Közkedvelt mesefigurák között gyógyulhatnak a kis betegek a komáromi kórházban - KÉPEKKEL
Meseországban érezhetik magukat azok a nebulók, akik bizonyos ideig kénytelenek a komáromi kórház gyermekosztályán „vendégeskedni“. A múlt héten ugyanis a Komáromi Művészeti Alapiskola és a Szabadidőközpont tehetséges piktorai színpompás mesefigurákat festettek annak falaira. A széleskörű összefogással megvalósuló és a kis páciensek ottlétét megkönnyítő akció szervezője Less Károly ex-városatya volt.

Ezúton is köszönet illeti a négy méretes festmény lelkes alkotóit: Szilva Ilonkát, Szilva Emőkét, Lukács Hajnalkát, Ádám Szilviát, Lengyel Szilviát és a Šulek Gimnázium önkénteskedésből szintén részt vállaló diákjait a kreatív munkájukért, amely során ezen osztály egyes kórtermeibe és folyosóira „varázsolták“ a Walt Disney-mesék több híres figuráját.
A szükséges festékeket és a további eszközöket Keszegh Béla polgármester, Ruman Patrik városi képviselő, Szabó Tamás, valamint a Comklíma, az érsekújvári Motorcar Kft., a Hit design cég támogatásából vásárolták meg, a Klapka étterem pedig finom ebéddel örvendeztette meg az ügyeskezű alkotókat – tudatta portálunkkal Martina Pavlíková, a kórházat működtető Agel Slovakia Rt. szóvivője.
Szó sincs egyszeri önkéntes akcióról, hiszen már korábban is több mesefigura költözött be az ideiglenes kis lakók közé, s a tervek szerint az önkéntesek tavasszal újabb rajzokkal színesítik majd az egyébként sivár kórházi falakat. Azok ugyanis elterelik a gyermekek figyelmét a betegségükről, s az álmukat is megszépítik. Ráadásul, az osztályon dolgozóknak sem mindegy, hogy milyen környezetben töltik a napjaik javarészét.
Nagyon örülünk e lehetőségnek, hiszen ezek a csodaszép festmények a kis pácienseinket hozzásegítik ahhoz, hogy az osztályunkon jobban érezzék magukat, ami a gyógyulásukat is pozitívan befolyásolja“ – nyilatkozta Marian Kochan doktor, a gyermekosztály főorvosa.