„Arad pedig a magyar Golgota” – A császári megtorlás
Október 6-án a külhoni magyar közösségek idén is megemlékeztek az aradi vértanúkról, akiket az 1848-49-es szabadságharc leverése után, a szabadságharcban játszott szerepük miatt kivégeztek. Ilyentájt sokat beszélünk, írunk róluk, tudunk bátor helytállásukról, a neveiket felsorolni mégis csak kevesen tudnák, a legtöbben közülünk talán csak egyikük-másikuk nevét tudnák megemlíteni.
Arról meg talán még kevesebben tudnak, hogy a 13 Aradon kivégzett honvédtiszt előtt is kivégeztek egyet: Ormai Norbertet, akit 1849. augusztus 22-én ítélt halálra a rögtönítélő osztrák hadbíróság, és még aznap, 36 éves korában fel is akasztották. Az 1849. október 6-án kivégzett 13 vértanú tábornok halála után nem sokkal pedig, október 25-én kivégeztek Aradon egy tizenötödik vértanút is: Kazinczy Lajost.
Nemrégiben egy érdekes rádióbeszélgetést hallottam, amelyben fiatalok beszéltek arról, mit is adott nekik a 15. vértanúról, Kazinczy Lajosról készült új musical: A Kazinczy, a tizenötödik.
Ami talán a legtanulságosabb volt a beszélgetésben, hogy a fiatalok szinte mindegyike azt mondta, hogy Kazinczy személyes történetén keresztül egészen más szemmel néznek az aradi vértanúkra.
Azaz a személyes történet közelebb hozta hozzájuk a történelem megfoghatatlan, felmagasztalt hőseit, és ennek köszönhetően sokkal jobban megértik az adott kor eseményeit is.
Valami ilyesmivel próbálkozott meg Pozsonyban Babucs Zoltán hadtörténész is, a budapesti a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa, aki október 6-a kapcsán tartott előadást Pozsonyban a Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezete szervezésében, amelynek címét egy Kossuth Lajostól vett idézet adta: „Arad pedig a magyar Golgota”. A hadtörténész azonfelül, hogy számot adott arról, milyen volt a császári megtorlás mechanizmusa, hogyan működött maga a megtorlás, mindegyik vértanúról személyes történetet is elmesélt a hallgatóságnak, hogy közelebb hozza azokat hozzájuk.
1849 áprilisában, amikor megtörtént a detronizáció, azzal voltaképpen Kossuthék halálra ítélték a magyar szabadságküzdelmet, azért, mert Európa nem akarta felborítani a status quo-t, nem akarták azt, hogy itt a Duna-medencében a Habsburg birodalom szétessen alkotó elemeire, ezért inkább támogatták I. Ferenc Józsefet abban a kezdeményezésében, hogy a magyar szabadságharcot katonai erővel leverje, mondta Babucs Zoltán hozzátéve, ehhez azonban egy másik európai nagyhatalom, a cári hadsereg segítségre volt szükségük.
– tette hozzá Babucs. Ludwig János kormánybiztos mondta Haynauról: „Haynau egy olyan ember, ki kegyetlenkedésben gyönyört talál. Magok az osztrákok tébolyodott bolondnak tartották. Ő kegyetlenkedési hajlama után ítélve, egyetlen fogolynak sem fog megkegyelmezni, hanem valamennyit megöleti”.
És Haynau nem is kímélt senkit, amikor a magyarországi császári csapatok főparancsnoka lett, a pozsonyi Szamár-hegyen felköttette báró Mednyánszky László őrnagyot és Grúber Fülöp századost, akik a lipótvári erőd tisztjei voltak, s azok közé tartoztak, akik tiltakoztak a vár feladása ellen. Mednyánszky kivégzése sokkolta a magyar társadalmat, hiszen annak előtte nem volt példa arra, hogy magyar főrendet kivégeztek volna, aki korábban császári királyi tiszt volt.
– tette hozzá Babucs Zoltán.
A továbbiak során szó volt arról is, hogyan töltötték az utolsó éjszakát a vértanúk, amit Katona Tamás Az aradi vértanúk c. kétkötetes munkája kiválóan dokumentál. Ebben nemcsak a peranyag tanulmányozható, hanem az aradi vértanúk utolsó levelei is, illetve a 48-49-es naplóik is, mondta Babucs. A történelmi események ismertetése után közelebbről is megtudhattuk, miért ítélték el az aradi vértanúkat, illetve egy-egy történetet is az életükből.
A felvidéki származású Dessewffy Arisztid honvédtábornokról, akinek idén ünnepelhettük a születése 220. évfordulóját, például megtudhattuk, hogy 1849. július 20-án, amikor a turai lovassági ütközet volt, úgy harcolt, mint egy leonidási hősiességű honvédtábornok.
– mondta Babucs. Dessewffy valószínűleg nagyon optimistán szemlélhette a hadművelet folyását, mivel 1849. július 5-én, a nyári hadjárat kellős közepén nősült meg, utána ment ki a csapataihoz. Egykori ezredtársa, aki rávette, hogy maradjon itthon, és ne emigráljon Törökországba, megmozgatott minden követ annak érdekében, hogy Dessewffy megmeneküljön,
de Haynaunál a kegyelem csak arra terjedt ki, hogy nem felköttette, hanem agyonlövette.
Dessewffy holttestének sorsa is kalandregénybe illő módon került Margonyára, a családi kriptába. 1850 nyarán az öccse és két unokatestvére megvesztegette az aradi vár császári tisztjét, így tudták a holttestet kicsempészni az aradi vársáncokból. De a tetem nem fért bele a ládába, amiben Margonyára haza akarták vinni, ezért a katonák kettéfűrészelték a holttestet. Otthon csak az egyik szemfog hiánya alapján bizonyosodtak meg arról, hogy Dessewffy földi maradványairól van szó. Hasonló történetek az előadás során mindegyik vértanúról elhangoztak.
Babucs szerint a vértanúk áldozata rádöbbentette az itthon maradt, illetve emigrációba kényszerült magyarok sokaságát arra, hogy nem volt hiábavaló a magyar szabadságküzdelem.
A katonai vereségek Ferenc Józsefet is ráébresztették arra, hogy kénytelen a magyarokkal kiegyezni. A kiegyezés megtörtént, de Ferenc József élete végéig nem tett semmilyen gesztust a magyarság felé, ami arra utalt volna, hogy megbánta a 49-es megtorlást. Az utókor hajlamos azt gondolni, hogy mivel Ferenc József egy 19 éves fiatalember volt, szálakat az az anyja, Zsófia mozgatta a háttérből.
– zárta a hadtörténész.
