Kossuth Lajos táborában – A szabadságharc honvédserege
Babucs Zoltán hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet vezető kutatója volt az előadója annak az estnek, amelyre a Csemadok Pozsony-Óvárosi alapszervezetének szervezésében került sor, „Kossuth Lajos táborában” – A szabadságharc honvédserege 1848-1849 címmel, amelyben a honvédsereg megalakulásának előzményeit és körülményeit taglalta egy-egy érdekes történettel fűszerezve a hadtörténész.
A történelmi előzmények közül mindenképpen tudnunk kell, hogy Magyarország a Habsburg Birodalmon belül hadi szempontból nem volt önálló, a magyar regrutákat a császári királyi hadsereg állományába vitték el, a katonai ügyek alakulásába, az újoncok, illetve a hadiadó felhasználásába a rendi országgyűlések nem szólhattak bele. A magyarországi helyzet elmérgesedésére hivatkozva a Batthyány-kormány már 1848 áprilisában elrendelte, hogy a hadügyminisztériumnál kérvényezzék néhány magyar ezred hazaszállítását Galíciából, de a folyamat csak nagyon lassan haladt.
– mondta előadása során a hadtörténész, hozzátéve, az első a sorban a rác-magyar kisháború kitörése volt. A magyar kormánynak tehát szüksége volt arra, hogy minél gyorsabban hadserege legyen, így megindult a kötélhúzás Béccsel. "Mígnem 1848 nyarán sikerült megállapodást kötni Bécsben, hogy az Észak-Itáliában lévő magyar alakulatok kivételével a Morvaországban vagy Galíciában lévő magyar alakulatokat hazavezénylik, és a nálunk lévő idegen katonaságot pedig elviszik az ország területéről" - mondta a hadtörténész.
„Batthyányék nagyon gyorsan akartak hadsereget teremteni, ezért 1848. május 16-án megjelent a Hazafiak című kiáltvány, amelyben egy 10 ezer főből álló rendes nemzetőrségi sereg felállításáról intézkedtek, ez lett a későbbi honvédhangsereg magja” – mondta Babucs Zoltán, érdekességként pedig hozzáfűzte, a 9. honvéd zászlóaljat például Kassán állították fel, ők lettek a későbbi híres vörössipkás zászlóaljnak az önkéntesei.
Mint mondta, a szabályos hazavezényléseket megelőzően sor került huszár-hazaszökésekre is, az egyik ilyen volt a 6. Württemberg-huszárezred egyik századának hazaszökése, amit követően kirobbant a botrány.
– mondta Babucs hozzátéve, azért, hogy a kecske is jól lakjon meg a káposzta is megmaradjon a huszárokat úgymond büntetésből levezényelték Délvidékre, a valóságban azonban ők ezért is jöttek haza. 1848 nyarától történtek aztán szabályos hazavezénylések, tette még hozzá.
Mindez azonban nem volt elég, ezért 1848 augusztusában Kossuth javaslatára a magyar országgyűlés úgy döntött, hogy az elfogadott, ám a király által még nem szentesített, de törvényerejű határozata alapján megkezdi az újoncozást. Batthyány szeptember 14-én elrendelte 42 ezer újonc kiállítását. A hadsereg létszámának növelése érdekében a miniszterelnök drámai hangú felhívásban fordult a lakossághoz. Ezt követően még több huszárszökésre került sor, ezek közül például a Coburg-huszárezred, a Vilmos-huszárezred vagy a Nádor-huszárezred hazaszökési kísérleteit említette a hadtörténész, kiemelte azonban, nem mindenki járt sikerrel, sokukat elfogták, és többen hősi halált haltak.
Több érdekes történet is elhangzott az előadás során a honvédsereg kapcsán. Babucs beszélt például arról is, hogy a honvéd hadseregben a vörössipka a vitézség fokmérője volt. Elmondta, hogy a vörössipka egy véletlen dolognak volt egyébként köszönhető, amikor ugyanis a toborzások folytak 1848 nyarán, a miskolci újoncok nem kék tábori sapkát kaptak, hanem pirosat, így vonultak be Kassára, a toborzási központba, és akkor kérvényezték első ízben, hogy a vörössipkát viselhessék. „Miután a Délvidéken a vörössipkás zászlóalj olyan sikerre tett szert, 1849 tavaszán engedélyezték ennek a viselését hivatalosan is” – tette hozzá a hadtörténész.
További érdekességként megemlítette még például Jókai Kőszívű ember fiai című regénye párbajhőseinek a születését is. Mint mondta, a regényből ismert két híres párbaj hősei nem pusztán az írói fantázia szüleményei, volt a történeteknek valóságalapjuk is. Az egyik legendás párbaj a Baradlay Richárd és Palvicz Ottó közti párbaj, a másik pedig a két Baradlay fivér közötti ún. forradalmi párbaj.
és szembetalálkozott a horvát oldalon harcoló Jézusmária-huszárok parancsnokával, báró Riedesel Hermann vértes őrnaggyal, aki kihívta Sebőt, hogy küzdjenek meg” – ecsetelte Babucs Zoltán.
A magyar népnyelv azért nevezte őket egyébként Jézusmária-huszároknak, mert silány régi típusú egyenruhájuk és fegyverzetük volt, sovány gebéken ültek, s állítólag amikor 1849 januárjában bevonultak Budapestre, egy bámészkodó kofa összecsapta a kezét, és felkiáltott: „Jézus, Mária! Hát ezek is huszárok?” Az elnevezésre azért is rászolgáltak, mert valahányszor a magyar oldalon harcoló igazi huszárokkal hozta össze őket a balszerencse, Jézus, Mária! kiáltásokat hallatva futottak el előlük.
„A tápióbicskei első összecsapásban Sebő alezredes megsebesült a karján, de rájött, hogy az ő lova erősebb, mint a vértes őrnagy hátaslova, ezért a következő összecsapásnál a lovával meglökte Riedesel lovát, és egy olyan kardcsapást mért az őrnagyra, amellyel széthasította a koponyáját. Ez a történet adta Jókai regényében a Baradlay Richárd és Palvicz Ottó közti párbaj alapját.
– mondta a hadtörténész, hozzáfűzve, a párbajra azért került sor, mert Damjanich el akarta Leiningentől venni a dandárjában lévő kassai 9. vörössipkás zászlóaljat, és oda akarta adni Kis Pálnak, aminek Leiningen nem örült, és összeveszett Kis Pállal, amit követően kihívta párbajra. A párbaj győztese azt lett volna, aki előbb rátér zászlóaljával a Tápió hídjára, de mindketten egyszerre értek oda és egymás nyakába borultak.
Elhangzottak történetek az előadás során Klapka Györgyről is, aki korábban a császári seregben szolgált, és annak idején az egyik tanára Török Ignác hadmérnök törzstiszt volt, a későbbi aradi vértanú.
– mondta Babucs hozzátéve, az volt a haditerv, hogy elhitetik a császáriakkal, hogy a Pest-hatvani úton vannak a magyar főerők, miközben a magyar főerők valójában Gödöllőnél kerítik majd be a császári főerőket, a csata azonban majdnem fiaskóval végződött, csak Görgei megérkezésének köszönhető, hogy a vereséget győzelembe tudták fordítani.
Ezekhez hasonló történet elhangzott még számos az előadás során, egy sor érdekességet tudhatott meg az 1848-1849-es szabadságharc honvédseregében harcoló felvidéki kötődésű neves és ismeretlen honvédekről is az, aki eljött az előadásra.
– zárta a hadtörténész előadását.
