Közösségépítés az irodalmon keresztül
Magyarországon elhatározta néhány fiatal, hogy olyan ifjúsági tréningekkel és oktatással szeretne foglalkozni, amelyek elsődleges célja a közösségszervezés; olyan helyi és nemzetközi közösségek kiépítése, amelyek aztán különböző alkotásokat hoznak létre.
Így alakult meg a Kontroll V Egyesület, amely azóta több projektet is megvalósított, a többi között az Erasmus-programon vagy a Visegrádi Alapon keresztül. Ezek egyike a Lines from Visegrád projekt, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen a V4-es országok fiatal, feltörekvő szerzői között, és felkeltse az érdeklődést egymás munkáinak megismerése iránt úgy, hogy azt bármely irodalomkedvelő nyomon tudja követni.
A kísérlet sikereként született meg az az ötnyelvű versantológia Lines from Visegrád Antológia címmel, amelynek pozsonyi bemutatójára március 22-én került sor a Liszt Intézet és a József Attila Ifjúsági Klub együttműködésében. A kötetben tíz magyar (köztük két felvidéki), öt szlovák, hat cseh és hat lengyel költő versét adták ki a négy visegrádi ország nyelvén, valamint angolul, amelyet a szerzők közvetítő nyelvként használtak.
A Liszt Intézetben megvalósult est során Bódi Péter és Szlovik Péter koordinátorok beszéltek a projekt hátteréről, a kötet keletkezéséről, valamint öt magyar szerző: Dobosy Tímea, Horváth Florencia, Horváth Imre Olivér, Locker Dávid és Makáry Sebestyén számolt be élményei-ről, illetve adott ízelítőt saját költészetéből. Emellett azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy milyen korlátokat állít elénk a nyelv egymás megismerése során, hogyan érthetjük meg egy másik nemzet irodalmát, illetve megérthetjük-e egyáltalán egymást, ha más nyelveket beszélünk?
– A tréningjeink során általában különböző művészeti eszközökhöz nyúlunk, és ezeket próbáljuk meg valamilyen közösségi civil értékteremtés irányába elmozdítani – mondta a beszélgetés során Szlovik Péter, a Kontroll V Egyesület alelnöke. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósult Lines from Visegrád projekt azonban bizonyos értelemben formabontó volt, mert ezúttal olyan művészeti ághoz nyúltak a szervezők, ami számukra sem volt szokványos.
A projekt ugyanis azt vizsgálta, hogyan lehet mindezt az irodalommal megvalósítani, amelynek a nyelve a tánctól, zenétől vagy képzőművészettől eltérően nem univerzális.
A projekt még 2019-ben kezdődött, és az antológiakötet ennek a munkának az utolsó állomása. A kötet érdekessége – de a cél elérése érdekében teljesen logikus is –, hogy nem hivatalos fordítók fordították le az egyes költeményeket, hanem maguk a szerzők foglalkoztak egymás munkáival, sokszor az angolt használva közvetítő nyelvként.
S ha minden fordítás nem is sikerült tökéletesre, a projekt mindenképpen sikeres volt. „Nemcsak huszonhét remek költőt ismerhettünk meg, hanem egy összetartó közösséget is létrehoztunk” – olvasható az antológia előszavában. S nem utolsósorban az is jelentős hozadéka lehet ennek a projektnek – tesszük hozzá –, hogy esélyt jelenthet arra is, hogy ezt követően sokkal nagyobb tisztelettel tekintsünk majd egymás nyelvére is.
Megjelent a Magyar7 2023/13.számában.
