Közös versmondással, énekléssel, koszorúzással ünnepeltek Komárom óvodásai, kis- és nagydiákjai - FOTÓGALÉRIÁVAL
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 174. évfordulója alkalmából rendezett többfelvonásos komáromi megemlékezés ma délelőtt Klapka György szobránál, a helyi magyar óvodások részvételével kezdődött. A tavaszias időjárásban önfeledten Klapka-indulót éneklő kis huszárok és pártás leányzók a honvédtábornok szobrát is megkoszorúzták, majd közös emlékfotó is készült. Aztán a Petőfi-szobor felé vették az irányt.
Az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás a Felvidéki Értékőrzőkkel együtt ekképp hívta Petőfi Sándor mellszobrához a város magyar óvodásait, alap- és középiskolásait: „Szavaljuk el közösen a Nemzeti Dalt!“. Bár nem mindegyik oktatási-nevelési intézmény fogadta el a meghívást, de így is sokan részt vettek az eseményen, amelyen minden korosztály képviselői elmondtak egy-egy verset, valamennyien együtt pedig a Nemzti Dalt. Ráadásul Stirber Lajos zenepedagógus-karnagy a Klapka-induló eredeti szövegét is megtanította a lelkes siserehaddal.
Knirs Imre, az EJK PT, Mihacs Szilvia és Pallag György pedig a napokban alakult Felvidéki Értékőrzők nevében szólt a jelenlevőkhöz. Közös Himnusz-énekléssel, koszorúzással s a szobor környékének sajátkészítésű papír tulipánokkal, magyaros békegalambokkal, szívecskékkel és zászlókkal való feldíszítésével, valamint csoportképek készítésével zárult a délelőtti ünneplés.
A komáromi ünnepségsorozat délután 16,30 órától Jókai Mór szobránál, 17 órától pedig a Klapka-szobornál folytatódik. E két helyszín ünnepi szónoka Petneházy Attila, az EMMI miniszteri biztosa és Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke lesz. Minden érdeklődőt szeretettel vár a főszervező Csemadok Területi Választmánya és Komáromi Városi Szervezete!