti magát, így nem állt meg az egyházi vonalon sem, mert szeretett volna segítséget nyújtani, ha a szükség úgy hozza.
– Ennek lényege, hogy egyházi személyek imádkoznak arra a szándékra, amit az adott személy kér tőlük. Mivel még kerestem az irányt, hogy merre induljak el az önkéntes munka területén, így erre kértem útmutatást. Az ima után néhány perccel a Máltai Szeretetszolgálat egyik önkéntese nyújtott át egy röplapot, és biztatott, hogy legyek náluk önkéntes – emlékszik vissza Zsolt, aki ez év júniusa óta a Máltai Lovagrend tagja.
Több dolgot is tanulhatunk Zsolttól. Az egyik az egyénekért és közösségekért való tenni akarás, a másik pedig az idő hatékony beosztása. Az évek során neki is meg kellett tanulnia, hogy miként alakítsa ki a napirendjét úgy, hogy mindenre jusson ideje. Szabadideje szinte egyáltalán nincs, de a hiányát ellensúlyozza, hogy látja a befektetett munka eredményét. A Pozsonypüspökin működő Ifi Csemadok rendezvényein feltűnnek fiatalok, és megjelennek a középkorúak is. Lassú folyamat, ezért minden apró gyümölcsének örülni kell. A Máltai Szeretetszolgálatnál pedig elég, ha az ételosztásnál látja az örömet a rászorulók arcán. Ezek az alkalmak megtanították arra is, hogy a segítségnyújtás többnyire nem látványos. Sokszor egy beszélgetés, egy kedves szó is óriási jelentőséggel bír, ráadásul nemcsak azt tölti fel, aki a figyelmet kapja, hanem azt is, aki adja.
Foglszinger Zsolt története valójában nem csupán egy fiatal közösségszervező története. Sokkal inkább arról szól, hogyan öröklődik tovább a közösség iránti felelősségtudat egyik nemzedékről a másikra. Arról szól, hogy önzetlenül, hittel és elkötelezettséggel, másokkal összefogva lehet eredményeket elérni. Persze Zsolt példája azt is jól mutatja, hogy a kapcsolatokat nem elég „örökölni”, napról napra építeni kell őket. Ő pedig ezt az építkezést választotta hivatásául. Folyamatos, következetes munkával, másokkal összekapaszkodva tesz azért, hogy új közösség szülessen, és azért, hogy a rászorulók terhein könnyítsen.
