2024. április 26., 16:29

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL

Komárom ünnepnapján, április 26-án az észak-komáromi városi önkormányzat a Tiszti pavilon dísztermében tartotta meg a dél-komáromi képviselőtestülettel közös ünnepi testületi ülését, ami a térség legjelentősebb tavaszi fesztiváljának számító Komáromi Napok mindenkori nyitánya. Az Összetartozás Városának a Duna jobb és bal partján fekvő részében felváltva sorra kerülő eseményen több díjat vehettek át a városért más-más módon munkálkodó személyek.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Galéria
+16 kép a galériában
Észak- és Dél-Komárom városvezetői
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A város vezetőinek Komárom zászlaja alatt történő bevonulása és a Monti csárdásnak a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusai általi tolmácsolása után Bajkai János, a Komáromi Városi Hivatal illetékes főosztályának vezetője köszöntötte a jelenlevőket, köztük az idei díjazottakat és hozzátartozóikat, valamint az észak- és dél-komáromi képviselőket, illetve a korábbi években díjazott személyiségeket.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Ünnepi bevonulás városi zászló alatt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd átadta a szót Keszegh Béla magiszternek, Észak-Komárom polgármesterének, aki kifejezte amiatt érzett örömét, hogy az Összetartozás Városában ismét együtt ünnepelhetnek a Duna két partján élők. Hangsúlyozta:

Nem csak ezekben a napokban, hanem egész évben különféleképpen megéljük a komáromiságunkat, a városba érkezőknek pedig igyekszünk megmutatni azon értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk, s amelyek nem csak Komárom múltját, hanem a jelenét és jövőjét is meghatározzák"
Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Megtelt a vendégekkel és a házigazdákkal a TP díszterme
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Elmondta: ismét olyan embereket díjaznak, akik a közösségünkért dolgoznak, helyi közösségeket mozgatnak, vagy akár a tengeren túlra is viszik Komárom jó hírnevét, esetleg értékmentők más-más területen, és a maguk módján segítik embertársaik eligazodását ebben a zűrös, kaotikus világunkban. Köztük vannak olyanok, akik az egész életükön át Komáromért, annak lakosaiért dolgoztak és olyanok is, akik már fiatalon megcsillogtatták a tudásukat és a tettre készségüket. Bár nem mindegyikük született Komáromban, de a máshonnan érkezők is szolgálják és gazdagítják városunkat. Végül a világ legcsodálatosabb helyének nevezte Komáromot, ahol mindenkinek nagyon tartalmas feltöltődést, szép élményeket kívánt.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Előbb Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere szólt a jelenlevőkhöz
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Aztán dr. Molnár Attila köszöntője következett, aki rámutatott: ez a nap azért Komárom ünnepnapja, mert a dicső magyar seregek az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején e napon nem csak visszaverték az osztrák csapatok ostromát, hanem át is törték az ostromgyűrűt...

Felidézte azonban Komárom fizikai szétszakítottságának keserű időszakát is, és szintén beszélt a felvidéki magyarok kitelepítésének megdöbbentő éveiről, amikor sokan távolra kerültek a szülőföldjükről, de amikor arra lehetőségük nyílt, Dél-Komáromba költöztek, mert onnan legalább naponta láthatták a túlparti templomtornyokat... 
Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere is szólt az ünneplőkhöz
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Leszögezte: „Leginkább az összetartozásunkról szól a Komáromi Napok rendezvénysorozat. Büszkék lehetünk arra, hogy a térség leggyorsabb ütemben fejlődő településén élünk, amit sokan irigyelnek tőlünk. Ezentúl is az Isten áldja önöket!“.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
A Komáromi MAI pedagógusai kultúrműsorral szolgáltak
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Előbb a dél-komáromi díjak átadására került sor. Komárom Díszpolgára posztumusz címben részesült Zatykó János, korábbi túlparti polgármester és Hornig Rudolfné, aki 2006-14 között sokat tett a város felvirágoztatásáért és a felvidéki tagokkal is rendelkező Szőnyi Alkotókör oszlopos tagja. Majd hatan a Komárom városért emlékérmet, ketten pedig Polgármesteri Díjat vehettek át.

A díjazottak nevében az egyik friss emlékérmes, dr. Szakál Ignác Imre, a Selye János Kórház orvos igazgatója mondott köszönetet, és elszavalta Kölcsey Ferenc Himnuszát.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Bödők Gergely díjazása
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az észak-komáromiak díjazásának felvezetőjeként Grassl Ferdinánd, helyi énekes-zongorista a kamaszéveit e városban töltött, később világhírű zeneszerzővé vált Seress Rezső munkásságát méltatta, s néhány örökzöld dalát is elénekelte.

Előbb 5 Polgármesteri Díj átadására került sor. Keszegh Béla ez alkalommal Bödők Gergely történészt - a Kikötő Polgári Szalon beszélgetőestjeinek szervező műsorvezetőjét, Jana Mačicovát – a Komáromi Regionális Művelődési Központ szakdolgozóját, Szabó Csekei Tímeát – a Duna Menti Múzeum művészettörténészét, Dávid Štumpf animációs filmrendezőt és Várady Kornélia iskolaigazgatót – az örsújfalui ÉS?! Színház vezetőjét-rendezőjét és ezen városrész kulturális életének szervezőjét jutalmazta.

Méltatásuk az alsó képgalériánkban található.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
RNDr. Holczhei Árpád díjazása
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az előző években mindig a városért odaadóan tevékenykedő 2 személy kaphatott Pro Urbe-díjat, amely az idén Andruskó Imre városatya javaslatára kibővült az In memoriam Pro Urbe-díjjal. Az április 18-i testületi ülésen a képviselők úgy határoztak, hogy ez alkalommal Ľudovít Gallovich, a helyi Dunaj folklóregyüttes volt művészeti vezetője és koreográfusa, továbbá RNDr. Holczhei Árpád, a Selye János Gimnázium nyugalmazott tanára, bel- és külföldi biológiai versenyek sok sikeres diákjának a felkészítője, tankönyvek szerzője kapja ezt a díjat.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Alapy Gáspár unokája is beírta nevét a város krónikájába
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az idén először átadott In memoriam Pro Urbe-díjra csak annak kezdeményezőjétől, Andruskó Imre városatyától, a Selye János Gimnázium igazgatójától érkezett egy jelölés:

elsőként Alapy Gáspár, Komárom volt polgármestere embersége és munkássága előtt kívánt ekképp tisztelegni nem csak ő, hanem ahogy a szavazás során kiderült, a többi képviselő is.

Méltatása során egyrészt a komáromi zsidók melletti kiállását és szociális érzékenységét, másrészt a város fejlesztését, legjelentősebb történelmi épületeinek építtetését emelték ki, majd a díjaz az unokája vetett át.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Miroslav Jaška kórházigazgató a Komárom Díszpolgára megtisztelő címben részesült
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Mivel a sokáig elhanyagolt helyi kórház az utóbbi években jelentős fejlesztésen esett át, s a korszerűsítése folytatódik, ezért e folyamat „motorja“, az intézmény igazgatója, Miroslav Jaška magiszter a Komárom Díszpolgára megtisztelő címben részesült. Ráadásul az általa irányított intézmény nemrég megkapta a Közös Akkreditációs Bizottság által megszabott, legszigorúbb kritériumai teljesítéséért járó minőségi és biztonsági tanúsítványt, amit Szlovákiában ezen egészségügyi intézményen kívül eddig csak a Kassa-Saca-i kórház érdemelt ki.

Bár a direktor nem komáromi születésű, de egyre jobban kötődik a városhoz, és szívén viseli a régióban élők egészségügyi ellátásának ügyét, s e cím számára pozitív visszaigazolást és további biztatást jelenthet.

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
A díjazottak nevében Holczhei Árpád frappánsan köszönte meg a jutalmazásukat
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután minden díj gazdára talált és a tulajdonosaik beírták nevüket a város krónikájába, nevükben Holczhei Árpád frappánsan köszönte meg a jutalmazásukat, amihez szerinte három tényezőre volt szükségük: 1. a sikerüket megalapozó szülői útravalóra, 2. a nekik megfelelő terület felfedezésére, ahol ki tudtak teljesedni, 3. olyan környezetre, illetve felettesre, amely-aki felfigyelt a munkásságukra, s díjazásra javasolta őket. Keszegh Béla zárszava után a díjazottak az ünnepi fogadáson rokonaik, ismerőseik gratuláció-özönében részesültek. Az olvasóink nevében is gratulálunk nekik!   

Közös ünnepi testületi üléssel kezdődött a hagyományos Komáromi Napok rendezvénysorozat – KÉPEKKEL
Galéria
+16 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.