2021. augusztus 21., 12:09

Kövessük államalapítónk intelmeit – Szent István-napi ünnepségek Gömörben

Jánosiban magyar nyelvű szentmisével, Tornalján az új kenyér megáldásával, míg Rimaszombatban kultúrműsorral és tűzijátékkal ünnepelték meg államalapító Szent István király napját augusztus 20-án.

Augusztus 20. ünnepség tűzijáték Rimaszombat
Fotó: Virsinszky Tamás/ma7.sk

A Felvidék egyik legrégebbi templomában, Jánosi község 13. századi apátsági templomában Rastislav Polák rimaszombati esperes mutatott be szentmisét.

Rámutatott, hogy egy olyan szentről emlékezünk meg, aki nemcsak jó királya volt népének, hanem olyan uralkodója, aki egyesítette a nemzetét. Elsősorban azonban szent férfiú volt. Fontos volt számára, hogy megalapozza az egyházi életet, hogy az egyházi intézmények, püspökségek, templomok, kolostorok támogatásával biztosítsa népe számára a katolikus keresztény hitet és az egy igaz Isten ismeretét. 

Szent István nem uralkodói elnyomásra használta királyi hatalmát, hanem népének szolgálatára. Egész életét arra szentelte, hogy minden erejével az Istentől kapott tehetségével és képességeivel a magyar nemzetet szolgálja 

– emelte ki a plébános. 

Augusztus 20. szentmise Jánosiban Rastislav Polák esperes

Az ünnepélyes szentmise nemzeti imádságunk eléneklésével zárult, az alkalmon közreműködött Stubendek Gábor kántor és a rimaszombati Boldog Meszlényi Zoltán Katolikus Énekkar.  

Tornalján a Csemadok Tornaljai Területi Választmánya és Alapszervezete, valamint a Rákóczi Szövetség Tornalja és Vidéke Polgári Társulás szervezésében tartották meg a Szent István-napi ünnepséget a honfoglalási emlékműnél. A köszöntőt és a rövid kultúrműsort követően Tamás Ákos, a Csemadok területi választmányának titkára mondott beszédet. Ebben hangsúlyozta, hogy büszkeséggel tölti el, hogy itt lehet olyan emberek között, akik tudják, hogy hol van a múltjuk, hol vannak gyökereik, és hűek Szent István azon intelméhez, miszerint a fiak kövessék az elődöket.  

Első királyunk szellemisége több mint ezer éve fog össze bennünket, ezer éve vagyunk az egységes magyar nemzet részei kortól, nemtől, ideológiai meggyőződéstől függetlenül, vagy akár attól, hogy hogyan is hívják azt az államot, ahol ma a magyarságunkat megéljük. Ezt a szellemiséget kell szem előtt tartanunk a 21. században is. Ehhez szükség van egy mindenkori erős anyaállamra, egy olyan vezetéssel, amely nem eszközként használja fel a határon túli magyarságot, hanem törődést, megértést, támogatást, de legfőképpen pozitív példát mutat az elszakított magyar közösségeknek

– fejtette ki Tamás Ákos. 

Tornalja augusztus 20.

A beszédet követően Fazekas Ágnes református lelkész és Lóczy Tibor evangélikus lelkészi munkatárs megáldották az új kenyeret, majd a honfoglalási emlékmű megkoszorúzását követően a Rákóczi Ház udvarán egy baráti találkozóval ért véget a rendezvény.

Füleken a Csemadok Füleki Alapszervezete és a Nógrádi Fiatalok szervezésében került sor a Szent István napi megemlékezésre a helyi katolikus templom előtt.

Rimaszombatban a Baráti körök és a Via Nova szervezésében tartották meg a nagyszabású augusztus 20-i ünnepséget, amely tulajdonképpen egész Gömör központi rendezvényének számított. 

A város főterén Plencner Végh Barbara és Halász Attila köszöntötte a több száz egybegyűltet, majd kezdetét vette az egyórás kultúrműsor, melynek első részében a rakottyási Paraszt Udvar Polgári Társulás barantásai tartottak harci bemutatót.

Az eseményen részt vett Fülöp Andrea Mária konzul, aki rövid beszédében elmondta, hogy Szent István annak idején Európát választotta, az értékek Európáját. Kiállt az egyetemes keresztény értékrend mellett és nekünk sincs más dolgunk, mint hogy ezt az utat kövessük. 

Augusztus 20. ünnepség Rimaszombatban

Juhász Péter megyei és város képviselő szerint Szent István szerepe a magyar történelemben mindenki számára teljesen egyértelmű. A mai korban azonban ismét kirajzolódik nagysága. Egy olyan dolgot alkotott, amely ezer évre meghatározta ennek a népnek az Európában betöltött szerepét. Sajnos sokan ma is próbálják megkérdőjelezni, azt, amit képviselünk, vagy az ellenünk elkövetett gaztetteket, s ez nagy figyelmességre kell, hogy sarkalljon. Ki kell állni magunkért mert mi Európában otthon vagyunk és szeretnénk közös jövőt építeni azokkal, akik baráti kezet nyújtanak nekünk – tette hozzá. 

A kulturális program további részében Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét szavalta el Molnár Tibor, valamint Páko Mária lépett fel Örömzene műhelyének növendékeivel.

Beszédet mondott továbbá Cziprusz Zoltán megyei képviselő, az MKP országos alelnöke is. Rámutatott, hogy államalapításunk évfordulója valóban egy ünnep, mert nem egy vesztes csatáról, nem egy sikertelen felkelésről és nem hősi halottainkról emlékezünk, hanem Közép-Európa legfontosabb történelmi pillanatáról. Enélkül ma egyikünk sem állhatna itt és nem beszélhetnénk magyarul, s nem két keresztény templom tornya alatt emlékeznénk. 

Cziprusz Zoltán beszéd
Szent István megalapította azt a keresztény magyar államot, amely több mint ezer éve védelmezi a Kárpát-medencét és az itt élő népeket. Mert az itt élő népek olykor bár viszályban éltek egymással, de ha ezeréves távlatból nézzük elmondhatjuk, hogy a nehéz időkben összefogtunk és megvédtük nemcsak a keresztény magyar államot, hanem egész Európát. Napjainkban mikor Nyugat-Európa a morális csőd szélén áll és keresztény mivoltát legszívesebben elfeledné ezért is nyer újra és újra értelmet Szent István tanítása és hagyatéka. A mi feladatunk, hogy megvédjük keresztény értékeinket és egy élhető oázist építsünk. A magyar nemzet ma is erős és fellendülő pályán van, érzik ezt már a velünk élő szomszédos népek is és egyre többen érzik, hogy nem ellenséget, hanem szövetségest kell bennünk látni. Persze mindig vannak provokátorok, de nem szabad nekik felülni és menni kell tovább a számunkra kijelölt úton”

– zárta beszédét Cziprusz, aki egyúttal örömét fejezte ki, hogy Rimaszombatban ennyien ünnepelhettek együtt.

Augusztus 20. ünnepség Rimaszombatban

Az est a Himnusz közös eléneklésével zárult, az ünnepséget pedig a tűzijáték koronázta meg.
 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.