Koterík Tamás lakótelepi koncertjei
Az ipolysági Koterík Tamás 2020. április 3-ától rendszeresen szórakoztatta a Tabán lakótelepen élőket. A panellakók napjainak állandó részét képezték a naponta 20 órakor elhangzó zenei produkciók, amelyekre Szlovákia egyik legnézettebb kereskedelmi televíziója is felfigyelt.

A lakótelepen élők április 3-án tapssal fejezték ki hálájukat az egészségügyi dolgozók felé. Koterík Tamás, az Ipolysági Művészeti Alapiskola gitártanára – felesége buzdítására – ekkor játszotta el az első dalt, egy LGT-számot, még szobája ablakából. A fiatalember ezt követően néhány napig az erkélyről zenélt, majd – miután a szomszédok közül többen is jelezték, hogy nem jól látják és hallják őt – eldöntötte, hogy a bérházak előtti játszótéren, egy padon ülve folytatja rendhagyó koncertsorozatát.
Az elmúlt hetekben felcsendült egy-egy szerzemény az Ismerős Arcoktól, Demjén Ferenctől, Máté Pétertől, a Piramistól, Varga Miklóstól, a Kormorántól, a Quimbytől, Ákostól és az Eddától, de időről időre szlovák, angol és spanyol nyelvű dalokat is előadott.
– fogalmazta meg a gitártanár, aki a folytatásról is nyilatkozott:
A rendszeres lakótelepi koncertek tehát április 26-án, egy hét dalból álló minikoncerttel véget értek, a Tabán lakótelep lakosai pedig csak bízni tudnak benne, hogy ha nem is rendszeresen, de hallják majd még Koterík Tamás produkcióit.